-

FRISS! Mától megváltozik a maszkviselés szabálya, ami minden magyart érint!





Szigorít a magyar kormány: a sporteseményeken és a „szabadtéren megtartott gyűléseken” is kötelező lesz a szájmaszk viselése. 

Tehát az október 23-ai eseményeken már maszkban kell lenni, ahogy a hétvégi Fradi-Újpesten is, ahova körülbelül 20 ezer néző lesz.

(A játékosoknak és a bíróknak nem kell eltakarniuk a szájukat és az orrukat, csak a nézőknek – jelent meg a Magyar Közlönyben.)

A rendezvények szervezőinek figyelmeztetni kell a részvevőket, hogy a maszkot kötelezően hordaniuk kell és ha valaki nem hajlandó felvenni akkor el kell távolítani az eseményről.

A szomszédos országokban a csütörtöki napon ennél jóval szigorúbb korlátozásokat vezetettek be a kormányok.

Szlovéniában egy hétig bezárják a nem alapvető fontosságú boltokat, a vendéglátóhelyeket és a hoteleket, néhány kivétellel pedig az óvodákat és a diákotthonokat.

Szlovákiában pedig hétfőtől egy hónapra bezárnak az iskolák és már szombaton kijárási tilalom lép életbe a koronavírus által leginkább érintett négy északi járásban, majd november 2-tól két hétig ez az egész országra kiterjed.


Forrás



Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate