-

Meg van a döntés – Nagy változás jön az idei tanévkezdésben!



Ha minden jól megy és a járványhelyzet sem indokol szigorításokat, akkor szeptemberben újra iskolapadba ülnek az általános és középiskolás diákok.

Mire számíthatnak idén? Mennyibe kerül majd a beiskoláztatásuk? Mi lesz a digitális oktatással? Milyen lesz az új érettségi? Egyáltalán kik és hogyan kaphatnak most oltást? Ennek jártunk most utána, itt vannak a legfrissebb információk az idei iskolakezdésről.

A 2021/2022-es tanév előre láthatóan a pandémia előtt megszokott hagyományos formában indul, és az előző évvel ellentétben idén a tanév rendjét is időben kihirdették. A tanév azonban így sem indul kihívások nélkül.

A pedagógushiány például egyre nagyobb gondot okoz. Szakemberek szerint jóval több, mint tízezer tanár és tanító hiányzik a rendszerből. A legsúlyosabb a helyzet Budapesten és Pest megyében, pusztán az üres állások alapján, viszont a kisvárosokban, falvakban még nehezebb feladat egy-egy állás betöltése. A 2023/2024-es tanévben érettségizőknek pedig már most a megváltozott érettségi vizsgakövetelményekre gondolva kell majd folytatniuk a felkészülést a hátralévő tanulmányaik alatt.


Mire számíthatunk idén?


A 2021/2022-es tanév rendjéről szóló kormányrendelet alapján az iskolai év szeptember 1-jén, szerdán kezdődik, és 2022. június 15-ig, szerdáig tart. Hogy milyen dátumokat érdemes megjegyezni? Hogy zajlik majd a könyvosztás? Lássuk!

A tanév 2021-ben is szeptember 1-jén indul. Mivel ez egy szerdai nap lesz, így rövid héttel kezdődik majd a tanév.

A következő tanévben összesen 181 napig – a szakgimnáziumokban 179, a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 napig – kell majd iskolába járni. Ez alól a végzősök kivételek: az érettségi előtt álló középiskolásoknak az utolsó tanítási nap 2022. április 29-én lesz. A két évfolyamos rész-szakképesítésekre való felkészítő szakiskolákban pedig 2022. május 31-ig tart majd a tanév.

A legtöbb iskolában a nyári szünet utolsó napjaiban osztják ki a tankönyveket, jellemzően augusztus 27-31. között.

Az Emmi friss rendelete szerint viszont az iskolák szervezésében nyári tábor, gólyatábor legkésőbb 2021. augusztus 23. napjáig tartható. Ami a középiskolai gólyatáborok esetében azért lehet furcsa, mert sok intézmény a hónap végén tartja a gólyatáborát – erre idén nem lesz lehetőség.

A tanév első félévének 2022. január 21-én lesz vége, az iskolák január 28-ig értesítik majd a diákokat és a szülőket a félévi eredményekről.

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. október 22. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap. 2021. november 2. (kedd).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. december 21. (kedd), a szünet utáni első tanítási nap 2022. január 3. (hétfő).

A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. április 13. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2022. április 20. (szerda).

Mi a helyzet az oltással?

Egy hónap és kezdődik az iskola, az általános iskolások koronavírus elleni oltása körül azonban még mindig sok a kérdés. Ahogy azt az Eduline írja, a szakemberek szerint június végéig a legtöbb gyereket be kellett volna oltani ahhoz, hogy szeptemberben biztonságosan kezdődhessen a tanév. A kormány viszont néhány napja értesítette az iskolákat az újabb oltási kampányról, mely szerint a 12-18 éveseket tervezik beoltani augusztus végén.

Póta György házi gyerekorvos korábban azt mondta, nehéz megmondani, hogy mennyi oltás kellene a gyerekek nyájimmunitáshoz, de nekik is meg kell kapniuk a vakcinát ahhoz, hogy a koronavírus fenyegetése minimálisra csökkenjen.

Igazából nem lehet kérdés, hogy feltétlenül érdemes oltani a gyerekeket

– mondta korábban Póta György.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 688,5 ezer diák tartozik a 12-18 éves korosztályba. A 16-18 éves középiskolásokok május óta regisztrálhatnak, mellettük 400 ezer 12-15 éves diák van, akik most először kaphatnak majd Pfizert. Az operatív törzs egy hónappal ezelőtti jelentése szerint 59 ezer diákot regisztráltak, vagyis a korosztály mindössze 14,75 százalékát regisztrálták oltásra. Ez nem biztató adat egy hónappal az iskolakezdés előtt.

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője korábban felhívta a figyelmet arra, hogy Európában egyedül Magyarországon oltják tömegesen a 12 év felettieket. Az államtitkár éppen ezért arra biztatja a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel, és a tanévkezdésig adassák be mindkét oltást gyermekeiknek. A 12-18 éves korosztály oltási akciója pedig augusztus végén kezdődik.


Mi lesz a digitális oktatással?


Jelenléti oktatásra készülünk, a tanárok átoltottsága kilencven százalék feletti, egész tantestületek megfertőződésétől tehát nem kell tartanunk

– magyarázta Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár. Majd hozzátette, felkészültek arra, hogy lehetnek egyedi esetek, de azt remélik, jóval kevesebb intézkedést és korlátozást kell majd végrehajtani, mint az elmúlt tanévben. Ugyan a kisiskolásoknak még nincs oltás, de mint mondta, náluk “egyébként is alacsony volt a fertőzés előfordulása”.

Biztosított lesz az idei tankönyvellátás is. 13,3 millió tankönyv gyártása van folyamatban, a szeptemberi tanévkezdésre valamennyi az iskolákban lesz

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős államtitkára. Hozzátette, az előző évhez hasonlóan a köznevelésben és a szakképzésben tanuló valamennyi diáknak biztosítják az ingyenes tankönyveket, erre idén 13 milliárd forintot fordítanak.


Zsebbenyúlós tanévkezdés


A szükséges eszközök beszerzését nem lehet megúszni, egy átlagos, kétgyermekes család összesen 40-80 ezer forintot költ ebben az időszakban, de az első osztályt kezdőknek még az otthoni irodabútorok a számítástechnikai eszközök megvásárlása további, jelentősebb kiadást jelenthet

– derül ki a Pulzus Kutató által tavaly készített felmérésből.

Ha azonban a fiatal a középiskolát kezdi meg, ennél is többe kerülhet pláne, ha a főiskolai, egyetemi tanulmányait egy másik városban, akkor az albérlet és a kaució miatt ez az összeg akár meg is sokszorozódhat. Jó tudni azonban, hogy számos pályázati lehetőség van, mely leveszi a terhek egy részét a szülők válláról.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2494) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (289)

Translate