-

Így készíts Karácsonyi Halászlevet, amiből mindenki repetázik majd!





Magyarországon régiónként különféleképp készítik a halászlét. Abban minden recept megegyezik, hogy többféle halból kell készíteni a levet, hogy igazán ízletes legyen. Kötelező hozzávalók a vöröshagyma, só, és a paprika.

Az alap hozzávalókon kívül szokás gazdagítani zöldpaprikával és paradicsommal is, ettől igazán jó íze lesz. A halászlét nem szabad keverni, mert úgy összetörik a hal, csak rázogassuk.

„Úgy mondják, a halászlé akkor jó, ha a hüvelyk-, és mutatóujjunk közé vett gőze már ragacsos.”


Pontyhalászlé


Hozzávalók:


fejenként 25-30 dkg ponty

1 fej és farok

1 nagy fej vöröshagyma

pirospaprika

paradicsom

csípős paprika


Elkészítés:

A felkarikázott hagymát a fejjel és a farokkal addig főzzük a pirospaprikás vízben, míg kellőképp megpuhul és a hús leválik a csontról. Ekkor egy paradicsomprés segítségével áttörjük a halat a hagymával együtt. Az így keletkezett alap léhez adjuk a halszeleteket, paradicsomot és erős paprikát, sózzuk és még 30-40 percig főzzük. Keverni nem szabad, nehogy szétessenek a halszeletek, ehelyett az edényt mozgatjuk.




Halászlé többféle halból


Hozzávalók:


kb 10 személyre:


2 kg ponty

1 kg süllő, vagy kecsege

1 kg harcsa

5 dkg só

50 dkg vöröshagyma

5 dkg pirospaprika

20 dkg paprika

20 dkg paradicsom


Elkészítés:

A megtisztított hal belsőségeit a hal tejet és az ikrát félrerakjuk. A törzseket kifilézzük, a halhúst kockára vágjuk, majd a pirospaprikával és egy kis sóval alaposan bedörzsöljük. Letakarva hűtőbe rakjuk. A hagymát vékony karikákra vágjuk, és a vízbe szórjuk. A halfejeket a halcsontokat belerakjuk, egy ek sót adunk hozzá, s felforraljuk. A megtisztított paprikát paradicsomot beledobjuk, és kb. 2 órán keresztül főzzük. Ezután a tűzről lehúzzuk, leszűrjük, majd a hagymát és a csontokról lefejtett halhúst szitán a leszűrt lébe tesszük. Az így kapott sűrű hal alaplevet fölforraljuk, majd a pácolt halkockákat és a belsőséget kb. 6 percig főzzük benne. Erős paprikával díszítve tálaljuk.




Halászlé haltáskával


Hozzávalók:


½ kg apró ponty

1 ½ kg pontyszelet

½ kg halfej és farok

1 kg harcsaszelet

25 dkg vöröshagyma

15 dkg zöldpaprika

20 dkg paradicsom

½ kg liszt

2 tojás

pirospaprika

fokhagyma


Elkészítés:

A pontyot és a harcsát előzetesen kifilézzük. A kuktában kevés zsíron a szeletekre vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk, majd szeletelt fokhagymát, paprikát és paradicsomot teszünk hozzá. Belehelyezzük a jól megtisztított halfejet, halfarkot, pirospaprikával megszórjuk, és sóval Ízesítjük. Rövid ideig pároljuk, hideg vízzel felengedjük, majd a kukta tetejét lezárva mérsékelt tűzön két órán keresztül forraljuk. Ezután átpaszírozzuk és ismét forraljuk. A ponty és harcsaszeletek egy részéből pörköltet készítünk. A halhúst kiszedjük a pörköltléből. Egy részét apróra összevágjuk és a fele pörköltlé felével összeforraljuk. A tojásból, lisztből tésztát gyúrunk. A kinyújtott tészta felére a besűrített halpörköltből kis kupacokat rakunk. A tészta másik felét ráhajtjuk és derelyevágóval kis „húsostáskákat” készítünk belőle, majd a hal-alaplében kifőzzük. A halászlét a főtt halhússal és haltáskával tálaljuk.

Forrás



Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (292)

Translate