-

Bezárta a kocsiba és otthagyta a napon a duzzogó hatévest egy anya egy váci üzlet parkolójában



Kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indított a rendőrség azzal a 41 éves nővel szemben, aki úgy ment be vásárolni június 11-én egy vácii bevásárlópark egyik üzletébe, hogy közben hatéves lányát az autóban hagyta. A kislány dörömbölt és teli torokból üvöltött, ezt egy szemtanú videóra is vette, és később feltöltötte a Facebookra, majd beszámolt róla mások mellett a Tények és a Bors is. Ezután indított eljárást a rendőrség, mert bejelentést senki sem tett. A szemtanú egyébként próbált segíteni a kislánynak, de az autó zárva volt, mire pedig indult volna, hogy bemondassa a hangosbemondóba, jöjjenek már és engedjék ki a gyereke, az anya visszaért.

A rendőrség a Police.hu-n megjelent közleményben azt írja, hogy 2021. június 23-án kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították meg az anyát. A rendőrök azt írják, hogy az autó egy árnyék nélküli, napsütötte parkolóhelyen állt akkor, amikor a kinti hőmérséklet legalább 25,5 Celsius-fok volt.

Az asszony a kihallgatásán elismerte, valóban egyedül hagyta gyermekét, elmondása szerint előzőleg összevitatkoztak, lánya duzzogott és nem akart vele menni egy üzletbe, erre adott neki egy félliteres ásványvizet, rázárta a kocsit és ott hagyta. Szerinte ugyan 5-10 percnél többet nem töltött tőle távol, és belátta, hogy hiba volt ezt tennie, de szerinte bűncselekményt nem követett el.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate