-

Ilyen szövődményekre számíthat az, aki elkapta a koronavírust!



2019 decemberében jelent meg egy kínai tartományban az az új típusú koronavírus, amely azóta világjárvánnyá vált. A koronavírus elsősorban légúti tüneteket okoz, szövődménye a súlyos tüdőgyulladás.

 

A fertőzés okozója: a koronavírus


A 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt vírus a koronavírusok közé tartozik. Jelenleg 7 olyan koronavírusról tudunk, ami az embereknél is képes betegséget okozni. Ezek súlyossága nagyon változatos lehet, az egyszerű náthától a súlyos légúti problémákig. Szintén a koronavírusok a felelősek a néhány éve feltűnt SARS-ért és MERS-ért. A vírus okozta betegség hivatalos neve COVID-19.

A koronavírus először állatról terjedt emberre, a forrás valószínűleg valamilyen denevér, majd a köztes gazda egy tobzoskaféle volt (a forrás egyelőre nem ismert). Emberről emberre is terjed, még a lappangási idő alatt, az első klinikai tünetek megjelenése előtt is képes fertőzni. A szakemberek szerint egy már fertőzött ember minimum 3 másiknak képes átadni a betegséget, amíg más források ennél jóval nagyobb számról írnak.


A koronavírus epidemiológiája


A kezdeti megállapítások, miszerint az új koronavírus Kínában, a Hubej tartományban található Vuhan városában jelent meg először, megdőlni látszanak. Világszerte vizsgálják annak lehetőségét, hogy már hónapokkal – sőt, van, olyan kutató, aki azt sem tartja lehetetlennek, hogy akár évekkel – ezelőtt megjelent a koronavírus, azonban a lassú mutáció miatt csak most vette észre az emberiség.


Kiket érinthet a koronavírus?


Más, a légutakat érintő virális fertőzésekhez hasonlóan a koronavírus okozta megbetegedések is bárkit érinthetnek. Mint minden fertőzésre, erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyerekek és az idősebbek.A betegség lefolyása náluk súlyosabb tünetekkel járhat, és a szövődmények is gyakoribbak.


A koronavírus tünetei


A COVID-19 lappangási ideje a becslések szerint 2-14 nap, de egyes szakemberek szerint akár 27 nap is lehet. A koronavírus tüneteinek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, van, aki szinte teljesen tünetmentes, másoknak pedig csak enyhe tüneteik vannak. Ez sajnos megkönnyíti a fertőzés terjedését.

A koronavírus a légutakat támadja meg. Sokáig úgy gondolták, hogy a koronavírus-fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez, de mostanra azt is megállapították, hogy ezen tünetek nem feltétlen a legelsők. Sokak esetében mindezt hasmenés és étvágytalanság előzte meg.


A koronavírus diagnózisa az alábbiak alapján történhet:


láz

fáradékonyság és gyengeség

légzési nehézségek (súlyos tünet)

légszomj (súlyos tünet)

száraz köhögés

hasmenés

nyomásérzés, fájdalom a mellkasban (súlyos tünet)

fejfájás (ritkábban)

étvágytalanság

beszédképesség elvesztése, mozgásképtelenség (súlyos tünet)

torokfájás (ritkábban)

orrfolyás (ritkábban)

kötőhártya-gyulladás (ritkábban)

fájdalomérzet

szaglás/ízlelés elvesztése (ritkábban)

bőrkiütés, vagy elszíneződés a lábujjakon, ujjakon (ritkábban)

repedezett, száraz ajkak (ritkábban)

fülzúgás (tinnitus) (ritkábban)

afta, nyelvfájdalom (ritkábban)

herpesz (ritkábban)

véletlenszerű szagok, melyeket valójában nem érezni (ritkábban)

a látómezőben lebegő foltok (ritkábban)

ájulás, kollapszus (syncope) (ritkábban)


A szakmai szervezetek reagálásának köszönhetően rövid időn belül elkészült az a teszt, mely lehetővé tette a koronavírus gyors azonosítását. A koronavírus jelenlétét vérszérumból vagy a légzőrendszerből vett mintából (pl. orr- vagy torokkenetből, váladékból) lehet kimutatni.


A koronavírus okozta fertőzés lefolyása, szövődményei


A koronavírus-fertőzés lefolyása az esetek nagyjából 75-80 százalékában enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel jár együtt, az érintettek negyedénél volt súlyos a betegség. A kórházi kezelésre szorulók egy része a fertőzés előtt egészséges volt. A halálos áldozatok azonban azok jellemzően közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt, vagy idősebbek voltak.

A COVID-19 elsődlegesen cseppfertőzéssel terjed, de nem kizárt, hogy a fertőzött széklettel való érintkezés során is elkaphatjuk a betegséget. Jelenleg még nincsenek megbízható információk arról, hogy a vírust a fertőzött felületek megérintésével is elkaphatjuk-e.

A koronavírus a lappangási idő alatt is képes továbbterjedni. Az influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye tüdőgyulladás, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet. A gyógyult betegek egy részénél krónikus fáradtság és poszttraumás stressz alakulhat ki.

Újabb amerikai kutatások szerint a koronavírussal fertőzött emberek közel 6 százalékánál mentális betegségek alakulhatnak ki 90 napon belül. A szorongás, depresszió és álmatlanság a leggyakrabban jelentkező mentális egészségügyi probléma volt azon gyógyult koronavírusosok körében, akiknél pszichés zavar alakult ki. A demencia kialakulásának is jelentősen megnőtt a kockázata a szakértők szerint.


A koronavírus kezelése


Jelenleg nincs olyan gyógyszer, ami specifikusan a koronavírus fertőzés ellen van. A koronavírus kezelése éppen ezért a tünetek enyhítését, az életfunkciók stabilitásának megőrzését célozza. A szakemberek folyamatosan vizsgálják, hogy milyen hatással vannak a vírusra az ismert antivirális szerek.

Mivel vírusfertőzésről van szó, a koronavírus ellen teljesen hatástalanok az antibiotikumok! Ezek szedése kifejezetten káros lehet virális fertőzés esetén, többek között növelheti a gyógyszerrezisztens kórokozók kialakulásának esélyét.

A legújabb eredmények szerint bizonyos gyógyszer kombinációk segítségével jól kezelhető a COVID-19, ám ezek széles körű alkalmazására még várni kell. A legígéretesebbnek a hepatitisz, a HIV/AIDS, a malária és a vérzéses lázak elleni gyógyszerek, gyógyszer kombinációk bizonyultak. Remdesivirt és klorokint már több koronavírus fertőzött beteg kapott világszerte.


A koronavírus megelőzése


Mivel a náthához, (szezonális) influenzához hasonló, cseppfertőzéssel terjedő fertőző betegségről van szó, a megelőzéséhez hasonló szabályokat kell betartani.


Rendszeresen és alaposan mossunk kezet szappannal, alkalmanként legalább 20-30 másodpercig!

Ha nincs lehetőségünk a szappanos kézmosásra, alkalmazzunk alkoholos fertőtlenítő kéztisztító zselét!

Tüsszentéskor, köhögéskor tegyünk zsebkendőt az arcunk elé, vagy köhögjünk, tüsszentsünk a könyökhajlatunkba!

Kerüljük a zsúfolt helyeket!

Viseljünk az orrot és a szájat takaró arcmaszkot!

Tartsuk a távolságot!


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (292)

Translate