-

FRISS HÍR! Ilyen szabályok lépnek életbe a boltok, üzletek életében a nyitás után!



A szombaton közölt kormányrendeletek a veszélyhelyzet meghosszabbítását és az iskolanyitást is kezelték, vagy legalábbis adtak róla egy státuszt.

Szombat délután megjelent a Magyar Közlöny 51- száma, ez rövid volt ugyan, ám annál fontosabb tartalommal bírt. Itt hirdette ki ugyanis a kormány


- a védelmi intézkedések meghosszabbítását (egyelőre április 8-ig),

- a lépcsőzetes feloldás első fázisának szabályait, vagyis a 2,5 millió beoltott utáni intézkedéseket,

- illetve utalt az iskolai tanítás visszaállításának menetrendjére is.

Ezek ugyan a tomboló járvány idején kicsit irreálisnak tűnnek még, de semmi nem mondja azt, hogy a járványadatok alakulása esetén ne tudna a kormány hozzányúlni a most meghirdetett pontokhoz.


Egyelőre hosszítunk


A 143-145-ös idei kormányrendeletek közül az első tehát egyelőre április 8-ig kitolta a védelmi intézkedéseket. Ismerjük ezeket, vagyis minden érvényes, amit most betartunk:


- kell a maszk,

- este nyolckor már legyél otthon,

- bizonyos boltok, szolgáltatások nem üzemelnek.


A 2,5 milliós küszöb


A második kormányrendelet már a nyitásról, annak lehetséges első lépéseiről szól.

Ha elérjük a 2,5 millió beoltott személyt (ez azt jelenti, hogy már ennyien megkapták az első vakcinát), akkor másnaptól már este tíz óra és reggel öt óra közötti időszakban lesz csak kijárási tilalom.

A boltok és a szolgáltatók a lezárás, vagyis a március 8-i szigorítások előtti szabályok szerint dolgozhatnak, sőt a boltok akár fél tízig is nyitva lehetnek,


Négyzetméter


Megjelentek a területi szabályok is. Vagyis a tíz négyzetméteres vagy annál kisebb üzlet vásárlóterében az eladókon kívül egyszerre csak egy vásárló tartózkodhat. Korábban olvasóink közül többen is kérdezték, hogy

Amennyiben egy üzlet 8 négyzetméteres (vagyis, ahol az egy vendégre minimálisan előírt tíz négyzetméter nem érhető el), akkor oda senki nem mehet be?


Illetve azt is, hogy:


Az eladók számítanak-e?


Természetesen ennél észszerűbb lett a szabályozás.

A tíz négyzetméternél nagyobb üzletekben tíz négyzetméterenként egy vásárló lehet csak bent. A 10 négyzetméteres szabály alkalmazása során a 14. életévét be nem töltött kiskorút, a 65. életévét meghaladott személy segítőjét és a fogyatékossággal élő személy segítőjét nem kell figyelembe venni.

A vendéglők viszont továbbra is csak elvitelre szállítanak.

A boltosoknak jól láthatóan jelezniük kell, hogy egyszerre hány fő tartózkodhat bent, kötelesek kézfertőtlenítőről gondoskodni, és kötelesek betartatni a szabályokat, például hogy a vásárlók egymástól 1,5 méteres távolságot folyamatosan tartsanak. Aki mindezt nem vállalja, ott vendég nem tartózkodhat, vagy zárva kell tartani.


Jogkövetkezmény


Mindezt érdemes a boltosoknak, illetve plázák esetén az üzemeltetőknek is, komolyan venni.

A rendeletben meghatározott ideiglenes védelmi intézkedések betartását a rendőrség, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatalok, akár a Magyar Honvédség közreműködésével is ellenőrzi.


A büntetés pedig


a) százezertől -egymillió forintig terjedő bírság,


b) de akár legfeljebb egy éves tartó ideiglenes bezárás is lehet.


Ezek a szankciók azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is alkalmazhatók.

Ha a boltos azzal védekezik, hogy ő hiába szólt rá a rendelkezéseket megszegő vásárlóra, ezt csak abban az esetben veszik figyelembe, ha a felszólítás után a rendőrséget is értesítette.


Tanítás


A tanintézmények április 19-ig biztosan digitálisak maradnak, ez igaz, az óvodára, az általános iskolára, és a középiskolára is.

Gulyás Gergely iskolanyitási tervéről annyit tudni, hogy az új, az április 19-én hatályba lépő mostani rendelet szövege szerint az óvodákban a 2021. március 8-ával elrendelt rendkívüli szünet megszüntetésre kerül.

Az iskolakérdés azonban még nyitott. A köznevelési és szakképző intézmények működése kapcsán a kormányzati intézkedések végrehajtásáról a köznevelésért, illetve a szakképzésért felelős miniszter határozatban rendelkezik. – írja a Telex.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate