-

300 ezres havi rezsiszámlát kapott Poór Péter: mi lesz így az énekessel és súlyos beteg feleségével?



Poór Péter nem tagadja, a világ mostani helyzete rá is hatással van. Neki is megsokszorozódott a rezsiköltsége, ezért most minden lehetőséget megragad, amivel javítani tudna a körülményein. Az énekesnek ráadásul a jövő évtől a fellépései is kissé megfogyatkoznak, mert sok művelődési és közösségi ház bezár a magas számlák miatt.

Változik a lottózók nyitvatartása és a sorsolások időpontja az ünnepi időszakban: mutatjuk a részleteket!

Az énekes hetvennyolc évesen is korát meghazudtoló energiával dolgozik. Hétvégente fellépni jár, hétköznap ügyeket intéz, vezeti a háztartásukat, közben ápolja kerekesszékes feleségét, akivel harminc éve jóban-rosszban egymás támaszai.

– Nem egyszerű az élet, de muszáj bírnom és tartanom magam, mert feladatom van. Mindent meg tudok oldani egyedül, ha mégis közbejön valami, van, aki segítsen. A gyerekekre és az unokákra ritkán számíthatok, mert szanaszét élünk, viszont van egy kedves ápolónőnk, aki gondozza a feleségemet, ha elmegyek fellépni – kezdte a lapunknak a táncdalénekes, aki alig győzi a sok munkát. Egyelőre szép számmal vannak fellépései, emellett dalokat ír, zenét oktat és tévéfelvételekre jár: a Duna Csináljuk a fesztivált! című műsorában is szerepel.

– Most igyekszem kihasználni, hogy sok a munka, mert már előre látom, hogy a szilvesztert követően holtszezon lesz. Az ünnepek után márciusig amúgy is alig vannak fellépések, ráadásul a magas rezsiárak miatt most több közösségi és művelődési ház bezár egészen tavaszig, az én fellépéseim egy része pedig ilyen helyeken van. Emiatt azonban nem csüggedek, hiszen legalább többet tudok majd stúdiózni és a taníványaimmal foglalkozni. Megértem, hogy így döntöttek az intézményvezetők, hiszen tényleg nehéz időket élünk. A feleségemmel mi is egy nagy családi házban élünk, amit nem kevés pénz felfűteni. Múltkor kaptam egy 250 ezer forintos gáz- és egy 50 ezres villanyszámlát. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg...

Poór Péter és felesége egy hatalmas családi házban élnek, aminek egy részét sem tudják lezárni, az üres helyiségeket is fűtik, hiszen az énekes neje a kerekesszékével könnyebben tud közlekedni, ha minden szoba ajtaját nyitva hagyják. Korábban jól jött nekik ez a hatalmas otthon, mivel volt, hogy tízen laktak együtt. Mára azonban minden gyermekük kirepült, így ketten maradtak.

– Gondolkodunk a megoldáson. Szóba került a költözés is, de még nem döntöttünk el semmit. Meglátjuk, mire jutunk – mondta a legendás előadó, aki nem hagyja, hogy a problémák beárnyékolják az ünnepekre való készülést. Ugyanolyan izgatottan és szeretettel várja a karácsonyt, mint minden évben.

– Nagyon nagy a családunk. Nekem van két fiam és egy külföldön élő lányom, a feleségemnek szintén két fia, s összesen tizenkét unokával büszkélkedhetünk. Emellett az oldaláig rokonokkal is szoros viszonyt ápolunk. Sajnos, az egész családot nagyon nehéz összehozni, de az ünnepek alatt azért több részletben tudunk találkozni mindenkivel. A szenestét Dénes fiamnál töltjük majd, 25-én pedig a feleségem gyermekeivel karácsonyozunk.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate