-

Szívszorító! Elhunyt gazdáját őrizte a romok alatt egy kimentett kutya Törökországban




Nem csak embereket mentenek az alakulatok, két kutya is közel egy hetet töltött a romok között.

“Az egyik kutya a gazdája holttestébe kapaszkodott, és szinte csoda, hogy hat nappal később még életben találtuk” – mondta Csenay Tekinbas, a helyi Haytap állatvédő csoport képviselője.

A túlélés azonban csak az első lépés, hiába állítottak fel négy városban is mobil állatmenhelyeket, orvosi ellátással, a készletek már nem tartanak ki sokáig a természeti katasztrófa által sújtott területeken.

“Jelenleg egyetlen állatkereskedésben sincs eledel. Az üzletek vagy bezártak, vagy összeomlottak a földrengésben” – mondta Tekinbas az Al Jazeerának.

Az egyik antakyai téren lévő segélyállomásra ugyanakkor már érkezett némi segítség, hatalmas zsákokban halmozták egymásra a tápokat. A boldogan csaholó kutyák látványa éles ellentétben áll a rendkívüli pusztítással.

A törökországi és szíriai földrengés múlt hét hétfő óta továbbra is kíméletlenül szedi áldozatait, a két országban már csaknem 37 ezer elhunytról számoltak be. A romok alatt rekedteknek egyre kevesebb az esélyük, ám csodával határos módon még mindig találnak túlélőket.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate