-

PÁR PERCE JÖTT A HÍR – Kiszivároghattak a nagy nyitás részletei, ez vár ránk hamarosan!



A Magyar Hírlap információi szerint a kormány 4 millió beoltottnál tervezi a nagyobb léptékű könnyítéseket.

A közeljövőben esedékes, három és félmilliós oltási szám után következő terasznyitást egy nagyobb mértékű, szállodákat, fürdőket, mozikat és színházak érintő döntés követheti. A nyitó helyeket 18 éves kor felett hatályos védettségi igazolvány birtokában lehet majd látogatni.

A lap értesülései szerint 18 éves kor alatt nem lesz szükséges a kártya sehol, így a családok nem nagykorú gyermekeikkel közös programokon is részt vehetnek, amennyiben a szülők érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.

Négymillió beoltottnál a teraszok után már a belső terek is nyithatnak, melyekben ismét érvénybe lép a korábbi szabály, a személyzetnek kötelező lesz a maszk, a vendégeknek pedig a fogyasztás idején kívül szükséges hordaniuk azt.

A lapunkhoz eljutott hírek szerint az éttermek, vendéglátóipari egységek látogatásához a kormány nem teszi kötelezővé a védettségi igazolvány meglétét, azok szabadon felkereshetővé válnak a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.

A fenti információkat érdemes fenntartásokkal kezelni, de valószínű, hogy a valóság végül nem fog túl messze állni a leírtaktól.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (1989) elgondolkodtató (137) érdekességek (1200) fejtörő (73) megható (276) megrázó (67) recept (439) viccek (135)

Translate