-

Vasvári Vivien újra együtt van régi párjávál? Ezt találták a hivatalos oldalán:




Vasvári Vivien tavaly novemberben szakított párjával. Először csak a közös képeiket törölte, majd lapunknak is megerősítette a szakítás tényét.

Most azonban úgy tűnik, hogy ez a szerelem mégsem ért véget, a fiatalok újra egymásra találtak!

“Közel egy év után szétváltak útjaink, immár egyedülálló édesanyaként élem a mindennapjaimat.

Nem szeretnék többet mondani a szakításunk körülményeiről, annyit azonban elárulhatok, hogy igaz a hír, mától új életet kezdtem, tiszta lappal, immár egyedülállóként” – nyilatkozta korábban a Blikknek a Farm VIP legjobb női játékosa.

Most azonban úgy tűnik, hogy egykori párjával, Zsigmonddal rendezték kapcsolatukat és ismét együtt vannak a szerelmesek!

Vivien ezt a képet posztolta Instagram oldalára, melyhez odaírta azt is, hogy “Összetartozunk!”, a képen pedig nem más látható, mint egykori szerelme, akivel a jelek szerint St. Moritzban síelnek. 

Természetesen a Blikk megpróbálta elérni Vasvári Vivient is, aki jelenleg még nem kívánt nyilatkozni az ügyben.


Forrás



Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate