-

A betegség, amely hamarabb tönkreteheti a szervezetet, mint a rák! A tünetek akár 5 évvel a diagnózis előtt is jelentkezhetnek!



Azt mindenki tudja, hogy aki rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenved, nagy az esélye annak, hogy hónapok, évek múlva már nem fog élni. De van még egy kór, amely több áldozatot követel, mint a rák, és amelynek tünetei 5 évvel bekövetkezte előtt megjelennek, így figyelmeztetve az illetőt a veszélyre.

Ez a betegség nem más, mint az idiopátiás tüdőfibrózis, amely ugyan ritka, de egyre gyakoribbá kezd válni, és többnyire a férfiakat támadja meg.

A betegséget egy gyulladás okozza, amit valamilyen ágens okoz, és amely a tüdőszövetben alakul ki, pontosan a léghólyagocskák és hajszálerek között. Ez azt eredményezi, hogy felszaporodik a kötőszövet és egyre kisebb lesz a tüdőkben a légzőfelület.

Azért nagyon súlyos betegségként tartják nyilván, mert nem gyógyítható, és konkrétan az oka sem ismert, csak gyanítható, hogy bizonyos veszélyes környezeti hatások állhatnak a háttérben.

Lássuk a tüneteket!


1. Nehéz légzés


Ez az egyik legjobban felismerhető jele a betegségnek, amely kialakulhat sportolás, fizikai munka során, de akkor is, amikor az illető csak fekszik, vagy ül.


2. Erős köhögés


Az erős, száraz köhögés, amely 8 hétnél is tovább tart, a tüdőfibrózis egyik jele lehet, főként ha a köhögés során még erős mellkasi fájdalmak és izomfájások is kialakulnak.


3. Fáradtság


Mivel a tüdők nem tudnak megfelelően működni, a szervezet nem jut elegendő oxigénhez, így kialakul a fáradékonyság, a mozgás megterhelővé válik, és az éjszakák is forgolódással, álmatlansággal telnek.


4. Fogyás


Mivel a beteg szervezete több energiát fordít az emésztésre, ezért idővel veszít a testsúlyából.


5. Hippokratészi körmök


Az ilyen alakú körmök egyértelműen valamilyen légzőszervi megbetegedésre utalnak, amikor a tüdők nem képesek megfelelően működni, így a végtagokban oxigénhiányos állapot alakul ki.


6. Izom- és ízületi fájdalmak


Ezt gyakran a tüdőfibrózis miatt kialakuló erős köhögés okozza. Sok beteg számolt be hasonló panaszokról.


7. Ödémák


Ha baj van a légzőszervekkel, akkor a keringés is érintve van, és megjelenhetnek az ödémás panaszok. Ilyen esetben is gyorsan orvoshoz kell menni.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate