-

Decembertől további két és félszeres drágulás jön a hazai áramáraknál? Mi lesz még itt?!




Decembertől további két és félszeres drágulás jön a hazai áramáraknál? Mi lesz még itt?!

Méghozzá decemberben. A drágulás pontos mértékét azonban nem lehet előre megmondani, mivel ez politikai döntés függvénye. Energiapiaci szakértők szerint a hazai árampiaci helyzet még a mostaninál is rosszabb lehet – derül ki az ATV tudósításából. A magyar áramtőzsdén ugyanis a folyamatos áram ára a háború kezdete óta emelkedik. Ez alapján jövőre egy megawattóra áram 500 euróba kerül majd.

„400 forintos forint-euró árfolyamon ez 200 forint/kWh, és ez az érték még egy-másfél évvel ezelőtt még 23 forint volt. Tehát ez így már egy tízszeres drágulás, hogyha ezek az árszintek maradnak jövő évre és ugye itt az elsőszámú kérdés az, hogy ki fogja ezt a 200 forint/kWh fölött árat jövőre kifizetni Magyarországon?” – jelentette ki Turai József energetikai szakértő.

Balogh József energiapiaci szakértő azt mondta, a hazai helyzetet több külső tényező is nehezíti. Hozzátette: „A magyar elektromos áram ára egy harapófogóban van, az egyik oldalról nyomja a német ár felfelé, a másik oldalról pedig a balkáni hiányzó vízi termelés. Így értük el ezt az 500 euró per megawatt óra eddig elképzelhetetlennek hitt árat.”

Szerinte nem kizárt, hogy decemberben tovább emelkedik az energia ára, a drágulás mértékét azonban nem lehet pontosan megmondani. Úgy fogalmazott: „Ha valaki az energiát, mint tudományt vagy energiát, mint szakterületet kezelné, akkor körülbelül két és félszeresére kellene emelni a hetvenforintos árat ahhoz, hogy az reflektálja azt, ami a piacon történt… de hangsúlyozom, ez tiszta politika.”


Címlapkép:illusztráció!

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate