-

Alekosz szerint ilyen magas intelligencia kell ahhoz, hogy egy nő engem vonzónak és érdekesnek találja



Amikor aktívan keresett párt, hetente 2000-2500 nőre írt rá.

A szokásostól eltérő módon kissé feszült hangulat uralkodott Palik Lászlóék Hová tűnt? című műsorában, ahol legutóbb Alekosz volt a vendég. Az epizód elején röviden érintették a Való Világ egykori győztesének gyerekkorát, amikor is néhányan csúfolták görög származása miatt, a műsoridő jelentős része viszont azzal telt el, hogy Alekosz elmagyarázta, miért ábrándult ki mostanra a párkeresésből. Saját bevallása szerint amikor aktívan kereste az igazit, heti szinten 2000-2500 nőre is ráírt. Mint azonban elmondta, bármilyen jól is haladtak a beszélgetések, a nők közül többen nem sokkal a találkozó előtt szakították meg az ismerkedési folyamatot, mivel olvastak valamit a médiaszemélyiségről, ami nem nyerte el a tetszésüket.

Nem akarom a nőket lehülyézni meg leostobázni, mert nem erről van szó. De egy bizonyos intelligencia kell ahhoz, hogy egy nő érdekesnek találja Alekoszt

– kezdte eszmefuttatását, a celeb, aki szerint a nők zöme esélyt sem adott neki arra, hogy megmagyarázzon egy-egy róla szóló hírt, máris megszakították vele a kapcsolatot.

Ha a nő rendelkezik fantáziával és intelligenciával, akkor mindjárt leül velem és fölteszi a nagy kérdést: Alekosz, ezt meg ezt láttam, olvastam. Légy szíves mondd el, hogy van. Ha ezt megteszi, akkor összejövünk. De ha azt csinálja, hogy Alekosz, ne haragudj, te rám írtál tegnap, én fölmentem az internetre és olvastam rólad ezt-azt, bocsi, de nem egymást keressük. Akkor az a nő egy ostoba

– jelentette ki, mire kisebb vita alakult ki a stúdióban.

A műsorvezetők többször is megkérték a celebet, hogy ne általánosítson, ő azonban azon a véleményen volt, hogy mivel rengeteg nővel volt dolga, ha valakinek, akkor neki van oka az általánosításra.

Alekosz a műsor későbbi részében azt is kifejtette, hogy szerinte az összes youtuber tehetségtelen, és csupán azért szerepelnek a videómegosztón, mert nem elég érdekesek ahhoz, hogy tévés szereplésre kérjék fel őket.

Az összes youtuber tehetségtelen, koldulja a nézettséget és a szeretetet

– mondta, majd azt tanácsolta a vloggereknek, hogy a videóik végén ne kérjék arra a közönségüket, hogy iratkozzanak fel. Palik László mindenesetre ezen tanács ellenére is a szokásos módon zárta a műsorát, és mind a feliratkozás, mind a csengő funkcióra emlékeztette a Youtube nézőit.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate