-

Egyetlen evőkanál, és teljesen megújulsz: kitisztítja a beleket és minden méreganyagot



A méregtelenítés révén az egész szervezetünk szinte megfiatalodik!

Sajnos a mai modern korban mindenfélét összeeszünk, és ezért fokozatosan méreganyagok halmozódnak fel a szervezetben, ahogyan az az ételt lebontja. Az egészség ugyanakkor belekben kezdődik!

Érdemes ezért legalább évente egyszer méregtelenítő kúrát tartani, hogy így kipucoljuk bélrendszerünkből a salakanyagokat, melyek ártanak az egészségünknek!

Az alábbiakban egy gyors és igen hatékony méregtelenítő módszert írunk le, azonban azt javasoljuk, hogy mindig legyen vécé a közelben. Éppen ezért érdemes a tisztítókúra időpontját előre megtervezni. Végrehajtani nem igazán nagy öröm, de utána emésztésünk és egészségi állapotunk terén szinte csodát tapasztalunk majd!

Tehát a recept: forraljunk vizet egy edényben, és amint forrni kezd, adjunk hozzá 100 gramm szilvát és 100 gramm datolyát. Innentől kezdve negyed órán keresztül főzzük, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

Ezután minden reggel éhgyomorra egy evőkanállal fogyasszuk, míg el nem fogy. A keverék nemcsak az emésztést javítja, megszünteti a székrekedést, kipucolja a méreganyagokat a szervezetből.

Az összetevőkkel szembeni túlérzékenység vagy allergia, illetve krónikus betegség esetén ne alkalmazzuk a kúrát! Amennyiben szervezetünk szokatlanul erősen reagálná le a tisztítást, hagyjuk azt abba!


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate