-

“Tegnap a boltban voltam ennek a fültanúja: Egy “anya” négy gyermekével vásárolt mellettem, amikor így szólt az egyik kislányának! Mégis milyen szülő az ilyen?”



A hölgy (Nevezzük nevezzük most, kizárólag a történet szempontjából Erikának, mert nem tudjuk a nevét) egy olyan élményt ír le, amely kihozta őt a sodrából, ezért mesélte el. Hozzátesszük szerintünk joggal háborodott fel.

A tegnapi napon (nyilván a történet elmeséléséhez képest) Erika egy boltban járt, és a bejáratnál látott egy harmincöt-negyven körüli nőt, egy három éves és egy hat éves forma kisgyerekkel. Mögötte pedig két idősebb, nagyjából 10-13 éves forma gyerek haladt.

A gyerekek egyszerű és szegényes ruhákat viseltek, rendezetlen volt a megjelenésük. De csak a gyerekeknek! A nőn magassarkú cipő, csinos táska, és a haja is gyönyörűen meg volt csinálva!

Vonszolta maga után a kicsiket befelé a boltba. Ekkor a kis család el is tűnt a hozzászóló szeme elől, pár perccel később azonban ismét látta őket a bolt egyik másik részén.

Amiket ekkor hallott, az ütötte ki igazán nála a biztosítékot! Az anya mondja a 10 éves forma kicsinek, hogy nézd, a bögre csak 900 Ft! Erre az tiltakozik, hogy már van otthon olyan, és semmi szükség rá. Erre az anya mondja, hogy “de akciós, tegyen bele a kocsiba hármat”! A hat éves kérdezte, hogy miért pont annyit, amikor többen vannak, de az anya lehurrogta, hogy ő tudja, hogy így lesz jó.

Aztán az illatgyertyákat nézték, 1000 Ft-ba került 3 db. Ez viszont nem tűnt akciósnak, sőt, igen drága volt. Az anya mondja a gyerekeknek, hogy tegyenek be négy csomaggal. Az egyik 10 éves forma gyerek megköszönte, mert azt hitte, ők kapják!

Az anya most is lehurrogta, hogy a nappaliba, és az ő hálószobájába veszi, nem a gyerekeknek, hogy képzelik, hogy őrájuk ennyit költ!

Erika teljesen kiakadt, amiért a nő ennyire elutasító a gyerekekkel, nem veszi figyelembe, hogy nekik mire van szükségük, de magára bezzeg egy csomót költ! Nagyon megsajnálta a kicsiket, mert azt mondja, egy igazi anya először a gyerekeire gondolna, és csak utána saját magára...

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate