-

Megtört VV Fanni feltételezett gyilkosa – Nem várt fordulat van az ügyben



VV Fanni feltételezett gyilkosának, B. Lászlónak kihelyezett tárgyalása volt: azon a helyszínen kellett válaszolnia a kérdésekre, ahol utoljára látta élve a lányt. A férfi itt már nem tudott urakoldni az érzelmein.

Visszatért a tett helyszínére VV Fanni feltételezett gyilkosa, B. László. A férfinek kihelyezett tárgyalása volt, vagyis elvitték abba a lakóparkba, ahol a lány lakott, és ahol utoljára látta őt élve a férfi. B. László az eddigi tárgyalások során rendkívüli nyugalmat és magabiztosságot tanúsított, de ezúttal nem tudott uralkodni az érzelmein: megtört és remegett a kivételes tárgyalás alatt.

Egész testében remegett, amikor az épület liftje előtt kérdezte őt a bíró, remegő hangon válaszolt. Innen a közeli Rákos-patakhoz hajtottak, arra a helyszínre, ahol B. László a vallomása szerint utoljára élve látta Fannit, itt adta át a lányt két ismeretlen férfinak. B. László ezen a helyszínen sem tudott uralkodni magán, a Bors riportja szerint minden gesztusából arra lehetett következtetni, hogy bárhol máshol szívesebben lenne.

“Nagy valószínűséggel a garázsban ölték meg Fannit. A vádirat szerint a kocsinál lett megfojtva vagy megszúrva az a lány” – mondta a helyszínen dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője.

“Szerettem volna, ha bemegyünk a garázsba is, megmutathatta volna B. László, hogy hol állt a kocsi, hogy vitte oda, hogy nyitotta ki az ajtót… Ma erre nem kaptunk választ, de ezzel együtt is elégedett vagyok a kihelyezett tárgyalással, hiszenlátszott a vádlotton, hogy nem tudott elzárkózni azoktól az érzelmektől, melyeket a helyszín ébresztett benne”– tette hozzá az ügyvéd.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (3068) elgondolkodtató (163) érdekességek (1265) fejtörő (74) megható (287) megrázó (69) recept (471) viccek (360)

Translate