Nemrég az 5 éves lányom nagyon furcsán kezdett viselkedni. Mindig is engedelmes és okos gyerek volt, könnyen megtanult mindent, ami új, és soha nem volt szeszélyes az ételekkel kapcsolatban. De hirtelen kialakult egy szokás, ami nagyon aggasztott.
Valahányszor vacsorára hívtam, nem volt hajlandó leülni az asztalhoz. Ehelyett felkapta a tányérját, és bement a fürdőszobába, ahová korábban egy széket tett. Bezárkózott oda, és csak utána kezdett enni. Amikor végzett, egy üres tányérral tért vissza, mintha semmi különös nem történt volna.
Máskor soha nem azért ment oda játszani vagy ülni – a fürdőszoba csak egy étkezőhellyé vált. Először azt gondoltam: „Valószínűleg egy játék; hamarosan vége lesz.” De amikor ez egy hónapon keresztül minden nap megtörtént, félni kezdtem. A legfélelmetesebb gondolatok kezdtek átfutni az agyamon: Valami baja van?
Értelmetlen volt a lányommal beszélgetni – némán válaszolt a kérdéseimre. Aztán döntöttem: másnap reggel felállítottam egy rejtett kamerát a fürdőszobában, és úgy döntöttem, követem.
Amikor eljött a vacsora ideje, ismét felkapta a tányérját, bement a fürdőszobába, bezárkózott oda, és leült a székére. Először csak csendben evett. Aztán történt valami, ami megdöbbentett.
A lányom hirtelen hangosan felkiáltott:
— Ez az! Alex nem kap semmit!
Majdnem elejtettem a telefont. Alex a bátyja.
Később felhívtam a fiamat, és szigorúan megkérdeztem:
— Tudod, miért eszik mindig a húgod a fürdőszobában?
— Igen, tudom — válaszolta nyugodtan.
— És miért?
Féltem meghallgatni a válaszát.
— Ez a gyáva fél, hogy ellopom az ételét. Ezért izolálja magát.
— És te elloptad az ételét?
A fiam vállat vont:
— Igen, megtörtént már néhányszor. Nem az én hibám, hogy az övé mindig jobban ízlik.
És akkor minden világossá vált. Szörnyű forgatókönyvek miatt izgultam, de végül minden sokkal egyszerűbbnek bizonyult. A lányom egyszerűen attól félt, hogy a bátyja ellop még egy darabot a kedvenc ételéből.
