De kik voltak ők valójában?
Erőss Pál
Életpályája
Ősei közt református nemesek, lelkészek és tanítók is voltak. Nyolc évig volt a Debreceni Református Kollégium diákja. 1956-ban fejezte be jogi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen „summa cum laude” minősítéssel. Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte. 1960-tól kerületi bírósági bíró, majd fővárosi bírósági tanácselnök, 1979-től legfelsőbb bírósági bíró. Ebben a minőségében vezette 1981-től az Igazságügyi Minisztérium Polgári Osztályát. Munkája mellett 1978-tól a Magyar Televízió Jogi esetek című műsorában 12 éven át állandó jogi szakértőként működött, ami óriási sikert és népszerűséget hozott számára. 1989-től Kulcsár Kálmán miniszter és Sárközy Tamás államtitkár a további munkájára nem tartott igényt.
Mint ügyvéd a rendszerváltás után néhány „spontán privatizált” nagyvállalat visszaszerzésével próbálkozott. A 2006-os őszi rendőri brutalitás áldozatainak a megsegítése érdekében kollégáival és ismert személyiségekkel közösen létrehozta a Ne Féljetek Alapítványt, amely több millió forintot osztott ki azoknak, akik maradandó sérülést szenvedtek.[4] Munkájának elismeréseképpen SZOT-díjat, Munka Érdemrendet kapott, kétszer részesült az MTV nívódíjában, továbbá megkapta az Igazságügy kiváló dolgozója és a Magyar Találmányi Hivatal kiváló dolgozója kitüntetést.
2010. október 23-án a köztársasági elnök a jogszabályoknak a széles közvélemény számára szuggesztív, kiváló retorikai képességekkel és bölcsességgel történő megismertetése és közérthetővé tétele, valamint ügyvédi, bírói és közéleti tevékenysége, életútja elismeréseként részére a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta.[5]
Családja
1956-ban feleségül vette Mádl Terézt, Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök testvérét, akitől két lánya született, Mónika (1959) és Eszter (1968); ők ketten szintén jogászok lettek. Öt unokája van, valamint hat dédunokája.[6]
Egyik unokája Magyar Péter jogász, politikus.
Mádl Ferenc
Mádl Ferenc (Bánd, 1931. január 29. – Budapest, 2011. május 29.[1]) Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A nemzetközi gazdasági és összehasonlító magánjog neves kutatója. 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993 és 1994 között művelődési és közoktatási miniszter. 2000-től 2005-ig a Magyar Köztársaság elnöke.
Életpályája
Bánd és Szentkirályszabadja elemi iskolája után, középiskolában, 1943–1951 között, a Veszprémi Piarista Gimnáziumban (később Állami, jelenleg Lovassy László Gimnázium) tanult. 1951-ben vették fel a Pécsi Tudományegyetemre, majd 1953-ban átkerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1955-ben szerzett jogi diplomát. 1961 és 1963 között a Strasbourgi Egyetem Nemzetközi Összehasonlító Jogi Karán vett részt posztgraduális képzésen.
Diplomájának megszerzése után bírósági fogalmazó, majd bírósági titkár volt. 1956-ban a Magyar Tudományos Akadémia Hivatalának állam- és jogtudományi referense lett, később osztályvezetői minőségben dolgozott ott 1971-ig, majd 1980-ig a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének főmunkatársa volt.
Akadémiai állása mellett 1971-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgári jogi és nemzetközi magánjogi tanszékének oktatója volt, kezdetben docensi minőségben. 1973-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 1978-ban az egyetem Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatójává, emellett 1985-ben a nemzetközi magánjogi tanszék vezetőjévé nevezték ki. Számos külföldi egyetemen volt vendégprofesszor: Kaliforniai Egyetem, Berkeley (1967, 1979), Strasbourgi Egyetem (1968, 1970), McGeorge Jogi Egyetem, Sacramento (1979), Lajos–Miksa Egyetem, München (1995).
1964-ben védte meg az állam és jogtudományok kandidátusi, 1974-ben akadémiai doktori értekezését. Akadémiai doktori disszertációjának témája: „A vállalat és a gazdasági verseny az európai gazdasági integráció jogában”. 1977-ben lett tagja az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának. 1984-ben a Tudományos Minősítő Bizottság titkárává nevezték ki, amely tisztségét a TMB 1990-es megszűnéséig viselt. Közben 1987-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-ban rendes tagjává. 1985-ben a Harvard Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Akadémia, 1988-ban az Európai Akadémia, 1989-ben az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is felvette tagjai sorába. 1999-től a Szent István Akadémia tagja volt.
Az Állam és Jogtudomány, az Acta Juridica és a hamburgi Nemzetközi Összehasonlító Jogi Enciklopédia szerkesztőbizottságába is bekerült. Húsz szakkönyvet és több mint kétszáz tanulmányt publikált magyarul és idegen nyelveken. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért.
2011. május 29-én hunyt el. 2011. június 7-én a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (28-as parcella 0 szakasz, 1. sor, 40. sírhely) helyezték örök nyugalomra.[2][3][4][5][6]
Közéleti pályafutása
1988-ban a magánjog egységesítését szolgáló római nemzetközi intézet kormányzótanácsának tagja, 1989-ben az államok és a külföldi beruházások washingtoni nemzetközi választottbíróságának bírája lett.
Hazai közéleti szerepe a rendszerváltás után lett, amikor az Antall-kormányban kinevezték Európa-ügyi és a tudománypolitikáért (ezáltal az MTA felügyeletéért) felelős tárca nélküli miniszterré 1990. május 23-ai hatállyal. Miniszteri tisztségét 1993. február 22-éig viselte, amikor művelődési és közoktatási miniszterré nevezték ki. Tisztségét a Boross-kormányban is megtartotta. Eközben 1990 júliusától 1994-ig a kormány mellett működő Tudománypolitikai Kollégium elnöke volt. Miniszteri munkássága alatt fontos szerepet játszott a hazai oktatásügy és tudományos kutatás új, korszerű kereteinek, valamint törvényi szabályozásának kialakításában. Emellett privatizációs miniszterként 1990 és 1991 között az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának elnöki tisztét töltötte be.
1995-ben az akkori ellenzéki pártok többsége (Fidesz, MDF, KDNP) Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnökjelöltnek, az Országgyűlés azonban a kormányoldal (MSZP, SZDSZ) jelöltjét, Göncz Árpádot választotta újra államfőnek. Jelölése az ellenzék jelöltállító szerepét volt hivatott jelezni.
1996 és 2000 között a konzervatív Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként tevékenykedett, emellett 1999 és 2000 között az Orbán-kormány tudományos tanácsadó testületének tagja volt.
2000-ben az akkori koalíciós megállapodás szerint az FKgP volt jogosult a kormánypártok nevében köztársasági elnököt jelölni. A párt Mádl Ferencet jelölte. Június 6-án az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban. Ekkor távozott minden addigi munkahelyéről. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát utódjának, Sólyom Lászlónak. Visszavonulása után emeritálta és díszdoktori címet adományozott neki az ELTE.
Tudományos munkássága
Fő kutatási területei a nemzetközi gazdasági jog, az Európa-jog és a nemzetközi összehasonlító magánjog. Kutatásai során a deliktuális felelősség jogi rendjét a társadalmi fejlődés szemszögéből mutatta be. Kimunkálta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának elméletét. Megszervezte az említett diszciplínák oktatási és kutatási tanszéki feltételeit. Elősegítette az európai integráció, illetve Magyarország EU-s csatlakozásának jogi keretét és feltételeit, elsősorban a jogharmonizáció területén. Ehhez feldolgozta és bemutatta könyveiben az európai integráció jogi rendjének több intézményét.
A nemzetközi összehasonlító (komparatív) magánjog területén fejtett ki komolyabb tudománypolitikai, illetve -szervezési tevékenységet. Különböző tudományos fórumokon és társaságokon keresztül ösztönözte a kelet–nyugati jog-összehasonlítás kiterjesztését és tudományosabb alapokra történő helyezését.
Családja
Mádl Ferenc emléktáblája szülőfaluja, Bánd központjában
Apja Mádl Antal (1903–1988), kisbirtokos,[7] anyja Lóhn Mária (1910–1996).[8] Az anyai nagyszülei Lohn József (1872–1961), budapesti kocsis,[9] és Veinhardt Teréz (1880–1959) voltak.[10][11]
Mindkét nagyapja megjárta Amerikát és a kint szerzett keresményükből földet vettek. Szülei előbb néhány hold földön gazdálkodtak, majd béreltek még hozzá egészen a téeszesítésig. Édesapja földműves létére filozófiai mélységű könyveket olvasott, több hangszeren játszott. A Herendi Porcelángyárból ment végül nyugdíjba.[12]
Hatan voltak testvérek, szűkös soruk dacára szüleik segítségével valamennyien egyetemet végeztek: két testvére jogi egyetemet, egy közgazdasági egyetemet, kettő bölcsészettudományi egyetemet végzett.
Felesége Némethy Dalma volt. Egy fia és három unokája született. Másod-unokatestvére Mádl Antal irodalomtörténész, egyetemi tanár.
Egyik lánytestvérének (Teréz) férje Erőss Pál bíró és népszerű televíziós személyiség volt. Az ő unokájuk, egyben Mádl keresztfia Magyar Péter európai parlamenti képviselő, a Tisztelet és Szabadság párt elnöke, aki korábban Varga Judit volt igazságügyi miniszter és fideszes országgyűlési képviselővel élt házasságban.
.jpg)
