A gyerekkoromat vidéken töltöttem, szerencsére, 14 éves koromban felköltöztünk a nagyvárosba, megváltozott az életem teljesen, a most következő cikkben azokra a dolgokra térek ki, illetve „ételekre”, amiket megettünk gyerekkorunkban, a lényeg az, hogy soha semmi bajunk nem volt!
Ezek az ételek voltak a kedvenceink
Régen minden más volt, tudom, elcsépelt szöveg, de ez akkor is így van, nem mondta meg nekünk soha senki, hogy ezt vagy azt ne edd meg, mert egyrészt beteg leszel tőle, másrészt elhízol. Nem volt ilyen, ettünk mindent, amit csak találtunk, és milyen boldogok voltunk! Soha semmitől nem volt semmi bajunk, nem voltunk betegek. Amikor felköltöztünk a városba, akkor nem volt lehetőség már erre, ettük azt, amit kaptunk és láss csodát, egyre többször betegedtünk meg, persze, nem az ételektől, persze.
Na mindegy, nem magyarázok bele a történetbe semmi feleslegesen, nincs bizonyíték sem, inkább elmondom azokat a dolgokat, amikre emlékszek! Sajnos akkoriban még nem volt okos telefonom, sem hiper-szuper fényképezőm, dehogy sajnos, egyáltalán nem sajnálom, nem az volt a lényeg, hogy mindenkinek mutogassam, hogy mit eszek, vagy éppen mit csinálok. Nem érdekelt egyáltalán, hogy Kiss Pista tudja-e vagy sem, hogy ma reggeliztem, aztán fociztam, ebédeltem és nem csináltam semmit. Hidegen hagyott, ahogyan ma is, éltem az életem a barátaimmal és minden jó volt.
Az ételeket nem dekáztuk ki, hogy ma csak ennyit ehetünk meg, nem volt fehérje-, vagy éppen szénhidráttáblázatom, mert minek is számolgatnám a kalóriákat. Nagyim jut eszembe mindig, drága nagymamám lekevert volna két pofont, ha azt mondtam volna neki, hogy a sütije hizlal, nem eszem meg. Az öregek is és mi is az ösztönök után mentünk, ha valamit megkívántunk megettük. És hogy mik is voltak ezek? Nézzük!
Többnyire a kertből táplálkoztunk, mivel vidéken mindenkinek, így nekünk is volt kiskertünk, ahol megtermeltünk mindent, zöldséget, gyümölcsöt, tényleg minden volt, ami csak kell! A reggelink sem olyan volt, mint másnak. Úgy kezdődött, hogy kimentünk a kertbe, szedtünk paradicsomot, paprikát, retket, leültünk az asztalhoz, kentünk egy kis vajat a kenyérre és már ettük is jó ízűen a friss zöldségekkel. Néha a vajat kiegészítettük lekvárral, de ami mindig meg volt, az a finom kakaó. Ez is különleges volt, mivel házi tejjel készítettük el! A következő oldalon elmondom!
Az ebéd is teljesen más volt, minden egyes nap délben ettem, nem később, nem hamarabb, hanem délben. Ha akkor nem voltam az asztalnál, lemondhattam az ebédről. A menü mindig leves és második, a hétköznapok változatosak voltak, a vasárnap viszont állandó, szigorúan húsleves, másodiknak pedig rántott hús rizzsel. A vacsorát sem válogattuk meg, mindig azt ettük, ami maradt az ebédből, nem volt külön főzés vacsorára, nem volt melegszendvicskrém meg ilyen-olyan dolgok, de nem is kellettek! Sütiről viszont csak akkor hallottunk, amikor nagyinál voltunk vagy ha vasárnap volt, ezenkívül szinte soha.
Házilag készítettünk mindent, a kovászos uborkát, a savanyúságokat, a sajtot, a túrót, de még a kenyeret is. Télen aztán jött a disznóvágás, és mindig volt hurka-kolbász az asztalon. A kertben tyúkok, kutyák, macskák, disznók szaladgáltak, már amíg apám engedte. Mindig volt friss tojásunk, tejünk a szomszédtól, húsunk, mindenünk! És mindig mindent szerettünk, nem válogattunk, megettünk mindent! Hozzáteszem, nem volt olyan, mint a mostani gyerekeknél. Ne mondjátok, hogy nincs igazam, láttam, számos gyerek nem eszi meg, amit elé tesznek, elkezd hisztizni és máris kap mást. Mi nem kaptunk, és nem sajnálom!
Amikor látogatóba jöttek hozzánk, vagy éppen ünnep volt, akkor terülj-terülj asztalkám fogadott mindenkit, virslik, felvágottak, hurka-kolbász, sonka, tojás, mindig minden volt az asztalon, és boldog, egészséges család voltunk. Akkoriban még összejött a család apraja nagyja, most már sajnos nagyon szűk a családi kör, sokakkal megszakadt a kapcsolat.
Na de, elmondom azt is, mit ettünk, amikor nem láttak!
Röviden tömören, szinte mindent megettünk, amit találtunk. Hajtott a gyermeki kíváncsiság minket. Amit a kertben találtunk, megkóstoltuk. Főleg a növényeket szerettük, az akácfa termése, amit mi papayának neveztünk, volt a kedvencünk, de rengeteg papsajtot tömtünk magunkba. Illetve megkóstoltunk minden növényt, amit csak a kertben találtunk, soha nem foglalkoztunk azzal, hogy ez baj vagy nem. Még a gilisztákat is megkóstoltuk, nem voltak finomak, de mint minden vidéken élő gyermek, természetesen majd minden héten tömtünk a szánkba egy kis földet is, ez sem volt jó öltet, nem volt finom.
A lényeg az, hogy mindennel együtt egészséges és boldog gyerekek voltunk, soha nem voltunk betegek, egészen 18 éves koromig nem voltak kórházban, olyan immunrendszerünk volt, amit mindenki megirigyelhet, rengeteget játszottunk mindemellett, és nem a számítógép előtt, hanem kint a grundon rúgtuk a bőrt, fára másztunk, vagy éppen bunkert építettünk!
