-

Matolcsy György 170 millió forint lelépési pénzzel távozott az MNB-től és ez még nem minden




Nem kis összeggel távozott a Magyar Nemzeti Banktól Matolcsy György korábbi jegybankelnök. A 24.hu közérdekű adatigényléssel megtudta, hogy a volt jegybankelnök tilalom ellentételezéseként és szabadságmegváltás jogcímén összesen

bruttó 170 845 890, azaz több mint 170 millió forintot kapott tavalyi távozásakor.

Mindezt úgy, hogy időközben az MNB alapítványokkal kapcsolatos ügyben két nyomozás zajlik, egy pénzmosás, egy pedig hűtlen kezelés gyanúja miatt. A Matolcsynak kifizetett lelépési pénzek miatt a már Varga Mihály által vezetett jegybank belső vizsgálatot is indított.


Matolcsy 2023 márciusától 2025 márciusáig volt jegybankelnök, ezek után két nagyobb összeg járt neki. Bruttó 48 millió forint azért, mert a hathavi bérével azonos összeget kap azért, mert megbízatása megszűnése után tilalom vonatkozik rá, azaz fél évig nem létesíthet munkaviszonyt hitelintézetnél.

Egy jóval nagyobb összeg, összesen több mint bruttó 122 millió pedig szabadságmegváltás jogcímen járt. A 24.hu szerint a volt jegybankelnök fizetéséből kiszámolva ez több száz nap is lehet, így előfordulhat, hogy Matolcsy a 12 év jegybankelnökség alatt hivatalosan alig, vagy egyáltalán nem vett ki szabadságot.

Az MNB-ügyben bő egy év alatt senkit nem gyanúsítottak meg, a rendőrség a napokban ezt részben azzal magyarázta a 24.hu-nak, hogy a felderítés azon időszakában több mint 80 ezer adatot tartalmazó fájlt kellett összegyűjteni. „Ez az aprólékos és időigényes felderítői munka teszi lehetővé, hogy az eljárás során a későbbiekben »látványosabb« nyomozati cselekményeket lehessen végrehajtani.” Az ORFK az MNB-ügyben két szálon kezdte meg a nyomozást, az egyiket még mindig a rendőrség viszi, a másikat a Legfőbb Ügyészség a választások után ügyészi hatáskörbe vonta. Az ORFK azt is közölte, hogy 2025 áprilisától több tízmilliárd forint értékben foglaltak le vagyonelemeket.

Népszerűek

Címkék

aktuális (4030) elgondolkodtató (163) érdekességek (1265) fejtörő (74) megható (287) megrázó (69) recept (472) viccek (360)

Translate