-

Túrós „rózsa”-sütemény: ami mindössze húsz perc alatt elkészül





Ezt a receptet édesanyám régi receptgyűjteményében találtam. Ha nagyobb mennyiséget készítünk, érdemes hűtőben tárolni.

Egyszerű túrós sütemény

Hozzávalók:

450 gramm liszt,
250 gramm túró,
100 gramm margarin,
1/2 pohár cukor,
1/4 teáskanálnyi szódabikarbóna,
1 gramm vanillin,
1/2 teáskanál só,
2 tojás sárgája.


Elkészítése:



1. Egy keverőtálba tegyük bele a túrót, a megolvasztott margarint, a cukrot, a vanillint, a sót és a két tojás sárgáját.

2. Folyamatos keverés mellett apránként, szitálva adjuk hozzá a lisztet és a szódaport. Puha tésztát kell kapnunk. Azt mindenféleképpen érdemes itt megjegyezni, hogy a liszt mennyisége lehet sokkal több, de kevesebb is, mindez a felhasznált túró nedvességtartalmától függ.

3. Sodorjuk ki a tésztát 2-3 mm vastagságúra, majd szaggassunk ki köröket belőle. Átfedéssel helyezzünk egymásra 3-4 ilyen tésztakört, majd óvatosan tekerjük fel őket.

4. A feltekert tésztát vágjuk két egyenlő részre. Ennek eredményeképpen két rózsát kapunk.

5. Amikor minden „rózsával” elkészültünk, egy tepsibe tegyünk sütőpapírt, majd erre helyezzük rá a „rózsáinkat”!

6. 120-150 fokon süssük körülbelül 20-30 percig!

Mielőtt szervíroznánk, szórjuk meg porcukorral! Kellemes teázást és süteményezést kívánunk neked és szeretteidnek!

Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate