-

A doktornő vizsgálni kezdi a 9 hónapos babát. Az anyuka olyan pillanatot kapott lencsevégre, amivel még orvos nem találkozott a világon!




Sok gyermek számára az orvosi vizsgálat egy valóban traumatikus élmény. A szoba általában hideg és steril, idegenek bökdösik és piszkálják őket és arra kényszerítik, hogy “Ááá”-t mondjanak. Előfordul, hogy a vizit még ijesztő tűszúrással is jár.

De megesik, hogy az orvosnak vagy védőnőnek mágikus érintése van. Tudja, hogyan kell megnyugtatni egy gyermeket és a vizsgálatot mókává változtatni.

Az ilyen egészségügyi szakemberek életmentőek egy szülő számára, aki gyakran legalább olyan ideges, mint maga a gyermek. Egy szerető szülő természetesen nem szereti látni a csemetéjét félni vagy fájdalomtól szenvedni.

Nos, úgy tűnik, hogy ez a doktornő jól ismerte az utat ennek a pici fiúnak a szívéhez.

Ez a tündéri kis fickó az időszerű vizsgálata során, amikor a doktornő először kezdte el hallgatni a szívverését, kissé bizonytalanul tekintett rá. “Ki ez a nő, aki ezzel a hideg dologgal nyomkodja a pucér mellkasomat?”

Némi mosoly és simogatás után azonban sikerült elnyerni a szívét a gyermeknek.

A baba a legédesebb mosolyát mutatta meg, majd olyan dolgot csinált, ami láttán mindenki szíve meglágyult a szobában. Ha ez a kisfiú felnőtt korában is így fog viselkedni a nőkkel, akkor előre féltjük mindannyiukat.

Nagyon tündéri pillanat, ahogy ilyen hamar kialakult a kötelék a doktornő és a baba között. Remélhetőleg az összes vizsgálat ekkora öröm lesz számára fájdalom helyett!


A videót itt nézheted meg:




Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate