Maszek zöldségesnél elöl egy mamóka reszketeg kézzel rakosgatja ki az aprót, három szem narancsot fizetne.Az eladó lenéző arccal unatkozik, míg lassan cincognak a tízforintosok a tálban. Nincs elég.-Nem lehetne? -lebegve marad a kérdés, esengve néz fel a homályosodó szem.-Nem! -csattan a válasz, mint egy pofon.-Nem lehetne! Ennyi az ára, és kész. Nem több, nem kevesebb! Ha nem tetszik, lehet hazasétálni!
Könny futja el az öregasszony szemét, levesz egy szemet a háromból. Az eladó látható undorral dobja a zacskóba, és tüntetőleg mellé dob két ötforintost is. A mama lassan fordul el, a boltban megáll a levegő.Az irokéz frizurás útépítő srác közben kiszed egy nagy zacskóval a narancsból, és felcsapja a mérlegre.-Ez külön lesz! -vakkant oda, és sötét, mocskos arcából szinte ugatásként jön a mély hang.
Boltos mér, csomagol, rosszarcú fizet, majd felteszi a másik csomagot. Boltos mér, cigány ellép a kasszától, és a mama kocsikájára teszi a narancsos csomagot.-Vigye, mama! Boldog nőnapot!
Mama hálálkodna, de alig jut szóhoz, mert már csak a narancssárga kabát hátát látja. A srác visszalép a kasszához, fizetne, az összeget egy nagy marék apróban szó szerint odavágja a boltoshoz. Szanaszét gurulnak az érmék, a boltos ordít, a srác ordít, előkerül a kufár teljes családfája a legváltozatosabb vérfertőzésekben és a rák minden fajtájával emlegetve. A srác elmegy, a boltos sápadtan hőbörög, hogy a tetves mit enged meg magának, és biztosan lopott is, mert ezek ilyenek…Jön az öltönyös fószer, gondosan borostásra vágott arc, belőtt séró, a cipője többe kerül, mint az én kocsim.-LESZ három kiló huszonhat deka paradicsom.-Máris…-Mozogjon, mert én fizetek, maga ugrik! -keményít a hangon.-Igenis! -kapkod a boltos, érzi, ez nem az ő estéje.-Három kiló harminc, az annyi, mint…-HUSZONHAT dekát kértem!
A gyengébb idegzetű legyek most mennének a falnak, szerencsére télen elég kevés van belőlük.Az eladónő levesz egy szemet.-Három-huszonnégy, …-HUSZONHAT legyen! –De kérem… hát olyat nem tudok, vagy több, vagy kicsit kevesebb, de hát…-NINCS dehát! ENNYI kell, nem több, nem kevesebb! Hol a főnöke? Hol a panaszkönyv?-tajtékzik.Panaszkönyv elő, bejegyzés sercen a harmincezer forintos Parker tollal.-Óhajt még valamit? -kérdi viaszos arccal az eladó.-Igen! Mákot kérek! Nem kell csomagolni, öt forintért mérjen ki!Az eladó sírva fakad, találomra kimér egy evőkanállal.Öltönyös feldobja a mérlegre, előveszi a csúcsmobilt, számol.-Ez harmincegy forint. És belemértem a zacskót is, mert maga nem tárázta ki nekem. -néz szúrós szemmel.-ÖT FORINTÉRT KÉRTEM! -ordít, nem több és nem kevesebb! Mit képzel maga???Az eladónő zokog, öltönyös ír, én várom a színdarab végét.Öltönyös végül otthagy mindent, és elviharzik.Én jövök.
-Mit.. mit…-Semmit. INNEN semmit. Felteszem a pultra a kosarat, a szétgurult paradicsom és a szétszórt apró mellé.
Nyekken mögöttem az ajtó, kint az útépítő és ismerőse harsányan magyaráznak, jön a szitokáradat. Mellettük megy el az öltönyös, megveregeti a rosszarcú -ám aranyszívű- srác vállát. Beszélnek pár szót, öltönyös egy névjegykártyát ad a szuroktól ragadó kezekbe. A fekete arcban villog a fekete szem, míg végigolvassa a cikornyás betűket.
-Tényleg? -vidul fel. Frankón te vagy ? -hahotázik, mikor az öltöny derékban meghajlik felé.Már a kocsimban ülök, gurulok hazafelé. A felhők alatt kisüt a Nap, és uborka nélkül, de csordultig telt szívvel kanyarodok a templom mellett. Az évszázados falakra süt a fény, mellette a kis padon ott ül a mamóka, és narancsot ad egy piros kabátos kislánynak. Földöntúli ragyogás veszi körbe őket, de lehet, hogy csak a könnyeim teszik…
