Rúzsa Magdi fájdalmas vallomást tett három koraszülött babájáról



Az énekesnő nehéz pillanatokat élt át.

Rúzsa Magdi gyermekei, Lujza, Keve és Zalán februárban látták meg a napvilágot, azonban mint a hármasiker-terhességek esetében általában, ők is koraszülöttként jöttek a világra. Az énekesnő most az Instagram-oldalán vallott őszintén erről az időszakról.

NEM HISZEM, HOGY FEL LEHET KÉSZÜLNI ARRA, HOGY AZ EMBERNEK KORASZÜLÖTT LESZ A GYERMEKE. MINDENFÉLE SZEMPONTBÓL NAGYON MEGTERHELŐ ÉRZÉS EZ. A MI TÖRTÉNETÜNK KICSIT MÁSKÉPP ALAKULT, HISZ A KEZDETEKTŐL TUDTUK, HOGY KORASZÜLÖTTEK LESZNEK A BABÁINK, A KÉRDÉS CSAK AZ VOLT, HOGY MENNYIVEL KORÁBBAN ÉRKEZNEK. EMLÉKSZEM, AHOGY SZÁMOLTAM A HETEKET, HISZ MINDEN EGYES NAP, AMIT A MÉHEMBEN TÖLTÖTTEK, EGY MÉRFÖLDKŐNEK SZÁMÍTOTT, VOLTAK NAPOK, AMIKOR MOZDULNI SE MERTEM A KÓRHÁZI ÁGYON, NEHOGY BAJ LEGYEN ÉS MÉG ELŐBB ÉRKEZZENEK. MÉG MOST IS KALAPÁL A SZÍVEM, HA EZEKRE A NAPOKRA GONDOLOK. MOST VISZONT ÖRÖM LÁTNI, AHOGY EZEK A KICSI EMBERKÉK A KEZDETI HÁTRÁNYBÓL SZINTE ELŐNYT KOVÁCSOLVA HALADNAK ÉS FEJLŐDNEK

TE, AKI MOST ODAKINN VAGY ÉS UGYANÚGY AGGÓDSZ, GONDOLJ ARRA, MINDENKINEK MEGVAN AZ ÚTJA, ÉS EZEK A PICI BABÁK ERŐSEBBEK MINDNYÁJUNKNÁL, CSAK LEGYEN HITED, MERT ÉN AZT LÁTOM NÉHA BENNÜK NAGYOBB AZ ERŐ, MINT EGY FELNŐTT EMBERBEN. PICI ÓRIÁSOK! ISTEN ÉLTESSE ŐKET!” – ZÁRJA A BEJEGYZÉST.

Népszerűek

Címkék

aktuális (1691) elgondolkodtató (111) érdekességek (1113) fejtörő (69) megható (268) megrázó (67) recept (417) viccek (134)

Translate