Az alábbi beszámolót a 159-es busz egyik utasa tette közzé a Facebookon, mi is ott botlottunk bele:
A végállomáson felszállt a buszra egy anyuka két kicsi gyermekével, az egyik babakocsiban, a másik már nagyobbacska volt. A busz elindult, tele volt, lassan haladt, mert nagy volt a forgalom. A kisebbik gyerek elkezdett sírni, de nagyon. Lépésben haladtunk és a kicsi csak sírt.
Egyszer csak a buszvezető hangját hallottuk: “Ne sírj, kicsi! Mindjárt kapcsolok neked egy kis zenét. De várj, még híreket mondanak.”
A gyerkőc elhallgatott és figyelt 🙂 A felnőttek szája fülig ért, és mosolygó, csillogó szemekkel néztek egymásra.
Aztán valóban jött egy kis zene, de a gyerkőcnek valószínűleg nem tetszett és újból sírt. A buszvezető pedig mesébe kezdett:
Egyszer volt, hol nem volt… és megállótól megállóig mondta a mesét, beleszőve, hogy milyen megálló következik. A leszálló utasoktól elköszönt és jó pihenést kívánt. A sírás is megszűnt. A felnőttek viszont azt gondolom, hogy mosolyogva értek tegnap este haza, bármi történt a munkahelyen vagy bevásárlás közben a boltban.
Leszálláskor előre mentem az első ajtóhoz és megköszöntem a különleges utat. Ez a 159-es busz volt és egy nagyon fiatal és nagyon kedves buszvezető. Sok ilyen kedves embert kívánok magunknak és nemcsak a 159-es buszon! 🙂
Milyen tanulságos történet! Mennyi minden jobbá tehető lenne egy kis odafigyeléssel! Ez a gesztus a buszvezetőnek szinte semmibe sem került, mégis több embert is boldoggá tett vele! Innen is gratulálunk és köszönjük!
Forrás
