-

Medveczky Ilona inkább sötétben lesz, mert annyira magas a villanyszámla, hogy nem tudja a villáját bevilágítani



Medveczky Ilona a Story Magazinnak nyilatkozott arról, hogy ámbár sejtette, hogy a hatalmas villájának rezsiköltsége nem lesz olcsó, mégis megdöbbentette a nemrég kapott első megemelt villanyszámla.

A díva elmondta, hogy saját igényeiből hajlandó faragni, azonban a kutyusokén nem.

“Eddig nem is fűtöttem, pedig nagyon fázós vagyok, igyekszem takarékoskodni. Egyből viszont nem engedek: fontos, hogy a kutyáknak mindig legyen meleg étele. Még akkor is, ha nekem nincs. Nem tudom, mi lesz később, hogy a telet hogyan vészeljük majd át. Próbálok odafigyelni arra, mikor főzök, egyszerre nagyobb mennyiséget készítek majd el, a főtt étel tovább eláll. Nem szeretném, ha a kutyáim bármiben hiányt szenvednének”

-mondta a hetilapnak Medveczky Ilona, aki elmondta, hogy egy nyugdíjnyi összeg lett a villanyszámlája.

Hirdetés


„Egyelőre az áramszámlát kaptam meg. Közel 90 ezer forint. Azt hittem, rosszul látok! Dupla annyit fizetek, mint szoktam, pedig nagyon figyelek arra, hogy csak akkor használjam az áramot, ha feltétlenül szükséges, már a televíziót sem nézem annyit. Ez a ház hétszintes, mondjuk, alig használok pár helyiséget. Kegyetlenül szomorú vagyok. Nem is csak magam miatt, hanem el sem tudom képzelni, hogy tudja majd a lakosság nagy része kifizetni ezt a rengeteg pénzt. Abban bízom, hogy mihamarabb könnyebb lesz, megszűnnek ezek a rendkívüli terhek”

-tette hozzá a díva, aki eldöntötte, hogy  teljes sötétségben fog élni.

Teljes sötétségben fogok élni, az lesz ennek a vége. Az állatokat ellátom, főzök, de az én szükségleteimet minimálisra csökkentem. Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás. Az egész világ szenved, tudom. Nagyon el vagyok keseredve, főleg amiatt, hogy látom, milyen nehéz a barátaimnak, az ismerőseimnek is. Rengetegen költöznek külföldre, de érzékelem, hogy ott is magasak az árak. Fogalmam sincs, mi a legjobb megoldás. Talán kivárni, és egyszer jobb lesz.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2498) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate