-

Korda Györgynek fogalma sincs róla hány unokája van



A Korda-Balázs házaspárnak soha nem született gyereke, mert nem akarták volna bébiszitterre bízni a kicsit. De amúgy is, mikor ők összekerültek Korda György – akkori szemmel nézve már nem volt fiatal. Az időben 50 körül nem vállaltak szívesen gyermeket a férfiak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy gyerek nélkül élték volna az életüket. Klárika szinte a sajátjaként szerette Gyuri vér szerinti lányát, Juditot. Hétvégente náluk volt a kislány, akit Gyuri édesanyjával közösen neveltek. Klárika szinte barátnője volt a gyereknek. Aztán egy tragikus esemény, Korda György édesanyjának a halála mindent megváltoztatott. A kislány elhidegült az tőlük, és ma már semmiféle kapcsolat nincs a ma Kanadában élő Judit, és az édesapjáék között. Pedig valószínűleg azóta Korda

 György többszörös nagyapa, akinek az unokái Kanadában élnek, és akiknek a létezésükről semmit nem tud. Hogy hogyan lett ilyen hűvös a viszony apa és lánya között, arról Balázs Klári ezt mondta: „Szeretném tisztázni, hogy ez nem azért alakult így, mert megorroltunk egymásra, csak így hozta az élet. Semmilyen kapcsolat nincs köztünk, még Judit címe vagy telefonszáma sincs meg.”


Korda György és Balázs Klári


Azt viszont eddig csak kevesen tudták, hogy a házaspárnak van egy nevelt lánya is, Alice. Ő Klárika nővérének a lánya, akit az édesapja mellett a Korda házaspár nevelt fel, miután az édesanyja Németországba költözött. Az énekesnő soha nem kürtölte ezzel tele a sajtót, és a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy kivegyék a részüket a nővére lányának a felneveléséből. Alice a szemük előtt, az ő segítségükkel nőtt fel, és a házaspár úgy tekint rá, mint a saját gyerekükre. Olyannyira, hogy a szállodájuk irányítását is ma már Alice végzi. A házaspár mindenben számíthat unokahúgukra, akárcsak annak a nagy fiára.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate