-

Sokan nem tudják, ki is valójában ő, ezért most bemutatjuk Kátai–Németh Vilmost, aki vak aikidómesterből lett miniszter




Kátai-Németh Vilmos pályája eleve messze kilóg a magyar politikában megszokott életutak közül. Jogászként, harcművészként és fogyatékosságügyi aktivistaként lett ismert, most pedig újabb fordulat jött az életében: miután országgyűlési képviselővé választották, Magyar Péter nemrég bejelentette, hogy ő vezeti majd a Szociális- és Családügyi Minisztériumot. Ezzel a magyar történelemben először kerülhet vak ember miniszteri pozícióba.



Kátai-Németh Vilmos neve már a kampány alatt is feltűnést keltett, most pedig újabb nagy fordulat jött az életében: miután országgyűlési képviselővé választották, Magyar Péter bejelentette, hogy ő vezeti majd a Szociális- és Családügyi Minisztériumot.


A képviselővel a Házon kívül a választások után készíttt riportot, amikor kiderült, hogy hatalmas fölénnyel megnyerte a csepeli választókerületet. A videó elején édesapja gratulál neki könnyek között a vastaps alatt.


A riportban Kátai-Németh elmeséli, hogy jogászként dolgozik, emellett az ország egyetlen vak, feketeöves aikidómestereként ismert. 


Már évekkel ezelőtt is azért szerepelt a nyilvánosságban, hogy felhívja a figyelmet a látássérültek kiszolgáltatottságára, és ezért fejlesztette ki a Fehér kard nevű önvédelmi rendszert is vakok számára, amiről dokumentumfilm is készült 2012-ben.


Ezért fordult a politika felé


A jogász a riportban elmeséli, hogy ügyvédként több olyan üggyel találkozott, amelyben azt látta, hogy az állam és a hatóságok nem segítik, hanem inkább akadályozzák a fogyatékos embereket. Ez volt az egyik oka annak, hogy végül politikai szerepet vállalt.


A vak aikidómestertől a minisztériumig: Kátai–Németh Vilmos története

Kátai-Német Vilmos és párja

A vak tiszás jelölt, aki lefutotta a vonatot a Gubacsi-hídon


A kampányban sokan a látványos akciói miatt ismerték meg. Ilyen volt az a megmozdulás is, amikor lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon, hogy megmutassa, milyen rossz állapotban van az átkelő és a vasútközlekedés. A videó nagyot ment a közösségi médiában, és országosan is ismertté tette a nevét. 


A videó itt nézhető meg:



Nem csak a fogyatékkal élőkért szólal fel


Kátai-Németh nemcsak a fogyatékkal élők képviseletéről beszélt, hanem arról is, hogy olyan országot szeretne, ahol nem kezelik le az embereket, és ahol a politika nem felülről mondja meg, mi a jó mindenkinek. 


Bejelentette Magyar Péter, hogy a fogyatékos ügyekért dr. Kátai-Németh Vilmos és Bovier György lesz a felelős. Egy látássérült, egészen pontosan egy vak, és egy kerekesszékes. Építsünk egy olyan országot, ahol mindenkinek helye van.


– mondja a riportban.


Most jön az igazi próbatétel


Kátai-Németh Vilmos a Tisza-kormányban miniszterként bizonyíthatja a jövőben rátermettségét. Elsőként kerül sor arra a magyar történelem során, hogy egy vak képviselő tölt be miniszteri pozíciót.

Népszerűek

Címkék

aktuális (3909) elgondolkodtató (163) érdekességek (1265) fejtörő (74) megható (287) megrázó (69) recept (472) viccek (360)

Translate