-

Jogerősen 2 év börtönre ítélték Soros Györgyöt EZÉRT a tettéért



Évek óta bujkál egy jogerős, végrehajtható börtönbüntetés elől Soros György, akit bűnszervezetben elkövetett pénzügyi csalás miatt jogerősen és végrehajthatóan másodfokon is elítélt a párizsi fellebbviteli bíróság. Aztán még két bírói fórum is helybenhagyta az ítéletet!

Már régen be kellett volna vonulnia a börtönbe, érthetetlen, hogy az érvényes és jogerős bírósági ítélet ellenére miért nem adnak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot, miért nem tartóztatják le, ha mondjuk, Franciaország közvetlen közelében, Brüsszelben próbálja éppen a maga kedvére manipulálni a befolyása alatt álló politikusokat.

Soros György még 1989-ben manipulált és csalt a francia Btk.-ba ütköző módon a Société Générale nevű francia pénzügyi óriáscég részvényeivel. Ezért ítélte négy(!) bíróság is egybehangzóan végrehajtható börtönbüntetésre.

Egy maffiamódszerekkel működő bűnszervezetet irányított, a francia ügyészség a nyomozás során 11 gyanúsítottat hallgatott ki, őt is beleértve.

Soros minden törvénytelen eszközt megragadott, hogy lassítsa a nyomozást. Kapcsolatai révén elérte, hogy a pénzügyi manipulációkról és csalásokról 6 (!) hosszú évig ne adjanak ki adatokat a svájci bankok. Ügyvédek tucatjai húzták-halogatták az eljárást.

Az első tárgyalásra így csak 13 (!) év múltán, 2002. november 7-én kerülhetett sor, Soros ekkor végre odakerült a vádlottak padjára. Bűntársa volt a hírhedt libanoni maffiózó, Samir Traboulsi, akit már korábban is börtönbüntetésre ítéltek tőzsdei csalások miatt. Amikor kijött a börtönből, Soros oldalán ott folytatta, ahol abbahagyta.

A párizsi bíróság végül kétséget kizáróan bűnösnek találta és 2 éves végrehajtható börtönbüntetésre ítélte, valamint 2,9 millió euró büntetés megfizetésére kötelezte Soros Györgyöt. Hiába fellebbezett, a párizsi fellebbviteli bíróság is egyértelműen megerősítette az ítéletet, amely így jogerőssé vált. A milliárdosnak azonnal börtönbe kellett volna vonulnia! Lényegében bujkálni kezdett az igazságszolgáltatás elől.

Soros ügyvédei még ekkor sem adták fel, a francia semmítőszékhez fordultak. Hiába! 2006. június 14-én már harmadfokon is helybenhagyták az elsőfokú ítéletet.

Rá nem vonatkoznak a törvények?

Csak az a kérdés, hogy azután miért nem adtak ki nyomban nemzetközi elfogatóparancsot a spekuláns és immár jogerősen elítélt bűnöző ellen? Merthogy a francia hatóságok úgy tettek, mintha nem is született volna meg egy immár végrehajtható ítélet! Mindenféle jogszabályt megszegve nem adták ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot! Ezt is el tudta intézni.

Soros – miközben siránkozott, hogy „ez az ítélet ajándék amerikai ellenségeinek – ügyvédei révén próbálta menteni a menthetőt és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

De hiába! 2011-ben még Strasbourgban is kimondták egyértelmű bűnösségét! Az Európai Unió legfelsőbb testülete ítéletében leszögezte, hogy Soros György egyértelműen bűnös eszközökkel manipuláló tőzsdei csaló. Hiába védték a leghíresebb londoni és francia ügyvédek.

A magát függetlennek mondó magyar média persze igyekezett elhallgatni vagy kisebbíteni az ügyet, minderről a hazai közvélemény alig hallhatott. A Soros-párti magyar médiamunkások a nagy nemzetközi visszhang ellenére határozottan elfordították a fejüket, nehogy rosszat kelljen írni az esetenként őket pénzelő Sorosról.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2495) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate