Be kell vallanom: nem vagyok büszke arra, hogyan kezdődött az egész. Nem szerelemre vágytam, egyáltalán nem. Csak vissza akartam vágni a szüleimnek.
Látjátok, mindig úgy éltem, ahogy akartam, kötelezettségek nélkül. Bulik, gyors autók, drága nyaralások. És miért ne? A családom gazdag volt, és tudtam, hogy egyszer apám vállalkozását örökölni fogom.
De aztán a szüleim leültettek „egy beszélgetésre”.
„Figyelj, Alex,” kezdte apám, előrehajolva, mintha üzleti tárgyalásról lenne szó. „Édesanyád és én úgy érezzük, ideje, hogy letelepedj.”
„Letelepedni?” kérdeztem gúnyosan, hátradőlve, mosollyal az arcomon. „Azt akarjátok, hogy megházasodjak?”
„Pontosan,” bólintott apám, szemkontaktust tartva. „Már majdnem harminc vagy. Ha meg akarod kapni a céget, látnunk kell némi elköteleződést. Ez feleséget, családot jelent. Így nem lehet egyedül vezetni egy vállalkozást.”
Anyám is megszólalt, csóválva a fejét. „Apád egész életét erre tette fel, Alex. Nem bízhatjuk a vállalkozás jövőjét valakire, aki az életet csak egy nagy bulinak kezeli.”
Nagyon mérges lettem. Házasságot akartak? Akkor adok nekik. Ha azt hitték, hogy irányíthatnak, bebizonyítom, hogy tévednek. Olyat találtam, aki miatt kétségbe vonják a saját követeléseiket.
És ekkor találkoztam Maryvel.
Mary nem onnan származott, ahonnan általában a nőkkel találkoztam. Egy csendes jótékonysági rendezvényen láttam önkéntesként. Szerénynek, talán kissé félénknek tűnt, egyszerű ruhában, haja visszakötve. Semmi feltűnő, nem designer, csak nyugodt… és valóságos.
Amikor bemutatkoztam, csak bólintott: „Örülök, hogy megismerhetlek, Alex.” Alig nézett rám, mintha egyáltalán nem lett volna lenyűgözve.
„Szóval, Mary, honnan jössz?” kérdeztem, próbálva felmérni a történetét.
„Ó, csak egy kisvárosból,” válaszolta udvarias mosollyal. „Semmi különös.” A hangja lágy volt, szemeiben pedig valami óvatosság.
Tökéletes. Egyszerűen tökéletes.
„Szóval, Mary,” kezdtem, rögtön a lényegre térve. „Mit gondolsz a házasságról?”
Felemelt szemöldökkel nézett rám, meglepődve. „Elnézést?”
„Tudom, furán hangzik,” mondtam, erőltetett magabiztos mosollyal. „De olyan valakit keresek, akivel házasodhatok. Vannak rá okaim. De előbb át kell esned néhány ‘teszten’.”Online történetmesélés
Mary arca kifejezhetetlen maradt, majd nevetett, ami meglepett. „Hát, ez vicces,” mondta, szemeiben valami rejtélyes csillogással. „Épp azon gondolkodtam, hogy nekem is jól jönne egy kis ‘házasság’.”
„Tényleg?” kérdeztem meglepődve. „Szóval megegyeztünk?”
Mary tanulmányozott, majd vállat vont. „Rendben, Alex. De meg kell ígérned egy dolgot.”
„Mi az?”
„Ne kérdezz a múltamról, és egyszerűen kezeljük. Csak egy lány vagyok egy kisvárosból, ennyit kell tudni. Rendben van?”
Mosolyogtam, alig hittem a szerencsémnek. „Tökéletes.”
Amikor bemutattam Maryt a szüleimnek, megdöbbentek. Anyám szemöldöke az égbe szökkent, ahogy észrevette Mary egyszerű ruháját és visszafogott viselkedését.„Ó… Mary, ugye?” mondta anyám, miközben feszes mosollyal próbálta elrejteni rosszallását.
Apám homloka még ráncosabb lett. „Alex, ez… ez nem egészen az, amire gondoltunk.”
„Hát, ti akartátok, hogy letelepedjek,” válaszoltam, elfojtva a vigyoromat. „És Mary tökéletes nekem. Nyugodt, szerény, és nem érdekli ez a mindenféle fényűzés.”
Mary teljesen hozta a szerepet. Minden udvarias válaszával, minden bizonytalan pillantásával a társasági beszélgetéseink során, láttam, hogy a szüleim belül majd’ meghalnak.Online történetmesélés
De aztán… valami benne titokzatos maradt. Tökéletes volt a tervemhez, mégis időnként egy pillantást vetett rám, ami szinte… szórakozottnak tűnt.
„Biztos ebben, Alex, hogy ezt akarod?” kérdezte egyszer vacsora után a szüleimmel.
„Most jobban, mint valaha,” nevettem. „Őrülten megdöbbentek, Mary. Ez működik.”
„Nos,” mondta halkan, majdnem túl halkan. „Örülök, hogy segíthettem.”
Olyan elfoglalt voltam a szüleim reakcióinak figyelésével, hogy még nem néztem Maryre igazán. Legalábbis eddig nem.
Végre elérkezett a jótékonysági bál estéje. A szüleim nem sajnálták a pénzt: egy grandiózus terem ragyogott a csillároktól, az asztalokat fehér selyemterítők borították, és az evőeszközök egy egész kis országot elláttak volna.
Mary mellettem lépett be, egyszerű ruhájában és csendes eleganciájával teljesen kilógott a csillogó kövekkel és magassarkúkkal teli környezetből. Pont, ahogy akartam.
„Csak ne feledd,” suttogtam közel hajolva hozzá. „Ma este az utolsó teszt.”Online történetmesélés
Fölém nézett, arca kifejezhetetlen. „Ismerem a forgatókönyvet.”
Ahogy telt az este, közel maradtam hozzá, figyelve, ahogy lágyan beszél, udvariasan mosolyog, és sosem hívja fel magára a figyelmet. A szüleim néha aggódó pillantásokat vetettek rá, de láttam, hogy azt remélik, egyszerűen beleolvad a háttérbe.
Aztán váratlanul a polgármester maga közeledett felénk, arca széles mosolyra nyílt.
„Mary! Örülök, hogy itt látlak!” kiáltotta, kezet nyújtva neki.
A szüleim álluk a padlóra esett. Pislogtam, próbálva felfogni. A polgármester ismerte Maryt?
Mary mosolya udvarias volt, de észrevettem a kényelmetlenségét. „Örülök, hogy látom, Polgármester úr,” felelte kissé mereven.
„Tudod, mindenki még mindig beszél arról a gyermek kórház projektről, amit finanszíroztál,” folytatta a polgármester. „A családod hozzájárulásai még mindig számítanak.”
Mary bólintott. „Örülök, hogy hallom. Csak segíteni akarunk, ahol tudunk.”
A polgármester végül továbbment, maga után hagyva minket döbbent csendben. Anyám volt az első, aki megtörte a csendet, széles szemekkel nézett rám. „Alex… miről volt szó?”
Mielőtt válaszolhattam volna, Jack, egy régi családi barát, odalépett elképedt arccal. „Mary! Milyen rég láttalak! Nem tudtam, hogy visszajöttél a városba.”
Mary erőltetett kis nevetést hallatott. „Én, uh, nem igazán jelentettem be. Csak visszajöttem a… esküvőmre,” mondta.
Jack felém fordult, arca félig szórakozott, félig hitetlenkedő. „Alex, te Maryt, a Jótékonysági Hercegnőt veszed feleségül? A családja az állam egyik legnagyobb filantrópja!”Online történetmesélés
A szám kiszáradt. Jótékonysági Hercegnő. Persze, hallottam a nevet. Mindenki hallott róla. De sosem vettem a fáradságot, hogy találkozzak vele, vagy utánanézzek.
Amint el tudtunk vonulni a szüleim tekintete elől, egy csendes sarokba húztam Maryt. „Szóval… Jótékonysági Hercegnő?” kérdeztem, összefonva a karjaimat.
Ő sóhajtott, és elfordította a tekintetét. „Igen. A családom birtokolja a legnagyobb jótékonysági alapot. Ezekben a körökben mozognak, de én nem. Évek óta próbálom elkerülni ezt az egészet.”
Átfuttattam a kezem a hajamon, még mindig próbálva felfogni mindezt. „Miért nem mondtad el nekem?”
„Mert,” mondta lassan, „ugyanaz az oka, amiért te sem mondtad el, hogy egy ‘álházaságot’ akarsz, hogy bosszantsd a szüleidet. Nekem is megvannak a saját okaim, Alex.”
„Te egész végig tudtad, hogy ez csak színjáték?” próbáltam nyugodtnak hangzani, de a hangom elárult.
Mély lélegzetet vett. „Elegem lett abból, hogy a szüleim arra akartak kényszeríteni, hogy valaki státuszáért házasodjak. Saját életet akartam, minden elvárás nélkül. Amikor te jöttél, arra gondoltam, hogy segíthetek neked, és közben megoldhatom a saját problémámat is.”
„Hadd értsem jól,” mondtam, még mindig ámulva. „Te beleegyeztél az egészbe, mert meg akarsz szabadulni a családod elvárásaitól, pont úgy, ahogy én is?”
Mary bólintott. „Azt hiszem, ez az egy közös bennünk.”
Rám nézett, és rájöttem először igazán, mennyire nem ismertem őt. Ő nem volt valami naiv „vidéki lány”, aki csak kényelmetlenséget
okoz a szüleimnek. Okos, erős, és pont olyan független, mint én. Talán még inkább.
Eredeti tervem hirtelen gyermetegnek tűnt. Amíg én csak játszottam a szüleim bosszantásával, Mary csendben navigált egy világban, amelyhez nem akart tartozni, feladva családja gazdagságát és befolyását, hogy a saját lábán állhasson. Elfogadta az én nevetséges tervemet, csak hogy megszerezze a szabadságát. Nem tudtam nem tisztelni érte.
Egy este, miközben átbeszéltük az anyám által kötelezően javasolt jótékonysági események terveit, észrevettem, hogy figyelem őt. Felnézett, és észrevette a tekintetemet. „Mi van?”
„Csak… azt hiszem, nem vettem észre, milyen erős vagy,” vallottam be, meglepően idegesen érezve magam. „Mindent elviselek, és soha egyetlen panaszt sem hallottam tőled. Többet tettél, mint amit én tennék a helyedben.”
Mary mosolya lágyabb volt, mint valaha láttam. „Nem értük csinálom,” válaszolta. „Én magamért teszem.”
És abban a pillanatban rájöttem, hogy az érzéseim megváltoztak. Ami azzal kezdődött, hogy meglepem a szüleimet, teljesen más irányt vett. Tiszteltem és csodáltam őt, és igen, igazán vele akartam lenni.
„Mary,” mondtam lassan, „talán ideje elmondanunk nekik az igazat.”
Ő bólintott, teljesen értve, mire gondolok. Már nem csak játszottunk.
Másnap leültettük a szüleinket. Miközben készültünk mindent elmondani, különös nyugalmat éreztem. Nem aggódtam, mit fognak mondani. Csak tudtam, hogy most végre kész vagyok őszintén cselekedni, Maryvel az oldalamon.
