-

“Én egy nemzeti kincs vagyok” – így követelte a hordágyat Eszenyi csuklótörésekor a mentősöktől. Verebes István kitálalt



Nem megyek bele a történtek értelmezésébe – megpróbálom tényszerűen előadni a dolgokat.

Elsőnek nézzük azt a darabot, amiben Eszenyi Enikő játszaná, és később nyilván játssza is majd a főszerepet. Ez a Csodálatos vagy Júlia, ami egy öregedő színésznőről szól, akinek két dolog van, ami fontos életében. A színház, és saját maga.

Hogy miért választotta a rendező Eszenyi Enikőt a szerep megformálására – ezt ő tudja.

Most pedig nézzük az ígérteket – Verebes István véleményét – Voltak akik meglepődtek azon, hogy néhány évvel botrányos lemondása, pontosan újra nem pályázása után visszatért Budapestre Eszenyi Enikő, és főszerepben.

Nincs ezzel baj, elvégre színésznő, az lenne a dolga, hogy játsszon. Igazándiból könnyebb lett volna, ha lemondása után egyből beáll az átlagszínész sorba, már a témán a közvélemény rég túl lenne.

Persze, ha valóban jó színészként átlagszínész is tud lenni. Már nagyon közel volt a február végi bemutató, ami aztán végül meghiúsult, mert Eszenyi Enikő elcsúszott a saját maga által fellocsolt padlón, és eltörte a csuklóját.

Ő mondta el így az esetet – “Eszenyi úgy látszik, hogy nem tanul. Egy ilyen tehetséges, fantasztikus képességű nő, aki rendezőnek is nagyszerű, arról azt hallom, hogy amikor a Játékszínben eltörte a csuklóját és hívták a mentőt, azt kiabálta, hogy hordágy. Erre mondták a mentők, hogyha valaki eltöri a csuklóját, nem szoktak hordágyat hozni. Eszenyi viszont azt felelte, én egy nemzeti kincs vagyok. Pásztor Erzsi miatta hagyta ott a Játékszínt – fakadt ki Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában a színházi szakember, aki szerint Eszenyi Enikő elszabadulásának egyik felelőse a 2019-ben elhunyt Marton László…Akkor, amikor Eszenyi Enikőnek hagyta megrendezni az Antonius és Kleopátrát úgy, hogy ő maga játszotta Kleopátrát, amihez egyébként semmi köze nincs, és Kaszás Attila volt Antonius, akinek szintén ehhez semmi köze nem volt, onnan nem volt megállás. Ott meg lett szédítve Enikő. Miért nem elég, ha valaki tehetséges, miért kell neki még hatalmat is gyakorolnia?”

A Blikk ezután felkereste Pásztor Erzsit, aki néhány hete hagyta ott a Csodálatos vagy Júlia próbáit, hogy van-e hozzáfűzni valója a dologhoz. Idézem:

” Nem szeretnék Verebes István szavaihoz semmit hozzáfűzni. Csak annyit tudok mondani, hogy már szerencsére vagyok olyan helyzetben, hogy csak abban játszom, amihez kedvem van és amiben örömömet lelem “

A Blikk belső, színházi informátora arról beszélt, hogy nem csak a baleset környékén voltak fura elvárásai a színésznőnek, hanem rendkívül lekezelő volt a próbák során kollégái, sőt a rendező felé is.

Véleménye szerint valóban úgy történt minden a baleset idején, ahogy az Verebes István szájából elhangzott. Ám nem ez volt az egyetlen különleges kívánsága.

“Agyrém volt, amit művelt, felsőbbrendűnek hitte magát, és ez a kollégáinak sem volt szimpatikus”

És itt egy fotó – bizonyítandó: milyen jó hangulatú volt egyik-másik olvasópróba a színházban:



Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate