Az anyósom mindig a mikróba tette a zokniját, de nem értettem, hogy miért. Azt hittem őrült, de már tudom, hogy egy zseni!



Az egyik legokosabb háztartási eszközünk a mikrohullámú sütő. Hallottunk már róla, hogy nem csak étel melegítésre, de főzésre, sütésre is használható. Ezen kívül még egyéb trükkök érdekében is bevethetjük, mint például a most következőben.

Sajnos a télnek és a hideg időjárásnak még nem mondhatunk teljesen búcsút. Számolnunk kell pár fagyosabb nappal, mielőtt beköszönt a várva várt, igazi tavasz. Ennek enyhítésére egy igazán jó ötletet szeretnénk megosztani.


Anyósom titka


Egy ideg nem értettem, hogy az anyósom miért teszi be a zokniját a mikróba, amikor egyszer csak elmondta a trükk lényegét.

A nagy hidegekben, a téli cipőben is könnyen áthűl a lábunk és séta közben nem érezzük magunkat így túlságon komfortosan. Mennyivel jobban esik, ha a lábunk száraz meleg cipőbe bújtathatjuk.

Annyit kell ehhez tenni, hogy megfogunk egy nagyobb, vastag zoknit és teletöltjük sóval vagy rizzsel. A száját szorosan bekötjük és így tesszük be a mikróba. Érdemes időnként ellenőrizni, hogy átmelegedett-e már rendesen a tartalma és az anyag. Ha úgy ítéljük meg, visszatehetjük, de 1 percnél tovább nem ajánlott mikrózni.

Ha ezzel megvagyunk, és úgy érezzük, hogy jól átforrósodott, akkor tegyük bele a cipőnkbe, mielőtt elindulnánk otthonról. Beledugva a lábunkat, kellemes meleg jár majd át lentről és sokkal jobban fog esni így sétálni a kinti hidegben.

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (808) érdekességek (939) fejtörő (59) megható (248) megrázó (62) recept (376) viccek (122)