-

Tudósok jósolták meg: ezek lehetnek a következő mutáns vírusok – Bill Gates-nek igaza volt!



Úgy tűnik, tényleg megvalósulhat az, amire a filantróp milliárdos figyelmeztette az egész világot…

Egyre több tudós próbálja megfejteni, mi jöhet, hogyan alakul a koronavírus evolúciója a következő években.

Az ugyanis szinte biztos már, hogy örökre velünk maradhat.

Vagyis Bill Gates nem mondott butaságot amikor azt mondta, hogy a vírus mutációi nagyon nagy gondot okozhatnak majd a jövőben.

A delta-variáns terjedése miatt a szakértőket egyre jobban foglalkoztatja, hogy a közeljövőben milyen új koronavírus-variánsok jelenthetnek meg.

A tudósok több hipotézist is felvetettek: elképzelhető például az is, hogy az újabb variánsok csak enyhébb betegséget fognak okozni, de az sem lehetetlen, hogy „ítéletnapi variáns” érkezik.

A vírus folyamatosan mutálódik, a legtöb mutáns azonban életképtelen.

Azonban a még be nem oltott emberekben ugyanúgy terjedhetnek mutációk, mint a beoltott, te a vírust terjeszteni képes emberekben. Sőt, ez utóbbiakban szupermutánsok is kialakulhatnak, melyek ellenállnak a vakcináknak.

A feltételezések szerint az új vírusok azért tudnak ilyen hamar mutálódni, mert a fertőzések is sok ideig maradtak meg az emberek szervezetében.

Ez addig fog folytatódni, amíg a világ globálisan el nem éri a 70-80%-os nyájimmunitást.

Elképzelhető: az újabb variánsok csak enyhébb, a náthához hasonló betegséget okoznak majd.

„A vírus célja az, hogy minél több embert megfertőzzön, és ehhez a legjobb stratégia, ha csak kevésbé súlyos betegséget okoz”

– állítják a tudósok.

A delta variáns létezése azonban azt a veszélyt is felveti, hogy egyre durvább és erősebb variánsok fognak kialakulni.

Vagyis a koronavírus egyre halálosabb lesz majd mindenkire.

Ez azért is aggasztó, mert ebből jól látszik, hogy a koronavírussal kiszabadult a szellem Pandóra szelencéjéből.

Ahogyan Bill Gates korábban megjósolta tehát: az emberiség a világjárványok korába lépett.

Vagyis a folyamatos vírus fenyegetettséggel valószínűleg együtt kell majd élnünk.

A szakértők szerint egyelőre még nem lehet megmondani, hogy ezek a variánsok mennyire lesznek veszélyesek, de ennek láttán el kell azon gondolkodni, hogy a jövőben milyen új, veszélyes variánsok fejlődhetnek ki, illetve hogy az emberi testnek mely szerveit tudják majd megtámadni az új vírusok.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate