Egyes feltételezések szerint valami nagyon nem stimmel Putyinnal egy friss fotója alapján. Ha igazuk van, nagyobb a baj mint gondolnánk



Egyes nyugati feltételezések szerint az orosz elnöknek „egészségügyi problémái” lehetnek. Azaz már nem képes teljes mértékben felmérni tetteinek következményeit.

Hogy valóban így van-e, azt természetesen nem tudhatjuk – a Kreml, ha lenne is a birtokában erre utaló információ, nyilván nem hozná azt nyilvánosságra Putyin elnöksége alatt.

Konkrét információk hiányában találgatni nem szeretnénk, de azért ideteszünk egy közeli képet, amely tegnap készült az Ukrajnát lerohanó orosz elnökről, a Nemzeti Űrügynökség építkezésén tett hivatalos látogatásán Moszkvában.

Vlagyimir Putyin Moszkvában 2022. február 27-én. (EPA/SERGEI GUNEYEV/SPUTNIK/KREMLIN) Vlagyimir Putyin Moszkvában 2022. február 27-én. (EPA/SERGEI GUNEYEV/SPUTNIK/KREMLIN)

Az már első blikkre feltűnik, hogy nyoma sincs a korábbi dinamikus, erőtől duzzadó Putyinnak – óriási a különbség például az öt évvel korábbi önmagához képest. Egy idős embert látunk, aki talán még valós koránál (69 év) is többnek látszik. Arca kissé meggyötört, fáradt, tekintete ugyanakkor élénk.

A kor persze önmagában még nem probléma – Donald Trump 70, Joe Biden pedig 79 (!) évesen lett az Egyesült Államok elnöke.

De akkor miért hozott Putyin olyan súlyos döntést (katonai invázió egy szuverén ország ellen), amellyel saját országának is elképesztő károkat okoz (korábban soha nem látott szankciók), és ezzel saját hatalmát is aláássa? Miért lépte meg azt, aminek számára is végzetesnek tűnő következményeit előre lehetett sejteni? (Az inváziót nem csak Nyugaton, de értesüléseink szerint még az orosz külügyminisztérium diplomáciai karában is döbbenettel fogadták.)

Ez az ellentmondás már másoknak is feltűnt.


Valami nem stimmel vele


- mondja Marco Rubio amerikai szenátor, aki szerint Putyinnak nyilvánvalóan „egészségügyi problémái” vannak. Véleménye azért is érdekes, mert ő – az amerikai szenátus titkosszolgálati bizottságának alelnökeként – számos titkos oroszországi jelentés birtokában lehet.

A német Spiegel egyértelműbben fogalmaz: néhány nyugati megfigyelő már azt feltételezi, hogy Putyin félig megőrült.

Értsd: valóság-érzékelése jelentős mértékben torzult, és nem képes kellő mértékben felmérni tetteinek hosszútávú következményeit.

Ez persze jelen pillanatban csak feltevés. Az viszont tény, hogy az invázióval egyre mélyebb gödörbe taszítja országát, és így maga is egyre közelebb kerül a szakadék széléhez.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (1683) elgondolkodtató (111) érdekességek (1112) fejtörő (69) megható (268) megrázó (67) recept (416) viccek (134)

Translate