-

5 év telt el, de máig nem tudják, hova temették Ambrus Zolit! Most derült ki, miért




Az egész zenész szakmát és a rajongókat is megrázta, amikor öt évvel ezelőtt, július 7- én elhunyt Ambrus Zoltán, az Irigy Hónaljmirigyben ismertté vált zenész. Mindössze 53 éves volt, amikor hosszas betegség után szervezete feladta a harcot.



Halálának évfordulóján a Kiskegyed stúdióban emlékezünk rá. Élete utolsó éveiben az Alcohol zenekarban gitározott. Kolléganőnk, Berta Bernadett, a rockbanda frontemberével Tóth Sándorral, művésznevén Csövivel beszélgetett, aki próbálta őt többször is kihúzni lelkileg a gödörből.


Az Irigy Hónaljmirigyben amikor Zolit oszlopos tagként nagyon vidám, jó humorú, tehetséges srácként ismerhettük meg, ünnepelt sztár volt, aztán 2005-ben bekövetkezett súlyos autóbalesete után már sosem lett a régi. A tragikus napon koponyatöréssel vitték kórházba, felépülése hosszú ideig tartott. Mivel agyi beszéd- és mozgásközpontja is megsérült, igen sok mindent újra kellett tanulnia. Például járni, de beszéde bizonytalan maradt és a memóriája sem volt az igazi… Elvált, kilépett a zenekarból, és az utóbbi években életunt lett.


Mindenét elveszítette, a szép családi házát, a feleségét. Súlyos autóbalesete után koponyatöréssel vitték kórházba, felépülése hosszú ideig tartott. Mivel agyi beszéd- és mozgásközpontja is megsérült, igen sok mindent újra kellett tanulnia. Például járni, de beszéde bizonytalan maradt és a memóriája sem volt az igazi. De ő sosem panaszkodott!

Népszerűek

Címkék

aktuális (3072) elgondolkodtató (163) érdekességek (1265) fejtörő (74) megható (287) megrázó (69) recept (471) viccek (360)

Translate