Nem várt bejelentést tett vasárnap délelőtt Orbán Viktor – EZ MINDENKIT ÉRINT!




A miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozott.

Orbán Viktor interjúját azzal kezdte, hogy augusztus 20-a sok mindenen átment az elmúlt időszakban, de szerinte az idei tűzijátékot sikerült egy művészeti előadássá tenni. A kormányfő a koronavírus-járvány negyedik hullámáról azt mondta, az már itt kopogtat az ajtón és bár a környező országokban és a nyugati országokban sokkal erőteljesebb, ne legyenek kétségeink, hogy hazánkba is meg fog érkezni. Orbán maga nem vette fel a harmadik oltást, de kiemelte, mindenkit be tudnak oltani és a negyedik hullám nem az oltottakat fenyegeti, hanem az oltatlanokat.

A beoltottak közül 500-ból egy ember fertőződik meg. Aki nem oltotta be magát, az vegye fel az oltást, mert a vírus meg fogja találni őket. Csak az oltás ment életet a vírussal szemben.

– mondta Orbán Viktor, aki szerint sem a maszkviselés, sem az emberek elszigetelése nem fog segíteni a negyedik hullám kivédésében és úgy véli, nem érdemes a kevésbé hatékony módszerrel próbálkozni.

„Mindenki legalább egy embert győzzön meg a környezetében, hogy oltassa be magát.”

A miniszterelnök szerint a gazdasági növekedés miatt a nyugdíjprémium összege 50-55 ezer forint lehet, de 7 százalék feletti növekedés esetén ez akár még több is lehet.

Budapest még köhög a külföldiek hiánya miatt, de szerinte megoldás lehet, ha a vidékiek számára olyan csomagokat hirdetnének, hogy Budapestre tudjanak jönni megismerni a főváros kincseit. A politikus mindenkit arra kért, hogy mértéktartó módon emelje az árakat, nehogy azok olyan gyorsan menjenek fel, hogy az emberek ne tudják igénybe venni a szolgáltatásokat.

Az infláció kapcsán közölte, hogy az olajár egy éve nőni kezdett, aztán megduplázódott, ami egy nagy tehertétel. Mi azok közé az országok közé tarotunk, akik vásárolják az olajat, aminek meg kell fizetnünk az árát. A jegybank dolga a pénz értékének a megőrzése, a kamatokat kell ilyenkor emelni, a nemzeti bank is ezt teszi. Mi és a csehek voltunk az elsők, akik emelték a kamatot.

A jegybak független, de arra is törekednünk kell, hogy a kkv-k jussanak olcsó hitelhez. Ezért a magyar kormány indított a kkv-k számára olcsó hitelprogramokat. Ez kulcs a GDP-növekedésnek.

Vannak még magyarok Afganisztánban, katonák is, őket biztonságosan ki kell menekíteni az országból

Orbán Viktor kiemelte: hálásak a katonai akciókban részt vevőknek, amiért vállalják a jelentős kockázatot. Magyarország azokat az afgánokat is kihozza, akik életveszélyben lehetnek, mert együttműködtek Magyarországgal az elmúlt tizenöt-húsz évben – hangsúlyozta.

Ez is érdekelheti: Magyar zsoldos az Afganisztánban töltött évekről: Egy csomó mindent megúsztunk

„Szerintem tisztességes dolog Magyarország részéről, de a többi NATO-tagállam részéről is, hogy mindenki gondoskodik azokról az afgánokról akik együttműködtek velünk”, amíg az országban voltunk és most ezért életveszélyben vannak, mert az új afgán kormány megtorlással fenyegeti őket – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: sok illúziónk ne legyen, hogy ezeknek a családoknak a biztonsági helyzete hogyan alakul.

„Az a korrekt, az a fair, ha kimentjük őket” – mondta, hozzátéve, hogy van ez zárt lista, a rajta szereplőket azonban le kell ellenőrizni, „nem akarunk akárkit beengedni”, ez pedig nem könnyű ilyen távolságról.

Orbán Viktor ezt nevezte a munka veszélyesebb, de egyszerűbb részének. „A bonyolultabb a migránsválság” – mondta, figyelmeztetve arra, hogy tömeges migráció várható. Mint mondta, ebben az ügyben a törököket érdemes figyelnünk, ők vannak legközelebb, nekik van terepismeretük és pontosan tudják, mi a valóság és az Egyesült Államokkal ellentétben nincs „demokráciaexport” mániájuk.

„A török kormánnyal való együttműködés kulcskérdés” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: nekünk az az érdekünk, hogy az Afganisztánt elhagyni akaró leendő migránsokat ott tartsuk a térségben.

„A segítséget vigyük, ne a bajt hozzuk ide” – fogalmazott, ennek érdekében a török mellett a balkáni migrációs útvonalon lévő államokkal is „fel kell melegítenünk” a szoros kapcsolatot, „hogy meg tudjuk védeni Magyarországot a migránsválsággal szemben” – mondta, megjegyezve, hogy van kerítésünk és határőrségünk, meg tudjuk magunkat védeni. Magyarország szerint a migráció ugyanis nem emberi jog.


Forrás

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (746) érdekességek (895) fejtörő (54) megható (238) megrázó (59) recept (370) viccek (120)