250 ezret is érhet most egy ilyen 10 forintos: nézd meg talán a te tárcádban is lapul egy. Mutatjuk a részleteket:



Sokan azt gondolják, hogy a forgalomból kivont pénzek már semmit sem érnek, és azoknak maximum érzelmi értékük van. Fizetni már nyilvánvalóan nem tudunk velük, azonban az internetes kereskedőoldalakon bárki utánanézhet, hogy ma is van kereslet a régi pénzekre gyűjtők részéről, és jóval az eredeti névértékük felett.

Csak néhány tételt emelünk ki, amelyet a hazai aukciós oldalakon találtunk. Egy 1900-as kibocsátású 10 koronásért 375 ezer forintot kérnek, ugyanakkor 48 ezer forintért kínálnak egy 1946-os kibocsátású 100 ft-ost.

Az ugyanazon évjáratú tízforintosok értéke azonban még ennél is nagyobb: állapotuktól függően a 100 ezer forint körültől akár 250 ezer forintig terjedhet az áruk!

Bár az 1962-es 10 ft-ost már akár 20 ezer forintért is megkaphatunk. Ugyanakkor még az 1 ft-os is érhet több ezer forintot, így például az 1950-os kibocsátású 1 ft-osokat 7500 Ft-ért kínálják.

Befektetésnek is tekinthetjük tehát, ha a forgalomból kivont pénzek esetében mindig félreteszünk azokból egy példányt, figyelembe véve azt is, hogy a régebben kibocsátott pénz mindig többet ér. Évtizedek múlva akár kiderülhet, hogy hónapokra elegendő tartalékot képeztünk (persze, ha eladjuk a régi pénzeket).

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (742) érdekességek (886) fejtörő (52) megható (231) megrázó (59) recept (369) viccek (120)