-

Ki van a képen fiatal kiadásban? Lássuk mennyien vagyunk!





1942. május 5-én született Bujtor István színész, producer, rendező, a veszprémi Petőfi Színház egykori igazgatója, aki egyik legnagyobb sikerét Ötvös Csöpi megszemélyesítőjeként aratta több filmben is.Anyai ágon a neves vendéglátó Gundel famíliából származott, apja orvos volt, féltestvére a színészkirály Latinovits Zoltán, testvére a rockzenész Frenreisz Károly. Érettségi után nem vették fel az orvosi egyetemre, egy évig segédmunkás, majd pincér volt. Ez idő alatt rájött, hogy közgazdász-külkereskedő akar lenni, ezért a budapesti közgazdasági egyetemre jelentkezett, a külkereskedelmi szakon 1966-ban szerzett diplomát. A szakmában egyetlen napig sem dolgozott, mert már másodéves egyetemistaként megkapta a szívtipró sofőr szerepét Máriássy Félix Karambol című filmjében. Keleti Márton rendező tanácsára ekkor változtatta nevét Frenreiszről – anyai nagyanyja után – Bujtorra.

Debütálása szakmai és közönségsikert eredményezett, elindult színészi karrierje. Játszott Győrben, a fővárosi József Attila Színházban, Pécsett, a Vígszínházban, volt a Mafilm társulatának tagja, ezután Székesfehérvárhoz kötötte szerződés, 2007-től haláláig a veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt.

Négy évtizedes pályafutása alatt volt Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalski (Tennessee Williams: A vágy villamosa), Bromden, az indián (Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére), Lennie (John Steinbeck: Egerek és emberek), e darabok közül később többet meg is rendezett.

Számos nagy sikerű filmben szerepelt, mint A kőszívű ember fiai (1965), a Fiúk a térről (1967), az Egri csillagok (1968), Az oroszlán ugrani készül (1969) vagy a Fekete gyémántok (1976). Ő volt Sándor Mátyás a Verne-regényből készült tévésorozatban és egy másik Verne-figura, a rablóvezér Striga A dunai hajósban. 1996-ban ő rendezte Rejtő Jenő művei alapján A három testőr Afrikában című filmvígjátékot. 1979-ben Balázs Béla-díjat kapott, ugyanabban az évben megkapta a filmkritikusok díját is.

Ő szinkronizálta a tavaly elhunyt Bud Spencert. Alkati hasonlóságuk adta az ötletet a rendőrnyomozó Ötvös Csöpi alakjához, akit A pogány Madonna, a Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba, valamint a Zsaruvér és csigavér című filmekben keltett életre.



A “bunyós” filmsorozat igazi magyar specialitás volt, amelyben a háttérbe tolt, de szakmailag nélkülözhetetlen Ötvös Csöpinek nemcsak a bűnözőkkel, hanem mindenre alkalmatlan, de folyton kitüntetett főnökével is meg kellett küzdenie. 1985-ben Az elvarázsolt dollár forgatására (ezt a filmet már rendezte is) céget alapított és “összekalapozta” a szükséges pénzt.

Az Ötvös Csöpi-sorozat darabjai igazi közönségfilmek, itthon több mint egymillió nézőjük volt és bemutatták őket Nyugat-Európa csaknem valamennyi televíziójában is. Nem véletlen, hogy helyszínnek a Balatont és környékét választotta, mert így “becsempészhette” alkotásaiba kedvenc hobbiját, a vitorlázást, amelyet nem is akármilyen szinten űzött: hatszoros magyar bajnoknak mondhatta magát. A vitorlázás mellett fiatal korában kosarazott, az ifiválogatott tagja volt, illetve teniszezett is.

Bujtor 2009 augusztusában súlyos állapotban került kórházba és a tüdőembólia mellett fellépő heveny keringési és légzési elégtelenségben hunyt el 67 éves korában, 2009. szeptember 25-én Budapesten.

Bátyja, Latinovits Zoltán mellé temették Balatonszemesen. Síremléke avatásán Németh Miklós volt kormányfő így emlékezett régi barátjára, vitorlástársára:

LEBILINCSELŐ SZEMÉLY VOLT, AKIBEN A TARTÁS, A HUMOR, A KEDVESSÉG ÉS AZ IRÓNIA EGÉSZEN BÁMULATOS HARMÓNIÁVÁ ÉRETT.



Emlékére minden nyáron filmfesztivált rendeznek Szemesen. Szobra 2013 óta áll a balatonfüredi Vitorlás téren, Farkas Ádám alkotása egy hajórészletben, kormányosként ábrázolja a színész-rendezőt. Ma az ő nevét viseli a Tihanyi Szabadtéri Színpad, a veszprémi színházban – özvegye kezdeményezésére – minden évben Bujtor-emlékgyűrűt adnak át arra érdemes színházi háttérdolgozóknak. Skála nevű hajója, amellyel A Pogány Madonna című filmben szelte a Balaton hullámait, a 2016-ban Balatonföldváron megnyílt Hajózástörténeti Látogatóközpont mellett látható.

A színészlegendára Bujtor István 75 címmel nagyszabású műsorral emlékeznek a pályatársak, köztük Kern András, Bodrogi Gyula, Eperjes Károly május végén Budapesten, június végén pedig Tihanyban.

Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate