-

Egy olyan kisfiút fogadtak örökbe, aki senkinek sem kellet. 27 év után fény derült mindenre



Nevelőszülőként igen sok szép, de egyben fájdalmas pillanatot is élhet meg az ember, hiszen soha sem lehet tudni, hogy mikor talál egy végleges, örökbefogadó családot az a gyerek, akit már teljesen hozzánőtt az ideiglenes szüleihez. Ingeborg Mclntosh már nagyon sok gyereknek segített szeretett otthont és családot találni!

Jordan újszülöttként került Ingeborg Mclntosh-hoz, és a következő négy évben próbálta meggyőzni az édesanyát, hogy adja engedélyét az örökbefogadásra. Az anya azonban tiltakozott az ellen, hogy a jordániai kisfiú fehérbőrű családhoz kerüljön. Négy éves koráig azonban Jordan senki másnak nem kellett, így az anya végül beleegyezett, hogy Ingeborg örökbe fogadja a gyereket.

A Mclntosh család az évek alatt 125 gyereket fogadott be otthonába, de egyikük sem nőtt így a szívükhöz, mint Jordan. Valami megmagyarázhatatlan lelki kötődés volt Ingeborg és Jordan között, ezért nagyon szerette volna örökbe fogadni a gyereket. Mérhetetlenül boldog volt, amikor a vérszerinti édesanya engedélyét adta az örökbefogadásra.

20 év múlva Ingerborgnál egy igen súlyos betegséget diagnosztizáltak, policisztás vesebetegséggel küzdött, és veseátültetésre volt szüksége. Jordan azt szerette volna, ha az egyik veséjét Ingebornak adhatta volna, és anélkül, hogy a nő tudott volna róla, elment és megcsináltatta az alkalmassági vizsgálatot.

“Ez a legkevesebb, amit megtehetek az életbe egy olyan nőért, aki felnevelt, és saját gyerekeként szeretett. Úgy éreztem ez az én hivatásom az életben”-mesélte Jordan. Ingeborg egy hihetetlenül nagy ajándékot, egy új élet lehetőségét kapta ajándékba anyák napjára. A műtét után mindketten sikeresen felépültek, és egészségesek, Jordan pedig nagyon örül, hogy meg tudta hálálni Ingeborgnak azt, amit érte tett az életben.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate