Két mindennapi összetevő használatával a sarkad sima lesz, de még tyúkszemre és visszerekre is jó! Eszedbe nem jutna.



A sarkok kirepedése nem csak esztétikai probléma, hanem igen fájdalmas is. Sok minden okozhatja, így az egészségtelen táplálkozás, a túl kevés folyadékbevitel, vagy éppen a kényelmetlen, lábunkra nem illő cipő.

Ha már egyszer kialakult, nem is olyan könnyű megszabadulni tőle! Van azonban egy otthon könnyedén alkalmazható megoldás, ami sokat javít a sarkunk állapotán.

Csupán 250 ml 70 %-os alkoholra, 10 tabletta Aspirinre, valamint némi vattára és fóliára lesz szükségünk.

Enyhébb visszerek, valamint tyúkszem esetén is javulást idézhetünk el elő ezzel a házi szerrel, a kirepedezett sarkakkal pedig kifejezetten csodát tesz! (Komolyabb visszeres problémákkal értelemszerűen forduljunk orvoshoz!)

Zúzzunk porrá 10 szem aszpirint, és ezt keverjük a 250 ml alkoholba. Zárt üvegben hagyjuk állni két napig, majd rázzuk össze, áztassunk bele a vattát, majd tegyük a vattát a sarkunkra, vagy az érintett területre, majd tekerjük át fóliával.

Ezután húzzunk rá zoknit, és hagyjuk rajta egész éjszaka. Reggel felkelés után vegyük le, mossunk lábat, töröljük meg, és dörzsöljük be zsíros krémmel. Addig ismételjük, amíg a panaszaink el nem múlnak.


Fentiek információs célt szolgálnak, nem minősülnek orvosi javaslatnak! Diagnózist kizárólag orvos állíthat fel! Betegség esetén fordulj orvoshoz, az orvosi kezelést semmilyen más eljárás nem helyettesítheti! Jó egészséget kívánunk!


Forrás

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (746) érdekességek (895) fejtörő (54) megható (238) megrázó (59) recept (370) viccek (120)