-

SZÍVSZORÍTÓ! A 10 éves kislányt lekapcsolták a gépekről.. Ekkor hirtelen felült, és Ezt mondta szüleinek! ❤ Szavai a világot megdöbbentették:



Ennek a kislánynak, Abby Furco-nak a története nem véletlenül járta be az egész világot. Amikor csupán négy éves volt, leukémiával diagnosztizálták, és az orvosok csupán 20 %-ot adtak neki, hogy túlélje a betegséget.

A kislány egyáltalán nem adta föl, és a szülei is felvették a kesztyűt: egy hosszú küzdelemnek néztek elébe, és Abby hat éven keresztül bátran helyt állt, pedig kemoterápián, sugárkezelésen, illetve csontátültetésen is átesett.

Szülei mindenben támogatták, és ő rendre leküzdötte a nehézségeket. Úgy tűnt, legyőzte a betegséget, újra járhatott iskolába, sportolhatott, és még a cserkészekhez is belépett…

Ám a rákövetkező évben betegsége kiújult, és sajnos még a korábbinál is súlyosabb formában: beszélni és mozogni is alig tudott, ráadásul az újabb csontvelő transzplantáció sikertelen lett. Az egész szervezete fokozatosan elkezdett összeomlani, és már csak néhány éber órája volt minden nap.

Az orvosok azt mondták a szülőknek, búcsúzzanak el a kislányuktól. Testvéreit is felkészítették a legrosszabbra, és ők maguk is elkezdtek barátkozni a gondolattal, hogy most már vége a harcnak. Levették őt a gépekről, és otthonába bocsájtották, azzal, hogy maximum 48 órát adtak neki…

A kislány azonban rácáfolt várakozásaikra, amikor magához tért, és ezt mondta a szüleinek: még rengeteg dolgom van az életben…

Ez fordulópontot jelentett, és mindenki legnagyobb megdöbbenésére a lány elkezdett erősödni, képes volt lábra állni, és a következő hónapok során folyamatos javulást mutatott az állapota.

Nincs magyarázat, és bár az életkilátásai továbbra is bizonytalanok, a családja újra reménykedik!

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate