-

Szilágyi István özvegye ezért nem szeretné, ha valaha is férje mellé temetnék




Jó egészségnek örvend és reménykedve tekint a jövőbe Szilágyi István (†82) özvegye, Humenyánszky Jolán (78), bár három hete szörnyű tragédiát kellett átélnie.

A színművész temetése sok sebet feltépett, az idős hölgy pedig már azon is elgondolkodott, hogy ha eljön az ideje, az ő teste hol pihenjen. Joli néni a Blikknek elárulta, azt szeretné, hogy ne a férje mellett helyezzék örök nyugalomra, hanem egy másik sírkertben, az édesanyja mellé temessék.

– Nagyon szerettem Pistát, de neki más volt a vallása, református volt. Máshogy van az a föld szentelve, mint ahogy nálunk, katolikusoknál szokás – gondolkodott el az özvegy.

Humenyánszky Jolán lapunknak korábban elmesélte, évtizedeken át éltek együtt Szilágyi Istvánnal, a héten lett volna esedékes az 50. házassági évfordulójuk, ám a kapcsolatuk nem volt mindig harmonikus.

– Viharos volt a házasságunk... Elváltunk, majd újra összeházasodtunk, de végig szerettük egymást. Pont ezért gondolom, hogy biztosan nem haragudna Pista, ha nem mellé temetnének, hanem az anyukám mellé. Ő is Budapesten nyugszik, de egy másik temetőben – magyarázta a színész özvegye, aki már eldöntötte, miként búcsúztassák, ám egyáltalán nem készül a halálra.


– Tudom, a 78 évem nem kevés, nehezen mozgok, sok mindenem fáj, de jól vagyok. Sok kedves ember segít nekem, nem is vagyok olyan egyedül. Ha pedig eljön az idő, akkor találkozom majd újra az anyukámmal. Nagyon szerettük egymást, amikor Pista egy időre elhagyott, vele laktam együtt, szép emlékeket őrzök azokról az évekről – mesélte mosolyogva Jolika, akinek csak akkor csuklott el a hangja, amikor az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelt és őrzött fiáról kérdeztük.

– Nem tudok semmit Petiről, nem beszélhetek vele. Remélem, jól van, aggódom érte, szeretném látni. Ő a fiam, még akkor is, ha megölte az apját...

Népszerűek

Címkék

aktuális (2498) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate