-

Nem fogod elhinni, de EZ lesz a nyár legmelegebb hónapja, ilyen melegre kell számítanunk



A Dávid-naptár szerint idén sokáig tart a tél, február közepétől ugyan melegedni fog az idő, de márciusban még kétszer is erős lehűlés várható, sőt, akár havazásra is számítani lehet. A tavaszt az április hozza majd el. Májusra viszont visszaesik a hőmérséklet, nagyobb esőzésre is számítani lehet 5–7. körül. Június második hetére azonban már a 30 fokot is elérheti a hőmérséklet.

Az év hetedik hónapja ígérkezik idén a legmelegebbnek, így aki már most a nyaralását tervezi, annak érdemes szem előtt tartani, hogy júliusban igazi kánikulára lehet majd számítani. Szemben az augusztussal, ami a tavalyinál hűvösebbnek ígérkezik!


SZEPTEMBERBEN FAGYOK IS LEHETNEK

Szeptember második felében éjszaka már fagypont alá is hűlhet a levegő, és bár október közepén még elérheti a 25 fokot a nappali hőmérséklet, novemberrel beköszönt a hideg, 20. után havazás is várható. Ami pedig a decembert illeti: egyelőre enyhének ígérkezik és nem is mutat fehér Karácsonyt.–legalábbis Dávid Mihály nyíregyházi vízépítő mérnök szerint, aki 50. alkalommal adta közre időjárás-előrejelző naptárát.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2497) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate