-

Szomorú hír érkezett Csollány Szilveszterről, ilyen állapotban van most



Már egy hónapja kórházban van, lélegeztetőgépen és harcol az életéért Csollány Szilveszter. December 6-án került napvilágra, hogy intenzív osztályon ápolják Sydney 51 éves olimpiai bajnokát.

A tornász még november elején kapta el a koronavírust, aztán két hét után annyira rosszul lett, hogy mentővel Sopronból az egyik budapesti kórházba, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították, s azóta is ott kezelik. Állapotáról semmit sem közöl a család, csupán annyit lehet tudni, hogy a gyűrűn olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló állapota továbbra is válságos, és állítólag egy speciális lélegeztetőgépen van. A tüdejéből folyamatos szívják le a váladékot.

Csollány Szilveszter korábban a Facebook-oldalán több oltásellenes posztot is megosztott. Nem akarta felvenni a koronavírus elleni vakcinát, ám mivel Ausztriában dolgozott, egy kis kismartoni klubnál volt edző, ahol megkövetelték tőle – a gyerekek miatt is – a védettséget, ezért beoltatta magát. Dr. Letoha Tamás kutatóorvos hozta nyilvánosságra, hogy az olimpikon egydózisú vektorvakcinát, Janssent kapott. De sajnos már későn, csupán két héttel azelőtt, hogy bekerült volna a kórházba, így gyakorlatilag nem tudott kialakulni a megfelelő védelem a szervezetében.

– Oltott volt. A család orvosa hívott segítséget kérve. Az antikoagulációs terápiával a nővéremék 25 százalék mortalitással, halálozási arányszámmal kezelik a COVID-betegeket. De a Korányiban az ország legjobb koronvírus-orvosai kezelik őt, Magyarország legkiválóbb doktorai vigyáznak rá. Egydózisú vektorvakcinát vett fel. Itt egy olimpiai bajnokot teszünk tönkre fals információk alapján – írta bejegyzésében Letoha Tamás, aki már 20 éve dolgozik együtt a Pfizerral.

Az egész tornásztársadalmat sokkolta a hír, hogy Csollány Szilveszter az életéért küzd. A Magyar Tornaszövetségben próbálták felvenni a kapcsolatot a családdal, de eddig nem sok sikerrel.

– Aggódunk érte. Sajnos, a felesége nem kommunikál a külvilággal, így mi sem tudunk semmi újat Szilasról – mondta Magyar Zoltán a tornaszövetség elnöke. – Figyeljük a híreket és nagyon szurkolunk neki, hogy az élete legfontosabb versenyszámában megint ő jöjjön ki győztesen. Sajnos úgy tűnik, itt már itt már csak két válasz lehet, hogy elvesztette a csatát vagy nem.

Ugyanígy van az olimpiai aranyérmes tornász korábbi edzője is.

– Sajnos, nagyon keveset hallani az állapotáról. Minden nap várom a telefont, hogy valakitől érkezzen valamilyen jó hír, eddig hiába. De amíg élek, remélek, nagyon bízom benne, hogy Szilas fel tud épülni – mondta lapunknak Vereckei István, a tornaválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (292)

Translate