A húsvéti ünnepen, a 20 vendégünk előtt az anyósom átadott egy arany tojást, és azt mondta: „Ez csak neked van”. Bárcsak sosem nyitottam volna ki

37 éves vagyok, 14 éve házasok, és egy hideg anyós húsvéti tojása romba döntötte az egész életemet.

Hosszú ideig azt hittem, hogy jó feleségnek lenni annyit jelent, hogy minden gördülékenyen működjön, és mosolyogni, amikor valami nem stimmel.

Az a reggel, amikor minden kiderült, a konyhában álltam, és tölteléket csomagoltam a töltött  tojásokba. A sült sonka illata belengte a konyhát. Már két napja főztem. Két rakott étel melegedett a sütőben, és egy citromtorta hűlt a hálós takaró alatt.

Mark a pult mellett állt, kék, vasalt ingben, egyik kezében a telefonját tartotta, a másik a zsebében pihent.

A hideg anyósom romba döntötte az egész életemet.

„Tényleg ennyi töltött tojásra van szükség?” kérdezte.Élelmiszer

„Húsz ember jön.”

„Mindig túlzásba viszed.”

Kicsit elmosolyodtam. „Pont ez a lényeg. Húsvét van. Ráadásul anyád tökéletességet fog elvárni.”

Megvonogatta a vállát, mintha ártalmatlan lenne, mintha én csak én lennék: megbízható, kiszámítható és kicsit túl sok.

Aztán a telefonja felvillan, és a szeme rászegeződik. Ismét.

„Húsz ember jön.”

Valami megpuhult az arcán, amit már régóta nem láttam felém.

Hetek, talán hónapok óta ugyanaz a név keringett az életünkben: Sylvia.

Sylvia ezt mondja. Sylvia így gondolkodik. Sylvia zseniális. Sylvia megmentette a projektet. Sylvia megnevettette az embereket ebédnél.

Eleinte azt mondtam magamnak, hogy bizonytalannak tűnök. Hogy Mark azért dolgozik késő estig, mert muszáj, hogy a nevében folyamatosan felmerülő új kolléga csak így van, amikor valakit újonnan ismersz meg.

Azt mondtam magamnak, nem számít, hogy tökéletes haja, mosolya, minden tökéletes, mert Mark szeret engem.

Azt mondtam magamnak, hogy bizonytalan vagyok.

Amikor az első vendégek megérkeztek, a ház gyönyörű volt.

Az étkezőasztalt az anyám porcelánja díszítette, tulipánokkal a közepén. Aranyszegélyes poharak csillogtak az ablak fényében.

„Wow,” mondta Mark húga, Dana, amikor belépett. „Teljesen odatetted magad.”

„Mindig így teszem,” mondtam.

Nevetett, és átnyújtott egy üveg pezsgőt. „Tényleg.”

Az emberek lassan áramlottak a házba. Én ösztönből mozogtam közöttük, szedtem az edényeket, átvettem az ajándékokat, és mutattam az italokat.

„Teljesen odatetted magad.”

Mark a helyére ült anélkül, hogy próbálkozott volna, történeteket mesélt, és megnevettette az embereket.

Aztán megérkezett Beatrice.

„Jó reggelt,” mondtam.

„Mm,” felelte.

Ez volt az anyósom. Sohasem volt nyíltan durva, sosem nyíltan kedves. Egy mérsékelt távolságtartással kezelt, ami miatt úgy éreztem, mintha csak bútordarab lennék a fia életében.

Átadott nekem egy kis tálat az asztalra, és belépett a szobába. Sosem gondoltam volna, hogy pusztító ajándékot hord a táskájában.

A brunch pontosan úgy zajlott, ahogy elterveztem.

Mark az asztalfő közelében ült, mesélt egy történetet egy kollégáról, aki összekeverte a prezentációkat.

Én folyamatosan mozogtam a konyha és az étkező között, újratöltöttem az ételeket, mielőtt bárki is kérte volna.Élelmiszer

Egyszer, amikor friss kávét tettem le, észrevettem, hogy Beatrice figyel.

Nem ítélkezett, csak furcsa fókusz volt az arcán, mintha várna valamire.

Ideges lettem.

Beatrice figyelt engem.

„Ülj le,” mondta Mark könnyedén, miközben mögötte mentem a tejszínes kancsóval. „A többieket rosszul mutatod.”

Néhány ember nevetett.

Én mosolyogtam, mert ez voltam én.

Végül a távolabbi asztalhoz ültem, simogatva a szalvétát az ölemben.

Ekkor állt fel Beatrice, és koppintott a poharán a vajkéssel.

Minden szem rá szegeződött.

Felálltam és rámosolyogtam, mert ez voltam én.

Mark felnézett, egy kicsit mosolygott. „Anya?”

Nem válaszolt.

Letette a kést, a táskájába nyúlt, és elővett egy nagy arany tojást, akkora volt, hogy mindkét kezével tartotta, miközben körbejárta az asztalt, Mark mellett, Dana mellett, két családi barát mellett, és megállt mellettem.Tejtermékek és tojás

Aztán a tojást közvetlenül az én tányéromra tette.

„Ez csak neked szól,” mondta.

Felnéztem rá, majd az asztal túloldalán Markra.

Megmerevedett.

„Anya,” mondta. „Mi ez?”

Ráfordult, hogy Markra nézzen, és az arca elsápadt.

Aztán visszafordult felém. „Nyisd ki,” mondta.

A szoba hirtelen szűkebbnek tűnt, mintha a falak összementek volna. Húsz ember bámult rám, várva, mi van Beatrice ajándékában.

„Nyisd ki.”

A kezem remegett, amikor felvettem a  tojást. Nehezebb volt, mint vártam, meleg, mintha napfényben ült volna.

„Beatrice,” mondtam halkan. „Mi ez?”

„Csak nyisd ki.”

Megtaláltam a varratot, és a  tojás halk fémes kattanással nyílt ki.

Benn hajtogatott papírok voltak. Több is.

Kibontottam az elsőt. Amikor megláttam, felkiáltottam: „Ó, Istenem.”

„Mi ez?” Dana előrehajolt, hogy jobban lássa.

„Anya, mi van benne?” Mark feszült hangon kérdezte.

Nem szóltam. Lapozgattam mindent, a kezdeti sokk gyorsan dühvé alakult.

Végül elértem az utolsó oldalt — egy kézzel írt üzenetet Beatrice-től:

„Nem fogom megvédeni. Megérdemelted az igazságot, és most azt tehetsz vele, amit jónak látsz.”

Felnéztem rá. „Anya, mi van benne?”

Az arca szigorú, változatlan volt, ahogy mindig. Felém nézett, és apró bólintást adott.

Mindenki egyszerre beszélt, kérdezve a tojásról és a papírokról, de elcsendesedtek, amikor felálltam.

Átsétáltam az asztal mellett, a szobán át. Alig éreztem a lábam; annyira megrendült voltam, de a dühöm vitt előre.

Megálltam Mark előtt.

És kimondtam a két szót, ami mindent véget vetett.

47 éves nő babasima bőrrel. Próbáld ki ezt lefekvés előtt

SKIN CARE

Felém nézett, és apró bólintást kaptam.

„Takarodj ki.”

Mark félig felült. „Hallgass—”

„Nem. Semmit sem mondhatsz, ami helyrehozná ezt.”

„Ne itt csináld,” suttogta. „Beszélhetünk privátban.”

Fejemet oldalra döntöttem. „Privátban? Szerintem túl sok mindent csináltál már ‘privátban’. Oldjuk meg nyilvánosan.”

„Nem!”

Mark a papírok után nyúlt a kezemben, de hátraléptem.

Felvetem egy kinyomtatott fotót Markról és Sylviáról, valahol kint, az éjszaka mögöttük, a keze a hátán, az arca felém fordulva, az a privát, senki másra nem jellemző mosoly.

„Takarodj ki.”

Dana állkapcsa leesett. Mark unokatestvére a szájára tette a kezét.

Felvetem a következő fotót: Mark és Sylvia kézen fogva a hotel hallban, majd a kétük szeretetteljes pillantása az étteremben, végül, ahogy egymás felé hajolnak Mark autójában.

„De ez még nem minden,” mondtam.

Kibontottam az első nyomtatott üzenetet, és hangosan felolvastam az éjszakai vicceket, találkozó terveket, hotel megerősítéseket… folyamatosan, egymás után.

Mark hangja megfeszült. „Ez nem az, aminek látszik.”

Kibontottam az első nyomtatott üzenetet, és hangosan elkezdtem felolvasni.

Rámnézett. „Pontosan az, aminek látszik.”

Lelhalkította a hangját. „Nem csinálhatnánk jelenetet? Ezt teljesen spektákulummá teszed.”

Valami forró és tiszta energia futott végig rajtam.

„Azért, hogy elmondjam a családunknak az igazságot rólad?” Megráztam a fejem. „Nem fogjuk ezt csendben intézni, Mark.”

„Ez semmit sem jelentett!” Mark kinyújtotta a kezét. „Csak… csak—”

„Hűtlenség,” vágtam közbe. „14 éven át gondoskodtam róla, hogy minden tökéletesen működjön ebben a házban. Az étel. Az ünnepek. A vendéglátás. A családod. A kényelmed.” A tökéletesen megterített asztalra mutattam, tele azzal az étellel, amit napokig készítettem. „Én tartottalak fenn, és ezt kapom cserébe?”Élelmiszer

„Ezt spektákulummá teszed.”

Mark szája mozogott, aztán szeme összeszűkült, és Beatrice-re szegezte a tekintetét.

„Hogy tehetted ezt? Mondtam, tartsd titokban, mondtam, foglald a saját dolgodat, és hagyd, hogy én intézzem.”

„És én azt mondtam, hozz döntést.”

„Megtettem!” kitárta a karját. „Én választottam ezt.”

„Te azt választottad, hogy magadat védd azzal, hogy nem vagy őszinte a feleségedhez.”

Mark megrezzent.

Beatrice-re fordultam, és 14 év után először éreztem valami melegséget felé.

„Te azt választottad, hogy magadat védd azzal, hogy nem vagy őszinte a feleségedhez.”

„Köszönöm,” mondtam.

„Meg kellett tudnod,” felelte.

Aztán visszafordultam Markhoz.

„Esküszöm, véget vetettem vele,” mondta. „Téged választottalak.”

„Oh? Akkor kinek írtál ma reggel? Ki volt az, aki ilyen mosolyt csalt az arcodra?”

Átfésülte a haját.

„Ne is válaszolj rá,” tettem hozzá. „Emlékszel arra a házassági szerződésre, amire a jogászod olyan büszke volt?”

„Akkor kinek írtál ma reggel?”

Homloka összeráncolódott. „Mi van vele?”

Felemeltem a papírokat. „Hűtlenség esetén érvénytelen.”

Szemébe néztem, és láttam a valódi félelmet.

„Ezt nem teheted,” mondta.

„De igen. Én teszem. Nem fogsz tiszta lappal távozni.”

Közelebb lépett. „Állj!”

„A házat nem kapod meg.”

„Állj!”

„Nem mondhatod az embereknek, hogy ez kölcsönös megegyezés volt. Az igazság mindenki elé kerül.”

„Hűtlenség esetén érvénytelen.”

Az arca megkeményedett. A pánik haraggá vált. „Túllősz a célon.”

„Nem, egyáltalán nem.” Hátraléptem, és az előszoba felé mutattam. „Valami mást akartál? Akkor menj, vedd el. De itt nem maradhatsz úgy, mintha semmi sem történt volna.”

Senki sem mozdult.

Ez volt a különleges pillanat. Húsz ember a szobában, és senki sem rohant, hogy megmentse őt.

Senki sem mondta, hogy nyugodjak le.

Senki sem mondta, gondoljam át.

Hátraléptem, és az előszoba felé mutattam.

Mark körülnézett az asztalnál, talán várva, hogy valaki dobjon neki egy mentőkötelet.

Dana a kezét bámulta.

A fiú unokatestvére elfordította a tekintetét.

A bátyám úgy nézett rá, mintha csak azt várná, hogy én kérjek segítséget Mark kidobásához.

Beatrice a fia szemébe nézett, és semmit sem adott neki.

Ekkor értette meg, hogy egyedül van.

Mark rákapaszkodott a kabátjára, hirtelen mozdulattal.

Rám nézett, és egy pillanatra azt hittem, talán bocsánatot kér. Azt hittem, a 14 év házasság ezt megérdemli.

De nem tette.

„Meg fogod bánni ezt,” mondta mély hangon. „Én vagyok a legjobb dolog, ami valaha történt veled.”

„Ha ez igaz lenne, soha nem árultál volna el így.”

Összeszorította az állát, majd megfordult és kiviharzott a szobából.

Az ajtó kinyílt. Becsapódott.

És az egész ház elcsendesedett.

Én ott álltam továbbra is, egyik kezemben a fotókkal, a másikban a nyomtatott üzenetekkel, a húsvéti tulipánok hülyén, de fényesen a asztal közepén.

14 éven át mindent összetartottam. Aznap engedtem először, hogy minden összeomoljon.

És először nagyon régóta azt gondoltam, talán a férjem elvesztése nem egyenlő az életem elvesztésével.

Talán ez az út, ahogy visszakapom az életemet.

14 éven át mindent összetartottam.

Olvasd tovább

Az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie. EZ a dolog állhat annak a hátterében, hogy a helyzethez képest mégis ilyen jól van és megcáfol minden tankönyvi statisztikát

A napokban derült ki, hogy Rubint Rékánál négy évvel ezelőtt daganatos betegséget diagnosztizáltak. A vele történtekről szombaton a Naplóban mesélt a fitneszedző: az interjú során levette parókáját, és olyan felvételeket is mutatott, melyeket ő készített magáról a kezelései alatt.

Férje, Schóbert Norbi a Blikknek nyilatkozott arról, ő hogyan éli meg felesége betegségét.

Réka kétszer mentette meg az életemet, a szívműtétemnél és a sztróknál is. Most én tartozom neki. Négy éve küzdünk, négy éve járok vele az onkológiára itthon, Bécsben és Londonban. Minden pénzünket, minden energiámat abba ölöm bele, hogy a feleségem meggyógyuljon

– mondta el a lapnak Schóbert, aki szerint a rák nem válogat „az alkoholista, a dohányos, a sportoló és a kisgyermek között”.

Meggyőződésünk, hogy Réka ezt feladatként, tanításként kapta a Jóistentől. Tanításként, hogy megmutassa: ha örvénybe kerülsz, meg kell tanulni felfelé úszni. Ő négy éve úszik kifelé az örvényből, és nincs más opció, csak hogy meggyógyul.

Összeomlott felesége diagnózisa után

Schóbert elmondta, akkor kapott másodszor sztrókot, amikor feleségét műtötték.

Ott ültem a kórházudvaron, és zokogtam, mert a folyosón nem akartam sírni. Iszonyatos érzés volt: én a Honvédban, ő az onkológián, a gyerekeink pedig otthon. Nem volt pénzünk, mivel a cégünket szétlopkodták, de tudtam, hogy talpra kell állnom érte és a gyerekekért. Kitaláltam a videótárat, az étel-házhozszállítást, csak hogy legyen miből fizetni a kezeléseit és a mindennapi megélhetésünket

– emlékezett vissza.

Attól is beszélt, hogy Rubint Réka hogyan viselte a kezeléseket, és hogy a kemoterápia és a 33 sugárkezelés szétégette a nyelőcsövét.

Éjszakákon át zokogott a fájdalomtól, felduzzadt a nyelve, nem tudott enni, beszélni. De másnap felment a színpadra, és megtartotta az órát. Mert neki ez az élete. Nekem Réka a hősöm négy éve.

A gyerekeik előtt is titkolták Rubint Réka betegségét

Schóberték négy éven át titkolták a hírt a világ és három évig a gyerekeik elől is, mivel nem akarták ezzel terhelni őket.

HIRDETÉS

Nem tudtam hol sírni. Otthon nem lehetett a gyerekek miatt, az autóban sem, mert nem akartam, hogy a szomszéd kocsiból lássák, ahogy zokogok. Van egy öreg Harley-m és egy sötét plexis sisakom. Ha felülök a motorra, ott tudok sírni. Menet közben senki nem látja, ott kisírhatom magamból a fájdalmat

– árulta el Schóbert Norbi, aki azt is elárulta, hogy az elején rákeresett az interneten a lágyrészszarkóma túlélési rátájának. Akkor azt olvasta, nejének körülbelül másfél éve lehet hátra.

Annak ellenére, hogy az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie, ő itt van. Aktív, pozitív, és hisz a gyógyulásban

– jelentette ki.

Rubint Réka gyógyulásában az egész család szilárdan hisz. Ahogy Schóbert Norbi mondja, nincs más opció.

Én nem szeretném eltemetni a Rékát. Abba én is belehalnék. Ez szóba sem jöhet. Minden energiámat, munkámat és pénzemet abba teszem bele, hogy leküzdje ezt a kórt. Nekem Réka a példaképem.

Olvasd tovább

Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, mi pedig azóta is nyeljük a könnyeinket. Ilyen van?

Megindító üzenetet kapott a közösségi médiában Rubint Réka, miután drámai vallomást tett a TV2 kamerája előtt.

A fitneszedző exkluzív interjút adott a Naplónak, és először Gönczi Gábornak beszélt súlyos betegségéről, amely miatt parókát kénytelen hordani, és amely hatalmas kihívás elé állítja hosszú ideje az egész Schobert családot.

Réka szombaton egy 24 óráig látható Instagram-bejegyzést tett közzé, amelyben egyik követőjének szavai olvashatók. 

Az üzenet írója felidézte azt az alkalmat, amikor először nyílt lehetősége találkozni a fitneszladyvel a Budapest Arénában. Hatalmas tömeg várakozott, hogy legalább egy közös fotót készíthessenek, és Réka mindenkivel kedvesen, mosolyogva beszélgetett.

Olvasd tovább

Amikor apám szétosztotta az örökséget, a testvérem mindent megkapott, én pedig csak a nagypapám kunyhóját és egy titkot, amit magával vitt a sírba

A döntést a konyhaasztalnál hozták meg.

Apám köhögött egyet, összekulcsolta a kezét. „Nem akarom, hogy később ez szétválasszon titeket, ezért tesszük meg most.”

Chris hátradőlt a székében. „Megtenni mit?”

„Előre osztjuk szét az örökségeteket.”

Csend lett.

A konyhaasztalnál hozták meg a döntést.

Az a fajta, ami összeszorítja az ember gyomrát.

„A ház a tiéd.” Apám a testvérem felé bökött. „Vannak gyerekeid, szükséged van a helyre.”

Chris nem vitatkozott. Csak bólintott, és mosolygott.

Aztán apám felém fordult. „És te megkapod a nagyapád kunyhóját.”

Bólintott a testvérem felé.

Blinkeltem. „A vadászházat?”

Apám habozott. „Még tanulsz. Nem kell sok hely.”

Chris röviden felnevetett. „Az a hely már majdnem összeomlott.”

Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de apám finoman hozzátette: „Amúgy is, a nagyapád így akarta volna.”

Ez mindenkit elnémított.

Chris röviden felnevetett.

Az igazság az, hogy még nem tudtam, hogyan érezzek ezzel kapcsolatban.

Van olyan pillanat az életben, amikor tudod, hogy szólnod kellene, de a szavak nem jönnek?

Én ott ültem, mint egy idióta, miközben a jövőmet egy kopott konyhaasztalon osztották szét.

Apám hátradöntötte a székét. „Akkor ez le van zárva.”

Le volt? Nem voltam benne biztos, de bólintottam.

„Akkor ez le van zárva.”

A konfrontáció a kocsifeljárón történt.

Már félúton voltam az autóm felé, amikor Chris felszólalt.

„Szóval ennyi. Te és a nagyapád kis vadászháza.”

Megfordultam.

Ő a teherautójának támaszkodott, karját összefonta, és ingatta a fejét, mintha az egész szórakoztatná.

„Az összes év,” tette hozzá. „Az az összes idő, amit ott töltöttél vele.”

Nem válaszoltam. Mit mondhattam volna? Hogy szerettem azokat a hétvégéket? Hogy jelentettek valamit?

Chris felhorkant.

„A kedvencnek lenni mégsem fizetett meg.”

Éreztem, hogy az arcom felmelegszik. „Ez nem fair.”

Chris felhorkant újra.

A ház felé intett mögöttünk. A ház, ahol felnőttünk, a jó és a rossz emlékekkel, mind összegubancolva, mint a karácsonyi fények, amiket nem tudsz kibogozni.

„Ez az, ami igazságos,” mondta. „A te emlékeid és a rothadásod. Én megkapom a falakat.”

Beszélgetés nélkül beszállt a teherautójába, és kihajtott a kocsifeljáróból, kavicsokat fröcskölve maga mögött.

Tovább álltam ott, hosszabb ideig, mint kellett volna.

Az a kép villant át az agyamon: a kunyhó. A keskeny ágy, a történetek, amiket mesélt nekem, és ahogyan nagypapa rám mosolygott, mintha számítanék.

A nagypapám kunyhója sosem volt csak egy hely számomra.

A legkorábbi emlékem nem a házhoz kötődik, ahol felnőttünk.

Az a keskeny kis ágy a kunyhóban, nagypapa mellettem, csizmát levéve, lámpafénynél mesét olvasva.

„Nem vagy túl öreg ehhez?” csipkelődött.

„Nem,” válaszoltam, közelebb húzódva. „Olvasd el újra a sárkányos részt.”

Ő mindig így tett.

Figyelt, amikor beszéltem. Várt. Sohasem siettetett.

Mellette nem kellett magyarázkodnom.

Nem kellett kisebbnek, halkabbnak vagy kényelmesebbnek lennem. Csak Beth lehettem.

Chris mindig az atlétikus volt. Apát büszkévé tette a Little League meccseken és az iskolai ünnepségeken.

Amit akart, azt megszerezte, mintha a világ tartozna neki, soha nem kételkedett.

Én pedig a vadászházban töltöttem a hétvégéket, olvastam és túl sok kérdést tettem fel.

Nagypapa sosem éreztette velem, hogy kevesebb lennék. Csak hagyta, hogy úgy létezzek, ahogy vagyok.

Emlékszem egy szombatra, talán tíz éves lehettem. Megkérdeztem tőle, miért tölt annyi időt a kunyhóban, amikor van egy tökéletes háza a városban.

Rám nézett, szemei a sarkokban nevetve összeszűkültek.

„Mert vannak helyek, ahol levegőt vehetsz, Beth. És vannak, ahol csak túlélhetsz.”

Akkor még nem értettem igazán.

De emlékeztem rá.

Amikor nagypapa meghalt, nem tudtam aludni, koncentrálni, nem tudtam ülni abban a házban anélkül, hogy ne éreztem volna, hogy valami lényeges hiányzik belőlem.

A temetés kicsi volt. Tiszteletteljes.

Apám beszédet mondott a kemény munkáról és a családi értékekről. Chris felolvasott egy verset, amit valaki kinyomtatott az internetről.

Nem tudtam egyetlen szót sem kinyögni a torokcsomóm miatt.

Így csendben maradtam.

És végül mindenki továbblépett.

Amikor végre elmentem, hogy megnézzem, mit örököltem, alacsonyak voltak az elvárásaim.

Chrisnek egy dologban igaza volt. A hely tényleg majdnem összeomlott.

Tíz év után újra látni a kunyhót már nem tűnt emléknek.

A ház elhagyatottan állt, roskadozott, oldalra dőlt, mintha feladta volna, hogy egyenesen maradjon.

Perceken át küzdöttem át magam a tövises bokrokon, míg végül sikerült bedugni a kulcsot és kinyitni a nehéz faajtót.

A zsanérok sikoltottak. A rozsda, az idő és az elhanyagoltság nyomot hagyott.

Bent minden majdnem olyan volt, mint emlékeztem. Csak porosabb. A levegő dohos, a romlás és az idő szagától nehéz.

Megtettem egy lépést előre, és láttam valamit, ami miatt felkiáltottam és a kezemet a szám elé tettem.

„Ó, ISTENEM!”

Úgy tűnt, nagypapa még a halála után is hagyott nekem egy meglepetést.

A szívem zakatolt, ahogy hátraléptem, majd újra előre, szemem alkalmazkodott a halvány fényhez.

A padlódeszkák alatt, ahol a keskeny ágy állt, egy sötét nyílás tátongott.

„Pince?” suttogtam.

Elővettem a zseblámpát a táskámból, leguggoltam, és lefelé világítottam.

Kőlépcsők vezettek a föld alá. A levegő száraznak, konzerváltnak tűnt. Mintha valami várt volna.

Lassan leereszkedtem.

A pince kicsi, de gondosan rendezett volt. Fa polcok a falak mentén, tele fémdobozokkal. Egy kopott láda állt a lépcső mellett. Minden poros volt, de szándékosan elrendezve, nem elfeledve.

Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valami fontos egész idő alatt az orrod előtt volt?

Ez ütött meg, amikor ott álltam, zseblámpával a kezemben remegve.

Ez nem véletlen volt. Ez szándékos volt.

Remegő kézzel nyitottam ki a ládát.

Benne dokumentumok voltak.

Térképek, tulajdoni lapok és összekötött, hajtogatott papírok.

Eleinte nem értettem, mit nézek. Csak nevek, parcellaszámok és birtokterületek kavalkádja volt.

Aztán megláttam a borítékot.

Vastag, megsárgult boríték, a nevem a nagypapám kézírásával az elején.

Lefeküdtem a hideg kőlépcsőre, mielőtt kinyitottam volna.

A borítékban ez állt:

„Kislányom,

Ha ezt olvasod, azt akarom, tudd, hogy nem azért rejtettem el, mert nem bíztam benned. Épp az ellenkezője: azért rejtettem el, mert a legjobban benned bíztam.

A testvéred mindig azt akarta, amit azonnal láthatott. Te voltál az, aki ott maradt, amikor semmi sem volt nyerhető. Figyeltél. Vártál. Nem siettettél, amikor remegtek a kezeim, vagy elkalandoztak a történeteim.

Ez a föld nagy értéket képvisel.

Nem azért rejtettem el, mert nem bíztam benned…”

Ez a föld többet ért, mint az a ház. Már jóval azelőtt tudtam ezt, mielőtt bárki más észrevette volna.

De nem a pénz miatt aggódtam, amikor hátrahagytam valamit. Attól féltem, hogy valami olyat hagyok hátra, amit elvisznek, elhasználnak vagy elfelejtenek.

Téged választottalak, mert soha nem úgy kezelted ezt a helyet, mint valami zsákmányt. Úgy kezelted, mint valamit, amiről gondoskodni kell.

Nem a pénz miatt aggódtam, amikor hátrahagytam valamit.

Ha úgy döntesz, hogy eladod, az a te döntésed. De ha úgy döntesz, hogy megtartod — hogy rendbe hozod a kunyhót, hogy megóvod a földet —, akkor megérted majd, miért bíztam rád.

Nem kell bizonyítanod semmit senkinek.

Már tudom, ki vagy.

Szeretettel, Nagypapa

Amikor végigolvastam, a kezem remegett.

Ha úgy döntesz, hogy megtartod, akkor megérted majd, miért bíztam rád.

Nem sírtam.

Csak ott ültem, és a szavak súlya valami szilárddá állt össze bennem.

Hogyan is lehetne elmagyarázni, mit érez az ember, amikor tudja, hogy valaki lát téged? Nem azt, akinek próbálsz látszani, vagy akinek mások szeretnék, hogy legyél, hanem a valós, teljes igazságodat.

És mégis téged választottak.

Nem, nem csak úgy. Éppen ezért.

Csak ott ültem, és hagytam, hogy a súly belém épüljön.

A hétre a jogász is megerősítette:

A kunyhót körülvevő föld mind nagypapáé volt. Többet ért, mint a ház. Sokkal többet.

Apám csendben volt a telefonban. „Fogalmam sem volt.”

Chrisnek sem volt.

De rájött.

Mindig rájött.

Ez a föld többet ért, mint a ház.

Apám és én a telek szélén álltunk, amikor Chris teherautója megállt, kerekei a kavicsos úton ropogtak.

Nem köszönt.

„Mi ez? Azt hiszed, nem vettem észre?”

Apám mereven állt mellettem. „Halkabban.”

„Nem,” csattant fel Chris. „Ő megkapja a kunyhót, és hirtelen vagyon lesz belőle?”

A teherautó kerekei kavicsot ropogtattak.

Felém fordult. „Tudtad. Hagyod, hogy mindenki azt higgye, semmit sem kaptál.”

„Nem tudtam,” mondtam nyugodtan. „Egészen mostanáig.”

Chris felhorkant. „Ő mindig a kedvencnek kedvezett. Ismerd be.”

A táskámba nyúltam, és elővettem a levelet.

„Olvasd el.”

Apám kapta először.

„Tudtad. Hagyod, hogy mindenki azt higgye, semmit sem kaptál.”

Szeme lassan pásztázta a lapot. Vállai elnehezedtek, nem haragból, hanem megértésből.

Chris alig pillantott rá. „És akkor mi van? Egy érzelmes levél igazságossá teszi?”

„Megmagyarázza, és nekem ez elég.”

Az állkapcsa megfeszült. „Tényleg mindezt meg akarod tartani?”

Mély levegőt vettem.

„Megjavítom a kunyhót, és megőrzöm a földet. Nincsenek beruházók. Nincs gyors pénz.”

Chris keserűen, élesen felnevetett. „Milliókat dobsz ki az ablakon.”

Végre megszólalt apám.

„A nagyapád gyűlölte a pazarlást.”

„És a kapzsiságot is,” suttogtam hozzá halkan.

Chris közöttünk nézett, majd megrázta a fejét. „Hihetetlen.”

Megfordult, és visszasétált a teherautójához.

Sem bocsánatkérés, sem megértés.

Csak a kavics hangja, ahogy elhajtott.

Én ott álltam, amíg a por le nem ült.

Apám a vállamra tette a kezét. „Biztos vagy ebben?”

Biztos voltam.

Hosszú idő után először éreztem teljes bizonyosságot.

Néhány hónappal később a kunyhó újra egyenes állt.

Először éreztem úgy, hogy biztos vagyok magamban.

Kézzel dolgoztam, megismertem a földet. Ajánlatot ajánlat után utasítottam vissza.

Az emberek kérdezték, miért.

„Bíztak bennem.”

Apám egyszer meglátogatott, az ajtóban állt, tekintete a kis helyiségen időzött.

„Tetszene neki ez,” mondta.

„Tudom.”

A nagypapám levelét egyszerűen bekeretezve felakasztottam az ágy fölé.

Szürkületkor bezártam a kunyhót, és hátrafordultam. Nem a választásra váró kislányként, hanem a nőként, aki végre értette, miért ő lett az, aki.

Nem kellett semmit bizonyítanom.

Ő már tudta.

Olvasd tovább

Rubint Réka rájött, hol hibázott nagyot. Ha tehetné megváltoztatná a döntését és az egész élete más lehetne

Rubint Réka teljesen másképp döntene.

Megrázta a hazai közvéleményt Rubint Réka bejelentése: a népszerű fitneszszakember a TV2 Napló című műsorában tárta fel, hogy közel négy éve rosszindulatú daganattal küzd. A diagnózist 2022-ben, mindössze két nappal az után kapta, hogy táncpartnerével, Andrei Mangrával elsőként estek ki a Dancing with the Stars című műsorból.

A versenyből való búcsú utólag életmentőnek bizonyult – ha Réka továbbjut, szervezete valószínűleg összeomlik a fizikai megterhelés alatt. A fitneszlady elmondta: éppen vacsorát készített a gyerekeknek, amikor egy orvos ismerőse felhívta azzal, hogy nagy a baj. A diagnózis pillanatában először hagyta el optimizmusa, és első kérdése az volt, vajon dolgozhat-e majd tovább.

A családot korábban súlyos csapások érték: férje, Schobert Norbi két szívműtéten esett át, mindössze tíz százalék esélyt adva a túlélésére, édesanyja pedig a karjai között hunyt el. A kezelések következtében Réka haja kihullott, ezt hosszú ideig parókával titkolta. A szombat esti adásban azonban először vállalja fel paróka nélküli önmagát, és megmutatja az elmúlt négy év felvételeit.

A bejelentést követően lánya, Schóbert Lara a közösségi oldalán azt írta: édesanyja a legnagyobb példaképe. Fia, ifjabb Schobert Norbi pedig ennyit kommentelt: „Mindennél jobban szeretlek!”

Rubint Réka az utóbbi időbe valószínűleg alaposan átgondolta eddigi életét és amelett, hogy mennyi mindenért hálás, egy dolgot megbánt. Egy korábbi interjújában egy egészen másféle fájdalomnak adott hangot. Arról beszélt, hogy élete legnagyobb bánata, hogy nem lett újra édesanya. Mint fogalmazott: „Azt bánom legjobban, hogy nem hagytam magam rábeszélni a negyedik gyerekre.” Ez a mondat ma, a betegség és az azóta eltelt évek tükrében még nagyobb hangsúlyt kap.

Olvasd tovább

Nem titok, ez az egyetlen dolog tartja még életben Rubint Rékát, ennek köszönheti, hogy él. Orvosa a pályafutása során még nem találkozott az övéhez hasonló betegséggel

Kijött a teljes interjú, a fitneszedző a TV2 Naplóban elárulta, hogy a rákbetegség rendkívül ritka fajtájával küzd. Arról is beszélt, hogy férje összeomlott a diagnózis után, a nyugtatókat whiskyvel vette be, a sugárkezelés miatt pedig Rékának majdnem kilyukadt a légcsöve.

Rubint Réka a TV2 Napló című műsorában Gönczi Gábornak adott interjút, amelyben elmondta, hogy rákbetegséggel küzd.

A fitneszedző arról beszélt, hogy lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála, annak is egy agresszív típusát, amely elmondása szerint érinti a fő verőeret, a légcsövet, a nyelőcsövet és a hangidegeket is. A vallomás szerint a betegséggel vívott harca közel négy éve tart, ezalatt sugárkezeléseken és kemoterápián is átesett.

A diagnózis időpontját 2022 októberére tette, mindössze két nappal azutánra, hogy táncpartnerével, Andrei Mangrával kiestek a Dancing with the Stars című műsorból. Rubint Réka szerint ez a kiesés mentette meg az életét, mert úgy véli, ha versenyben marad, a szervezete a fizikai megterhelés alatt összeomlott volna.

A betegséggel való szembesülést egy korábbi családi traumához hasonlította.

„Akkor azt mondtam, hogy az nem lehet, hogy egy horrorfilmnek megint én vagyok a főszereplője. Hiszen, amikor Norbinak volt a szívműtétje, ugyanezt éreztem, hogy ez nem történhet meg velünk, aztán realizálja az ember, hogy dehogynem!”

– fogalmazott.

Felidézte azt az érzést is, amikor az onkológiára kellett mennie. „Amikor kapsz egy időpontot a Kék Golyóba az onkológiára vérvételre, azt az érzést egyszerűen nem lehet elmondani. Amikor látod az emberek arcát megdöbbenve, amikor látod, hogy nem hisznek a szemüknek, hogy Rubint Réka ott van.”

Elmondása szerint az első vérvétel eredménye annyira rossz lett, hogy egy szükséges mellkasműtétet el kellett halasztani, amíg a vérképe rendbe nem jön.

Ekkor férje, Schobert Norbert ragaszkodott hozzá, hogy pihenjen. „Norbi azt mondta, hogy márpedig nem állsz fel innen, és fekszel. Iszonyú feszültség volt” – emlékezett vissza. Tíz nap pihenés után a vérképe tökéletes lett, így sor kerülhetett a műtétre, amely során kiderült a daganat rosszindulatúsága.

„Én az altatásból arra ébredtem, hogy ez sajnos egy rosszindulatú daganat”

– mondta.

A szövettani eredmény után egy tüdőgyógyász ismerőse közölte vele a hírt telefonon.

„Azt mondta, hogy »Réka, nagyon nagy a baj«. Akkor éreztem először azt, hogy az optimizmusom elhagyott. Kiment a vér a lábamból és az első kérdésem az volt, hogy te Gabi, fogok tudni dolgozni, vagy mi lesz?”

A diagnózissal szinte egy időben a család anyagi válságba is került. Rubint Réka állítása szerint olyan kollégáik árulták el a férjét, akik 11-12 éve velük dolgoztak. „És ezek az emberek ebben a pillanatban a férjembe, és nemcsak a férjembe, hanem az egész családom gerincébe beleszúrták a tőrt. Tönkretették az egész életünk munkáját” – jelentette ki. A nehéz helyzetet egy süllyedő hajóhoz hasonlította. „Tudod, a süllyedő hajóról a patkányok menekülnek” – mondta Gönczi Gábornak. Ebben az időszakban, miközben a megélhetésükért küzdöttek, férje összeomlott.

„Norbi itt ült, a nyugtatókat whiskyvel vette be. Itt ült így, én pedig kint, a háromfokos garázsban az online edzéseket néztem, hogy hányan regisztráltak. Az hányszor 1500 forint.”

Az orvosa arról tájékoztatta, hogy egy rendkívül ritka betegséggel áll szemben.

„Kedves Réka az, hogy az egész pályafutásom alatt - ami szerintem olyan 40 év lehet - egy olyan ritka betegség, hogy nekem eddig hat ilyen betegem volt, ön a hetedik” – idézte fel a doktornő szavait, aki hozzátette, hogy mind a hat beteg életben van.

Ez adott neki erőt a kezelésekhez. Először gyógyszeres terápiát kapott, aminek hatására a daganat a felére csökkent, majd következhetett a sugárkezelés. A sugárterápia azonban elviselhetetlen fájdalmakkal járt.

„A 20 sugár után a nyelőcsövem olyan állapotba került, hogy a vizet, tehát nem üdítőt, nem tejet, nem levest, nem pörköltet, a vizet azt hittem, hogy ha lenyelem, bepisilek a fájdalomtól, ugyanis teljesen szétégett ott minden.”

Az orvosa a kezelés leállítását javasolta a légcső kilyukadásának veszélye miatt, de ő a folytatás mellett döntött. „Őszinte leszek. Én akkor 19-re húztam lapot és azt mondtam, hogy ha ki kell lyukadnia a légcsövemnek, akkor kilyukad. De hittem abban, hogy a jóisten segít és nem lyukad ki” – mondta, így végül mind a 33 tervezett kezelést megkapta. Jelenleg agresszív kemoterápiát kap, aminek hatására kihullott a haja.

Rubint Réka arról is beszélt, hogyan próbálta megóvni gyermekeit a helyzet súlyától. „Arra kértem Norbikát és Larát, hogy azzal tudnak nekem segíteni, ha jók. Ha nincs velük semmi baj. És hogy ha Zalán előtt nem mondanak semmit.”

A legnehezebb időszakban, amikor a férje lelkileg összeomlott, elmondása szerint a fia, ifjabb Schobert Norbert lépett közbe. A fiú az apjához fordult: „apa, te szereted anyát?” Majd amikor Schobert Norbert igennel felelt, a fia szembesítette a helyzettel.

„És azt mondta Norbika, hogy na, akkor sétáljál már ki oda a garázsba. Hallod, hogy a beszélni alig tudó anya, aki olyan beteg, azt se tudja, hogy mi lesz holnap, azért ugrál ott, hogy nekünk tele legyen a hűtő?”

Rubint Réka szerint ez a pillanat változtatott meg mindent. „Akkor a férjem mindent letett. És azt mondta, hogy köszönöm, fiam, igazad van.”

Az interjúban megszólaltak a gyerekek is. Schobert Lara elmondta, mennyire bántja, ha a szeretteit támadják. „Engem nem érdekel, ha engem bántanak az emberek. Nem érdekel, hogy ha szidnak, velem azt csinálnak, amit akarnak. De azt viszont nem fogadom el, ha a szeretteimet bántják, ha Norbikát, Zalánt, apát vagy anyát.” Ifjabb Schobert Norbert arról beszélt, hogy ez a helyzet átértékelte az életüket. „Ott kell lenni egymásnak jóban, rosszban, a jelenben, mert senki nem tudhatja, hogy mit hoz az élet. Úgyhogy ez egy hatalmas nagy tanulság volt számunkra.”

Nincs mit szépíteni, Réka egészségügyi állapotához kétségtelenül hozzájárul a kiváló állóképessége, a szakmai múltja, a fizikuma, de ami még talán ennél is többet ér, a CSALÁDJA és a HITE! 

Ez az egyetlen dolog, ami életben tartja, ami küzdésre ösztönzi. És mi hisszük, hogy megfogja mutatni, le tudja győzni a rákot. Mert a hit, a szeretet csodákra képes. Csodák pedig léteznek, ha hiszünk benne. 

Olvasd tovább

Majdnem kilyukadt a légcsöve. Rubint Réka őszinte vallomása a rákbetegség elleni küzdelméről: "Egy horrorfilm főszereplője lettem". Ilyen küzdelmei vannak, amit senki nem lát

Közel négyévnyi küzdelem után, szívszorító vallomásban mesélt Gönczi Gábornak Rubint Réka a rákkal folytatott harcról. A mindig mosolygós, mai napig edzéseket tartó fitneszlady elképesztő erővel harcol közel négy éve a daganatos betegséggel. Megdöbbentő és egyben megható látni a háromgyerekes édesanya őszinte vallomását, ahogy paróka nélkül beszélt a megpróbáltatásokról.

Kiesés után letaglózó diagnózis

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2022 októberében Réka és Andrei Mangra az első adásban estek ki a Dancing with the Stars show-műsorból. Akkor sokan értetlenül álltak a döntés előtt, ők maguk is. Réka azonban érezte: ennek oka van. „Meg fog érkezni a válasz, miért estünk ki” – mondta akkor.

A válasz pedig brutális volt és kegyetlen. Két nappal a kiesés után fedezték fel nála a daganatot. A kiesés valójában az életét mentette meg: ha versenyben marad, a szervezete talán végleg összeomlik a fizikai megterhelés alatt. Meg kellett állnia, hogy legyen ereje a harchoz.

- Akkor azt mondtam, hogy az nem lehet, hogy egy horrorfilmnek megint én vagyok a főszereplője. Hiszen, amikor Norbinak volt a szívműtétje, ugyanezt éreztem, hogy ez nem történhet meg velünk, aztán realizálja az ember, hogy dehogynem! - mondta Réka az interjúban. - Amikor kapsz egy időpontot a Kék Golyóba az onkológiára vérvételre, azt az érzést egyszerűen nem lehet elmondani. Amikor látod az emberek arcát megdöbbenve, amikor látod, hogy nem hisznek a szemüknek, hogy Rubint Réka ott van. Ekkor még nem tudtuk, hogy mi van, csak kellett egy vérvétel. Mindenki nyugtatott, hogy még egyáltalán nem biztos, hogy itt probléma van, de hogy ez a menete a szövettani vizsgálatnak.

Pihenésre kényszerül a kezelések előtt Réka

Annak a vérvételnek olyan rossz lett az eredménye, hogy Réka pihenőre kényszerült, mert egy mellkasműtétre szükség volt, amit addig nem végeztek el, ameddig a vérképe nem lesz rendben.

- Eltelt 10 nap, visszamentem, pihentem, óriási veszekedések árán. Norbi azt mondta, hogy márpedig nem állsz fel innen, és fekszel. Iszonyú feszültség volt. 10 nap után megcsinálták a vérvételt, tökéletes volt a vérképem, tehát 10 nap alatt nagyon szépen helyrejött. Kedd este megtartottam a szokásos Rozsnyai edzést, szerdán bementem az onkológiára és csütörtökön megműtött a mellkassebész. Ott a műtét közben már ők leküldik a szövetet egy gyors ellenőrzésre, hogy rossz vagy jó indulatú-e a daganat. És én az altatásból arra ébredtem, hogy ez sajnos egy rosszindulatú daganat - mondta Réka, aki sosem felejti el, amikor megkapta az eredményeit. - Egyből küldtem e-mailen a tüdőgyógyász ismerősünknek, barátunknak, akinél először voltam. Hívott, én éppen vacsorát csináltam a gyerekeknek. Azt mondta, hogy "Réka, nagyon nagy a baj". Akkor éreztem először azt, hogy az optimizmusom elhagyott. Kiment a vér a lábamból és az első kérdésem az volt, hogy te Gabi, fogok tudni dolgozni, vagy mi lesz? Hogyan lesz? Iszonyú igazságtalannak éreztem ezt akkor, mert tudom, hogy az ember annyit kap, amennyit elbír. De hogy mi annyira sokat kaptunk már.

Csapás, csapás hátán: rákdiagnózis és anyagi csőd

De nem ez volt az egyetlen csapás akkoriban a Schobert család életében.

- Ezzel szinte napra pontosan egy időben, az asztalunknál 11-12 éve ülő kollégáink, akik milliós fizetéseket kaptak, csúcskategóriás autókkal jártak, céges telefonnal telefonáltak, elárulták a férjemet. És ezek az emberek ebben a pillanatban a férjembe, és nemcsak a férjembe, hanem az egész családom gerincébe beleszúrták a tőrt. Tönkretették az egész életünk munkáját - emlékezett vissza Réka, akinek először azt mondták, hogy ennek a daganattípusnak, ennek a szarkómának egy kistestvére a pecoma. Ami gyógyszerrel, tehát gyógyszeres kemoterápiával kezelhető, és ennek a gyógyszeres kemoterápiának nem lesz mellékhatása az, hogy kihullik a haja.

- Megnyugodtam. Az volt következő kérdésem, hogy jó, és akkor és mi a rossz hír? És akkor azt mondta, hogy kedves Réka az, hogy az egész pályafutásom alatt - ami szerintem olyan 40 év lehet - egy olyan ritka betegség, hogy nekem eddig hat ilyen betegem volt, ön a hetedik - tette hozzá Réka, akinek a következő kérdése az volt, hogy hogy van az a bizonyos hat beteg, mire a doktornő azt mondta, mindegyik él. Ez adott erőt a fitneszladynek, hogy belevágjon a kezelésekbe.

- Egyszer csak ott találtuk magunkat egy olyan hajón, amiből éltünk, ami nagyon sok embernek a megélhetését biztosította, és ennek a hajónak léket vágtak az alján. Tudod, a süllyedő hajóról a patkányok menekülnek - mondta Gönczi Gábornak. - Itt ültünk, ennél az asztalnál egy ilyen lelettel a kezünkben, a megélhetésünk teljesen elveszett, a három gyerekünk ott volt fent, és akkor azt mondtam, hogy egyetlen dolgot nem lehet: összeomlani. Norbi itt ült, a nyugtatókat whiskyvel vette be. Itt ült így, én pedig kint, a háromfokos garázsban az online edzéseket néztem, hogy hányan regisztráltak. Az hányszor 1500 forint.

Réka 2022 őszén megkapta a diagnózist, elkezdte szedni a gyógyszert és éppúgy élte tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Senki nem sejthette, mi van a háttérben. A gyógyszernek köszönhetően alig fél év alatt az elváltozás szinte felére csökkent, ezután kezdődhetett a sugárkezelés.

- Megkaptam 20 sugarat. Gábor, annyit azért el kell mondanom, hogy a 20 sugár után a nyelőcsövem olyan állapotba került, hogy a vizet, tehát nem üdítőt, nem tejet, nem levest, nem pörköltet, a vizet azt hittem, hogy ha lenyelem, bepisilek a fájdalomtól, ugyanis teljesen szétégett ott minden. És akkor azt mondta a doktor úr, hogy ezt nem lehet folytatni tovább. Mert ha folytatjuk, akkor óriási a kockázata annak, hogy kilyukad a légcső - mesélte az elképesztő fájdalmakat Réka. Ekkor azonban még csak 20 sugarat kapott a 33 tervezettből. Éppen húsvét volt, így leálltak a kezeléssel, de a protokoll szerint maximum 10 nap telhet el két kezelés között.

- Őszinte leszek. Én akkor 19-re húztam lapot és azt mondtam, hogy ha ki kell lyukadnia a légcsövemnek, akkor kilyukad. De hittem abban, hogy a jóisten segít és nem lyukad ki - így megkapta Réka a tervezett 33 kezelést. Azóta agresszív kemoterápiát kap, amelynek hatására kihullott a haja. Amellett, hogy kínzó fájdalmakat élt át, kifelé még mindig nem mutatott semmit Réka, hiszen édesanyaként igyekezett gyermekei előtt is erős maradni.

Erősnek maradni a gyerekek előtt

- Arra kértem Norbikát és Larát, hogy azzal tudnak nekem segíteni, ha jók. Ha nincs velük semmi baj. És hogy ha Zalán előtt nem mondanak semmit. Mert aki édesanya, az tudja, hogy a legnagyobb és a legfontosabb ebben az egészben az volt, hogy ők ebből ne érezzenek semmit - vallotta be Réka. - Én mérhetetlenül büszke vagyok a családomra, mert amikor Norbi összeomlott és Norbika még nem volt 18, a nappaliban megállt és azt mondta az apukájának, hogy apa, te szereted anyát? Ő összeomolva mondta, hogy persze, ne hülyéskedj, mint az életemet. Ha most valaki hoz egy papírt, hogy cserélhetek anyával, akkor én aláírom. És azt mondta Norbika, hogy na, akkor sétáljál már ki oda a garázsba. Hallod, hogy a beszélni alig tudó anya, aki olyan beteg, azt se tudja, hogy mi lesz holnap, azért ugrál ott, hogy nekünk tele legyen a hűtő? Akkor a férjem mindent letett. És azt mondta, hogy köszönöm, fiam, igazad van. Szeretném, hogy ha ezt mindenki értené, hogy ilyenkor a család bepánikol. Tehát Norbi teljesen érthető módon félt. Az örvény elkezdte behúzni. Én pedig mentem kifelé, de nem volt időm arra, hogy még őt is húzzam.

Ettől a perctől fogva minden megváltozott. Bár Réka továbbra is a kezelések mellékhatásaival küzdött, érezte, hogy férje nemcsak neki, de gyerekeinek is biztos támasza.

Ifjabb Schóbert Norbert: Ott kell lenni egymásnak jóban, rosszban

- Nyilván nagyon sok bennem az indulat és a fájdalom azzal kapcsolatban, hogy mennyien bántják őt - mondta a család lánya, Schóbert Lara szintén Gönczi Gábornak. - Engem nem érdekel, ha engem bántanak az emberek. Nem érdekel, hogy ha szidnak, velem azt csinálnak, amit akarnak. De azt viszont nem fogadom el, ha a szeretteimet bántják, ha Norbikát, Zalánt, apát vagy anyát.

Lara mellett A Nagy Duettben hétről hétre elképesztő teljesítményt nyújtó ifjabb Schóbert Norbert is elmondta, hogy mennyire fontos minden pillanatot megélni.

- Ilyenkor az ember teljesen átértékeli a teljes életét, hogy tulajdonképpen semmi bajunk nincs. Ott kell lenni egymásnak jóban, rosszban, a jelenben, mert senki nem tudhatja, hogy mit hoz az élet. Úgyhogy ez egy hatalmas nagy tanulság volt számunkra. És egy elég nagy pofon ahhoz, hogy innentől kezdve tisztán lássuk a világot - tette hozzá.

Olvasd tovább