Sok üzletet, vállalkozást lehetetlenítenek el a szigorú korlátozások, többen egyik napról a másikra zártak be, és vesztették el rendszeres bevételüket. Így történt ez az Akácfa utcai Kis Budapest Bisztró és Bár tulajdonosaival, Hájas Melindával és testvérével Bangó Norberttel is, akik turisták híján nem tudják működtetni éttermüket, mégsem húzták le a rolót. Inkább valami nagyon önzetlen és emberi megoldást kerestek a munka nélküli napokra.
Szakácsi Eszter
„Hamar szembesültünk azzal, hogy a 15 óráig tartó nyitvatartással mi sajnos nem sokra megyünk, hiszen normális esetben 18 órakor nyitunk, és éttermünk főleg a turistákra épül, tipikus magyar ételekkel, jóféle élő cigányzenével. Úgyhogy, mi már azon a héten bezártunk” – vezeti fel Melinda történetüket.
Lecsós nokedli, gulyásleves, csirkepörkölt, galuska – ezek rendszeresen az étlap szereplői a pesti bisztróban, és fogyott is belőlük bőven, míg itt voltak a városba látogató külföldiek.
„Egyik napról a másikra maradt egy nagy adag étel, és úgy gondoltunk a testvéremmel, hogy osszuk el a szegények között.
Nem hirdettünk meg, csak a közösségi oldalra tettük ki a felhívást, és nagyon rövid idő alatt elfogyott a közel 100 adag. Ami igazán földhöz vágott bennünket, hogy nem csak hajléktalanok jöttek, hanem családos, átlagos kinézetű emberek, nagyszülők, anyukák, apukák, várandósok, olyanok, akik egyik napról a másikra vesztették el munkájukat. Aki előző nap mosogatott valahol ötezer forintért és abból fedezte a napi főzést, az most nincs mit egyen.”
a második alkalomtól már 300-400 adag ételt tudtak kiosztani.
A sorban állók első kérdése rendszeresen az, hogy van-e esetleg munkalehetőség az étteremben, majd mesélnek pár mondatot magukról, hogy hogyan kerültek ilyen helyzetbe. Az előre kiporciózott ételeket, az étterem előtt, védőfelszerelésben osztják ki, beszélgetésünk napján éppen rizses hús volt a dobozokban, de múlt héten pörköltet készítettek tésztával, mert igyekeznek mindig laktató egytálételt kínálni az embereknek.
„Volt, aki megszólta a sorban álló egyik fiatalt, hogy márkás cipője van, akkor miért szorulna ételre, de hát persze, hogy megveszi azt a cipőt a fiatal, mert számít arra, hogy következő hónapban is lesz fizetése! – meséli Melinda elkeseredve. – Nemrég egy gyönyörű arcú, ápolt, középkorú nő jött oda hozzánk és két adagot kért, mert a fogyatékos gyerekével otthon ragadt, és nem tud kitől segítséget kérni. Évek óta rendszeresen járunk a Cseppkő utcai árvaházba, legutóbb emlékszem, mikor egy kisfiú remegő kézzel nyúlt a mikuláscsomag felé, lenéztem és lyukas volt a cipője! Ez nagyon megviselt. Úgy gondoltam,
ehhez képest mi történhet velem egy ételosztás során?”
Melindáék eddig nyolc alkalommal segítették ki a környék rászorulóit, és már egy kicsit könnyebb hangon idézi fel az ötödik alkalom utáni esetet: „felhívott ismeretlenül telefonon egy fiatalember, és megkérdezte, hogy mit szeretnék főzni legközelebb. Mondtam neki, hogy rizseshúst, erre azt mondta, hogy segíteni szeretne, soroljam, mit vegyen meg hozzá. Én meg diktáltam, hogy: 25 kg hús, 20 kg rizs, 10 kg hagyma. Ő aztán legnagyobb meglepetésünkre, fogta, és odahozta az üzlethez. De volt olyan, hogy fiatal srácok fogtak össze, és elmentünk együtt vásárolni, mindenki beleadott egy kicsit, amennyit tudott.
Roma muzsikusok vagyunk a legtöbben, mindenki állástalan jelenleg, de amink van, azt összedobjuk.
A legemlékezetesebb hívás pedig Hawaiiról érkezett, egy férfi keresett fel, aki 15 évesen utazott ki Amerikába, és eljutott hozzá az ételosztás híre. Pénzt utalt, hogy segítsen, ebből aztán alapanyagot vettünk.”
A testvérpár és családja vasárnap osztott ételt a kilencedik alkalommal. Melinda beszélgetésünk időpontjában már leadta a teleki piacon a rendelést 30 kg húsra és 40 kg tésztára, mint mondja, nem hagyják abba a főzést, mindig megoldják valahogy, mert egyszerűen nem lehet tétlenül nézni, hogy éhesek az emberek.
Forrás
