-

Ennyi pénzt kereshettek Berkiék gyermekük születésének élőzésével



A héten attól volt hangos a sajtó, hogy Berki Krisztián 1490 forintért élőben közvetítette második gyermeke születését, most pedig azt is kiderült, hogy mennyit kereshetett a szokatlan live-al.

Csütörtök este jelentette be Berki Krisztián, hogy beindult a szülés a feleségénél, Berki Renátánál. Amint azt korábban jó előre beharangozták, a szülést élőben közvetítették egy új szolgáltatás, a Teleport.hu segítségével, és az adás nem volt ingyen: 1490 Ft-ot kellett érte fizetni. A baba aztán hajnalra meg is érkezett a videó szerint.

Az élő adást, ami egyébként a kommentelők szerint távolról sem biztos, hogy valóban élőben zajlott, Berki Krisztián legújabb Instagram-posztja alapján 195 ezren néztek.

Az érdeklődés minden előzetes várakozást felülmúlt. A közel 6 órás közvetítés-folyam során több mint 195.000 egyedi látogatója volt az oldalnak A világ több mint 50 országából voltak látogatóink, egészen távoli helyekről is érdeklődéssel követték a közvetítést, de a legtöbb rajongó természetesen hazai volt


– írta a posztban a celeb.

Ebből tehát az következik, hogy összesen 195 ezer nézője volt az adásnak, ami állítólag le is fagyott néha, annyira túl voltak terhelve a szerverek. Így, ha valóban mind a 195 ezer látogató kifizette a 1490 Ft-ot, akkor ez azt jelenti, hogy Berki Mazsi szülése közel 300 millió forintot termelt. De természetesen előfordulhat, hogy ez csak az oldalra kattintók száma, és nem mindannyian csengették ki az előfizetési díjat, hiszen az oldalon jelenleg is elérhetők nem fizetős tartalmak Berkiékről. Ám ha a jóval szerényebb, korábban említett 32 ezres nézőszámot vesszük figyelembe, még az is azt jelenti, hogy 47,6 millió forint érkezett a páros kasszájába.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (292)

Translate