Túrós „rózsa”-sütemény: mindössze húsz perc alatt elkészül, de az egész család élvezi egy héten keresztül!



Most kedves olvasóink figyelmébe ajánlunk egy érdekes túrós süteményt, mely a „rózsa” nevet kapta, nem véletlenül! Már csak szépsége miatt is imádni fogják a gyerekek is!

Egyébként ezt a receptet édesanyám régi receptgyűjteményében találtam. Ha nagyobb mennyiséget készítünk, érdemes hűtőben tárolni.


Egyszerű túrós sütemény


Hozzávalók:


450 gramm liszt,

250 gramm túró,

100 gramm margarin,

1/2 pohár cukor,

1/4 teáskanálnyi szódabikarbóna,

1 gramm vanillin,

1/2 teáskanál só,

2 tojás sárgája.


Elkészítése:


1. Egy keverőtálba tegyük bele a túrót, a megolvasztott margarint, a cukrot, a vanillint, a sót és a két tojás sárgáját.

2. Folyamatos keverés mellett apránként, szitálva adjuk hozzá a lisztet és a szódaport. Puha tésztát kell kapnunk. Azt mindenféleképpen érdemes itt megjegyezni, hogy a liszt mennyisége lehet sokkal több, de kevesebb is, mindez a felhasznált túró nedvességtartalmától függ.

3. Sodorjuk ki a tésztát 2-3 mm vastagságúra, majd szaggassunk ki köröket belőle. Átfedéssel helyezzünk egymásra 3-4 ilyen tésztakört, majd óvatosan tekerjük fel őket.

4. A feltekert tésztát vágjuk két egyenlő részre. Ennek eredményeképpen két rózsát kapunk.

5. Amikor minden „rózsával” elkészültünk, egy tepsibe tegyünk sütőpapírt, majd erre helyezzük rá a „rózsáinkat”!

6. 120-150 fokon süssük körülbelül 20-30 percig!

Mielőtt szervíroznánk, szórjuk meg porcukorral! Kellemes teázást és süteményezést kívánunk neked és szeretteidnek!


Forrás

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (791) érdekességek (931) fejtörő (59) megható (245) megrázó (62) recept (374) viccek (121)