Íme, egy lista azokról a dolgokról, amelyeket véleményem szerint elfelejtettünk, illetőleg ami fontosabb, hogy olyan dolgokról szól, amelyekre emlékeznünk kellene:
Megfeledkeztünk a természet világában elfoglalt helyünkről
Az elmúlt néhány száz évben elkülönültünk a természettől. Kizsákmányoltuk, pusztítottuk, feléltük azt és kísérletet tettünk a természet legyőzésére öntelt örültségünk mohóságát csillapítandó. Megpróbáltuk eltávolítani magunkat a természetes életciklusból. Megfeledkeztünk arról, hogyan hallgathatjuk és érthetjük meg a föld természetes ritmusait és ciklusait, annak jeleit és nyelveit. Elfelejtettünk a természet ösvényének követését, valamint a természettel való harmonikus együttélését.
Megfeledkeztünk az élettel és a kozmosszal való kapcsolatunkról
Miután eltávolítottuk magunkat a természettől, elfelejtettük, hogy mélyen össze vagyunk kapcsolva a természettel és a világegyetemmel. A „civilizáció” határövezetében élő törzsek némelyike, valamint azok, akik még mindig követik az ősi utakat, mély tisztelettel és megbecsüléssel őrizték meg ezt a kapcsolatot. Mi, ezzel szemben belecsepegtettünk egy olyan elszigetelődési érzést, amely kizökkent bennünket az egyensúlyból és rossz közérzetben tart. Elfelejtettük, hogy milyen módon álltunk kapcsolatban és összefonódva egy finom és gyönyörű „tánccal”.
Megfeledkeztünk az ősi bölcsességről
Megfeledkeztünk az ősi bölcsességről. Elménk ésszerűsítése által történő tudásnyerés nyomdokain haladva, elfelejtettük a szívünk nyitottsága révén szerezhető bölcsességet. Megkoptak azokról az ősi történetekről és népi bölcsességekről szóló emlékeink, amelyekhez a világegyetemmel harmóniában élő ókori látóktól és bölcsektől örököltünk meg.
Megfeledkeztünk az ösvényünkről és az álmainkról
A belső ösvényükről való letévedéssel, elfelejtettük megálmodni az életünk álmát. Még ettől is fontosabb, hogy elfejtettük, hogy felébredjünk ebben az álomban és megpillantsuk a saját természetünket, mely szerint mi is az élet társ-teremtői vagyunk, azaz álmodók. Megfeledkeztünk arról, hogy birtokoljuk azt az erőt, amellyel álmokat szőhetünk és felhasználhatjuk szándékunk erejét arra, hogy ezeket az álmainkat valóra váltsuk.
Megfeledkeztünk a célunkról
A túlságosan is sok fecsegéssel, zajjal és figyelemeltereléssel, amely ebben a sűrű valóságban található, elfelejtettük, hogy miért is jöttünk ide. Megfeledkeztünk a célunkról. Egy kitalált megegyezéses valóság tömegtranszának foglyai vagyunk. Szem elől tévesztettük a hitelességünket, azt a belső szikrát, amely a boldogságunk és az önbeteljesedésünk felé irányít minket. Megfeledkeztünk arról, hogy azért vagyunk itt, hogy egy hasonló természetű világegyetembe ágyazott, fizikai formában megtestesült spirituális lényekként valósítsuk meg önmagunkat.
Megfeledkeztünk arról, hogy a Szeretet minden
Mind közül talán ez az a legmélyebb misztérium, amit csupán néhány látó tudott megérteni mindent átható igazságként. Azonban ez az igazság valahol mélyen bennünk van elrejtve. Egy bizonyos ponton tisztában voltunk ezzel, viszont elveszítettük vele a kapcsolatot. Megfeledkeztünk arról, hogy végül is minden energia és tudatosság, valamint hogy a szeretet a létezésünk olyan alapzata, amely minden energiát és tudatosságot áthat.
Elfelejtettünk megbocsátani
Azáltal, hogy elhitették velünk, hogy elkülönítettek és elválasztottak vagyunk másoktól és mindentől, elfelejtettünk megbocsátani. A maga legmélyebb értelmében a megbocsátás nem más, mint az a cselekedet, melynek során mi mindenkivel és mindennel egyek vagyunk, s nincs áldozat vagy elkövető. Éppen hogy mindnyájan együtt mozgunk ebben az életnek nevezett hálóban. Egy dologra minden nap emlékeztessük magunkat: Szabadnak teremtettek bennünket!
Elfelejtettük, hogy Szabadok vagyunk
Mi egy olyan „valóságban” születettünk és nevelkedtünk, amelyben a szabadság pusztán egy koncepció. Megkötöznek bennünket a félelem, a félreértés, a hamis ideológiák, az anyagi előnyök béklyói, valamint kevesek érdekeinek védelmezése miatt lefektetett törvények. Úgy teremtettek meg bennünket, hogy elfelejtsük, hogy a változás szabad emberei vagyunk. Szabadságunkban áll azoknak lenni, akik félelem és bűn nélkül vagyunk.
Megfeledkeztünk az igazi erőnkről
A félelemben leélt élet elfeledteti velünk, hogy mennyire erősek vagyunk. Megfeledkeztünk akaratunk, valamint a valóságot megváltoztató szándékunk hatalmas erejéről. Önkívületi állapotban alva járunk és automatákként követjük a készre gyártott jeleket.
Megfeledkeztünk a történelem leckéiről
Ha van olyasvalami, amit a történelem tanított nekünk, akkor az nem más, mint hogy mennyire gyorsan el tudjuk felejteni a leckéket. Időről időre ismétlődően ugyanazokat a hibákat követjük el, a kapzsiság és az önrombolás ugyanazon mintázataiban rekedtünk meg. Nem vonhatnak felelősségre bennünket egyénileg a múltban elkövetett hibákért, azonban egyénenként felelősek vagyunk azért, hogy emlékeztessük magunkat a múlt hibáira és továbbítsuk azt a kollektív pszichébe.
Elfelejtettünk egyszerűnek lenni
Az emberi élet bonyolultabbá és komplikáltabbá vált. A „még több” ragyogása és nem a „kevesebb” ereje csábít bennünket. Elfelejtettünk egyszerűnek lenni és megfeledkeztünk az egyszerűség értelméről. Az élet egyszerűen igazi. Az egyszerűség azt jelenti, hogy kidobjuk a lényegtelen szemetet és elképzeléseket, melyek összekuszálják az életcélunkra és mások igazságira való rálátásunkat.
Elfelejtettünk bízni, hinni és elmélkedni
Elveszítettük a világ varázsát. Elfelejtettük rácsodálkozni az élet csodájára. Többé már nem nézünk tisztelettel az élet csodájának magasztosságát. Kétkedésünk és a világról alkotott hitevesztett nézőpontunk arra vitt rá bennünket, hogy elveszítsük az önmagunkban és az univerzum mágiájában rejlő igazságokat. Elfelejtettünk hinni. Ez mindannyiunk talán legnagyobb tragédiája. Ez erőtlenné teszi a szellemet és legyengíti a lelket.
Remélhetőleg képesek vagyunk visszaemlékezni, hogy megragadhassuk az egységünket és újra összekapcsolódhassunk az ősi kultúrák egyszerű bölcsességével, mivel a világunknak nagyobb szüksége van ránk, mint valaha. Ne feledjük, hogy egész életünk során a titok birtokában voltunk.
