-

Ezt nem gondoltuk volna... Szívszaggató! Ilyenek voltak Karsai Dániel utolsó órai a halála előtt




Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 48. évében elhunyt Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász, aki két éve szembesült halálos betegségével. Tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert szerinte az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért.

„Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel, az ALS-sel” − írta közösségi oldalán Karsai Péter, Karsai Dániel testvére szombaton, késő este.

Karsai Dániel 1977. március 28-án született Budapesten. Édesapja, Karsai László történész, a magyarországi roma és zsidó holokauszt, a magyar szélsőjobboldali mozgalmak, elsősorban a Nyilaskeresztes Párt történetének nemzetközileg elismert kutatója. Édesanyja, Kelemen Éva, aki 2013-ban hunyt el, a Budapest Műszaki Egyetem Tolmács- és Fordítóképző Központjának egyik alapítója és hosszú ideig vezetője volt. Három évvel fiatalabb öccse, Péter elmondása szerint bátyja élete úgy alakult, hogy nem alapított saját családot, viszont az ő feleségével és gyermekeivel szoros kapcsolatot ápolt, a nagyobbik fiának, Dánielnek pedig a keresztapja lett.


A legjobb magyar ügyvédek között

1995-ben érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, majd 2001-ben az ELTE jogi karának győri tagozatán szerzett jogi diplomát. Az egyetem után az Alkotmánybíróságon helyezkedett el, ahol Czúcz Ottó alkotmánybíró személyi titkáraként számos határozattervezet elkészítésében vett részt. Másfél év után váltott, és csaknem három évet töltött az Igazságügyi Minisztérium Közjogi Kodifikációs Főosztályán. Mindeközben három hónapos szakmai gyakorlaton vett részt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán. A gyakorlat végén állást kínáltak neki, amit nagy örömmel elfogadott.

NÉGY STRASBOURGI ÉVE ALATT TÖBB MINT EZER ANGOL, ILLETŐLEG FRANCIA NYELVŰ HATÁROZATTERVEZET ELKÉSZÍTÉSÉBEN VETT RÉSZT.

2009-ben tért haza, és egy nemzetközi ügyvédi iroda munkatársaként folytatta jogi pályafutását. 2011-ben alapított önálló ügyvédi irodát, ahol felhasználta strasbourgi és alkotmánybírósági tapasztalatait is, hiszen több mint ezer ügyfelet képviselt a két fórum előtt. Munkatársaival eredményesen képviselték Strasbourgban többek közt a 98 százalékos különadó ügyét, fogva tartással kapcsolatos panaszokat és a státuszuktól megfosztott kisegyházakat. Szintén sikerrel jártak az Alkotmánybíróság előtt a tulajdonjogi sérelmet szenvedett kérelmezők, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos panaszosok ügyeiben.

A Haszon című gazdasági havilap 2016 végi különszámában a 100 legjobb magyar ügyvéd közé sorolták.


Kéktúra, futball, barna öv

2022 tavaszán még boldogan említette, hogy 2001 óta rá van pörögve a kéktúrázásra. Kétszer is teljesítette az Országos Kéktúrát (1172 km), egyszer pedig a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát (541 km). Tavaly ősszel viszont már szomorúan jegyezte meg:

Most a taxitól eljönni az irodám bejáratáig egy komoly kirándulás. Ez van.

Szó szerint meghódította a legmagasabb hegyeket is. 2014-ben megmászta a Kala Patthar (5545 méter) és a Gokyo Ri (5357 méter) nepáli csúcsokat a Himalájában. Sőt, járt a Mont Everest alaptáborában is, a Machu Picchun, valamint a svájci Alpokban. Emellett hét évig a MAFC csapatában, majd a Respect FC-ben futballozott. A túrázás és a futball mellett tizenegy éven át gyakorolta a dzsúdzsucu nevű küzdősportot is. A japán Jiu Jitsu lágy küzdelmet jelent, ami távolról sem a lágyságára utal, sokkal inkább a szellemiségére, hiszen a dzsúdzsucu védekezési technikákon alapuló harcművészet. 2021-ben jutott el ebben a sportágban a barna övig. A következő övvizsgájára azonban betegsége miatt már nem kerülhetett sor.

Értelmetlen szenvedés helyett

„Az első, nagyon enyhe, igazából semmit nem zavaró tüneteket” 2021 júliusában észlelte, amikor egy családi ebéd közben egyszer csak nem érezte a mutatóujjánál az izmot.

Az első egy évben komoly gondom nem volt. Kicsit ügyetlen volt a kezem, de éltem a magam életét, a maga teljességében. Sportoltam, utaztam, dolgoztam, mintha semmi bajom nem lenne, hiszen nem volt

– idézte fel betegségének korai szakaszát, hozzátéve, hogy közben azért járt neurológusokhoz vizsgálatra. Az első komolyabb jel 2022 áprilisában jelentkezett, amikor nem tudta bekapcsolni a biztonsági övét. Innentől felgyorsultak az események, a nyári norvégiai túráját már meg kellett szakítania, mert a hideg miatt annyira elmerevedtek az izmai, hogy nem tudta bekapcsolni a táskája csatját. Néhány héttel később Kaposvárra ment egy többnapos kivizsgálásra, amikor megkapta a szörnyű diagnózist.


Egy évvel később, 2023. szeptember 27-én délben tett drámai bejelentést Facebook-posztjában: 2022 augusztusában ALS-t (amiotrófiás laterálszklerózis) diagnosztizáltak nála. Ez az a súlyos betegség, amelyben Stephen Hawking világhírű fizikus is szenvedett. Az ALS egy úgynevezett motoneuron betegség, amelyben az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak – lefolyása a mentális képességeket nem érinti, a teljes lebénulást tiszta tudattal élik végig a betegek.

Szerinte az ALS rendkívül megalázó, az önállóságtól egyre jobban megfosztó élethelyzetbe sodor. A betegség utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, bármiféle tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül. Mint írta:

A létezés ezen formája számomra mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz. Ebben a helyzetben szilárd meggyőződésem szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét. Magyarországon a hozzám hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan kórban szenvedő betegeknek nincs erre lehetősége.

Véleménye szerint az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért, így különösen az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát, valamint a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot. Minthogy Magyarországon a jogsérelem orvoslására jogi út nem áll rendelkezésre, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.


„Életem legnagyobb ügye”

Többször is hangsúlyozta, hogy szeretné, ha erről a nagyon nehéz kérdésről értelmes, kulturált, a másik embert maximálisan tiszteletben tartó párbeszéd indulna, aminek a végén a strasbourgi bíróság remélhetőleg a neki kedvező döntése ürügyén is a szabályozás a jelenlegi totális tilalomtól elmozdul az emberjogi méltóságot, önrendelkezést jobban tiszteletben tartó irányba.

Ez az ügy az én életemet nagyon személyesen érinti. De ugyanakkor egy gyönyörű szakmai kihívás is, mert itt az emberi élet és az emberi jogok, a világnézeti szabadság, emberi méltóság, kínzás, embertelen bánásmód tilalmának végső határairól beszélgetünk. Egyben a végső filozófiai kérdésekről. Életem legnagyobb ügye, szakmai szempontból is.

A strasbourgi bíróság 2023. november 27–28-án tárgyalta az ügyét.

Én csak azon az ajtón kopogtatok, amelyen egyedül nem vagyok képes belépni, kérem a bíróságot, segítsenek ebben

– mondta a tárgyaláson az alkotmányjogász, akit többek között Stánicz Péter ügyvédkollégája képviselt az ügyben.


Rohamosan romlott az állapota

Mint öccse a Facebookon megírta, születésnapján, március 28-án egy lakásszínházi előadással szerették volna meglepni, de helyette kórházba kellett mennie, mert tüdőgyulladást kapott. „Dani feketeöves akaraterejének köszönhetően a tüdőgyulladásból kigyógyult. Napokig a totális némaságban és a kommunikációképtelenség állapotában csak a reménybe tudtunk kapaszkodni.”

Akkor úgy határozott, hogy abbahagyja ügyvédi tevékenységét, és kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából. Döntése azonban nem érintette az iroda működését és az Emberi Jogok Európai Bíróságán folyamatban lévő életvégi döntések szabadságáról szóló ügyét.

Idén június 13-án az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletet hozott, ami ellen ismét fellebbezett. A felülvizsgálati kérelem ügyében szeptember másodikán született döntés. Kétsoros közleményben tudatta az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy

a Nagykamara öttagú bírói tanácsa legutóbbi, 2024. szeptember 2-i ülésén úgy határozott, hogy elutasítja a Karsai Dániel kontra Magyarország ügy áttételére irányuló kérelmet.

Az alkotmányjogász a döntésre reagálva később elmondta: „nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott.” Elmondása szerint érdemben nem döntöttek az ügyében, a bíróság ugyanis az elutasításkor azt állapította meg, hogy az államok elég széles körben szabályozhatják az életvégi döntéseket, nem szükséges új szabályokat hozni. Karsai Dániel szerint azonban ez nem válasz az eredeti kérdésére, hogy a helyzete sérti-e az emberi méltóságát. Az RTL-nek arról is beszélt: érzi, hogy a magyar közvélemény mellette áll, ezért megpróbálják napirenden tartani a kérdést.


Tabu volt, most nem az

Karsai Dániel az Indexnek is beszélt betegségéről. Többek között azt is mondta, hogy az öngyilkosság lehetősége nem vetődött fel benne, a magánszférája eltűnt, de a gondolatai, a belső világa még mindig kizárólag az övé. Azt is elmondta, nem bánja, hogy belekezdett az egész jogi eljárásba.

Nem, mivel ez az egész már most siker. De természetesen a legfőbb, első nagy győzelem a kedvező strasbourgi ítélet lenne, optimista vagyok, nagyon várjuk a döntést. Még nem tudjuk, mit hoz a jövő. De ha nem úgy alakul, akkor is soha nem látott párbeszéd indult meg a témában. Ezek a kérdések: a halál, az elmúlás és a szenvedés tabutéma volt, most nem az, és ez önmagában hatalmas siker. Én úgy gondolom, ha személyes sorsomtól függetlenül, ez a kérdés már soha nem megy oda vissza, ahol egy éve volt

− mondta Karsai Dániel az Indexnek adott interjújában.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2757) elgondolkodtató (163) érdekességek (1260) fejtörő (74) megható (287) megrázó (69) recept (469) viccek (354)

Translate