-

Ezt álmunkban nem gondoltuk volna! Ekkora lakásban él most Galambos Lajos!



Vasárnap este visszatér a képernyőre a legendás Frizbi című műsor. Hajdú Péter pedig megadja a módját. Az első adás vendége többek között Galambos Lajos, aki könnyeivel küzdve ismerte be a LifeTV kameráinak, hogy a házassága végül nem élte túl az elmúlt hét év megpróbáltatásait. A közműlopásárt és vesztegetésért első fokon 2 év 10 hónapra ítélt trombitaművész már el is költözött a mocsai birtokról, és egy apró budapesti lakásban kezdett új életet – írja a Bors.

– A magánéletem ráment erre az ügyre. Azt gondolom, hogy aminek rá kellett menni, az mind ráment. Bogival nem vagyunk együtt. Azt gondolom, hogy megválunk egymástól. Ennek nem csak a hat éve zajló ügy az oka. Jó barátságban maradunk, amíg élünk, de külön utakon folytatjuk – mondta Hajdú Péter kérdésére Lajcsi, aki arra a kérdésre, hogy képes lesz-e Bogi nélkül élni, könnyeivel küzdve válaszolt:

– Fogalmam sincs, hogy készen állok-e arra, hogy Bogi nélkül éljek. Az a helyzet, hogy gondolkodni sincs időm ezen. Olyan most az életem, hogy futok. Úgy telnek el a napjaim, hogy semmire nem jut időm. Magam maradtam, és mindent csinálnom kell. Készen is lehetnék egy új életre, de szeretném a jelenlegit lezárni. Az nagyon fontos, hogy tisztességben sikerüljön mindent elrendezni – fejtette ki Lajcsi, aki ideje nagy részét már budapesti lakásában tölti, és az sem véletlen, hogy elkezdte értékesíteni az ingóságait.

A trombitaművész elmondta: nem csak jótékonykodás miatt válik meg a festményeitől, és egyéb ingóságaitól. Fel akarja számolni az elmúlt 30 év felhalmozott dolgait. Most sokkal kevesebb is elég neki, hogy a jövőben egy sokkal kisebb falfelület veszi körül: egy harminc négyzetméteres fővárosi lakásban tölti az idejét, és mint mondja: jól érzi magát ott – adta hírül a Metropol.

A trombitással készült teljes beszélgetést vasárnap este 21:50-től tűzi műsorára a LifeTV


Forrás: Bors, Metropol


Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate